A legtöbb beavatkozásnak megvan a megszokott tarifája, a koronavírus miatti késlekedés megdrágította a hálapénzt..

Magyarország — A járvány már az első pillanatokban fenekestül felforgatta az egészségügyet, elsők között azok érezhették a bőrükön az ellátás részleges leállását, akiknek elhalasztották a nem sürgős beavatkozásukat.

Az újraindulás óta eltelt két hónapban gőzerővel pótolták az elmaradt műtéteket, ami a hálapénz intézményének is kedvezett.

A halál küszöbén nem számít

Novák Hunor gyermekorvos lapunknak arról beszélt, hogy a hálapénz a korlátozások alatt visszaszorult, de nem tűnt el teljesen, hiszen a sürgős beavatkozásokat és szüléseket akkor is lebonyolították.

– A józan ész azt diktálná, a társadalom elszegényedése magával hozza, hogy kevesebb hálapénzt adnak az emberek. De amikor valaki nagyon rosszul van, a halál küszöbén táncol, a pénz gyakran nem számít. Ha pedig megnő a várakozási lista, az emberek próbálnak jogosulatlan előnyhöz jutni, hogy ne nyolc hónap vagy három év múlva kerüljenek sorra – mondta lapunknak a doktor.

Novák szerint „a hálapénznek nem sok köze van a hálához, ez valójában a félelem bére”, mert tartanak a páciensek attól, hogy nem kapnak megfelelő ellátást, ha nem fizetnek vagy szimplán jobb szolgáltatást szeretnének vásárolni. Novák az elmúlt harminc év legnagyobb hálapénzes botrányának nevezte, hogy csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott és tovább praktizálhat az a nőgyógyász, aki előre pénzt kért rákos betegeitől az életmentő műtétekért.

– Azt gondolom, hogy egy ilyen gazember, vagy mondjuk ki, maffiózó nem dolgozhat orvosként soha többé, ezért eljárás indítását kezdeményeztem a Magyar Orvosi Kamaránál ellene – szögezte le.

Nyolc év alatt a duplájára drágult

Noha az orvostársadalom hangadói és a szakmai szervezetek is hosszú évek óta küzdenek a hálapénz visszaszorításáért, számottevő eredményt mindeddig nem sikerült elérni. Sőt bizonyos értelemben még romlott is a helyzet: a KSH szerint a fejenként kifizetett hálapénz összege 2010-ben évi 1798 forint volt, 2018-ban pedig már 3827 forint.

A kétszeres növekedés ráadásul úgy valósult meg, hogy nem torlódtak fel többhavi leállás miatt a beavatkozások. A várólistákat pedig csak megfeszített munkával tudják csökkenteni a kórházak, ami jócskán leterheli a dolgozókat.

A pótlás egyes műtétek esetében jól haladt, így a „verseny” a minél korábbi időpontokért nyár elején lehetett a leglátványosabb, de mindeközben a friss betegeket is el kell látni. Egy ortopédiai nagyműtétre például kb. 24 napot kell várni, egy nyitott szívműtétre 50 napot, egy térdprotézisre pedig 4,5 hónapot.

Az egri kórháznál az utcán vártak időpontra a páciensek – kinek ne érné meg fizetni, hogy bejusson?  / Fotó: FacebookAz egri kórháznál az utcán vártak időpontra a páciensek – kinek ne érné meg fizetni, hogy bejusson? / Fotó: Facebook

Nem szeretik, de adják, ha kell

Ispán Zoltán (43) szerint a hálapénz szinte már „korrupció”, de valójában érthető jelenség.

– Gyalázatosan keveset keresnek az orvosok. Szerencsére nem szoktam beteg lenni, de ha kórházba kerülnék, kicsivel biztosan többet fizetnék, mint korábban – mondta a férfi.

Az alapvető gond Ispán Zoltán (43) szerint, hogy az egészségügyben gyalázatosan kevés a fizetés /Fotó:  Zsolnai PéterAz alapvető gond Ispán Zoltán (43) szerint, hogy az egészségügyben gyalázatosan kevés a fizetés /Fotó: Zsolnai Péter

A hálapénzből ugyanakkor aligha profitálnak arányosan az egészségügyi dolgozók. A legtöbbet a kórházi orvosok kapják, alkalmanként 10 ezer forint felett, míg az ápolóknak, műtősöknek jellemzően 2-3 ezer forint jut.

Tereba-Kovács János (45) a hálapénzzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy külföldön az itthoni fizetésük háromszorosát könnyedén megkeresik az orvosok és ápolók.

– Nem ítélem el őket, hogy elfogadják. Apám beteg, a kórházban én is adtam, hogy gyorsabban haladjanak a dolgok, és ha nagy a zsúfoltság, akár nagyobb összeg is belefért volna – magyarázta lapunknak a jászfelsőszentgyörgyi férfi.

Tereba-Kovács János (45) maga is fizetett a közelmúltban beteg édesapja jobb, gyorsabb ellátásáért / Fotó: Zsolnai PéterTereba-Kovács János (45) maga is fizetett a közelmúltban beteg édesapja jobb, gyorsabb ellátásáért / Fotó: Zsolnai Péter

Az ellátás típusától függően óriási a szórás a hálapénz megszokott mértékében. Egy háziorvosi vizit az elmúlt évek tapasztalatai alapján jellemzően pár ezer forint, a szüléseknél viszont meredeken emelkedik a tarifa: az orvosnak és a személyzetnek gyakran összesen 200 ezer forintot csúsztatnak a párok, de már 250 ezerről is lehet olvasni az ezzel kapcsolatos internetes fórumokon.

A Dániában élő Veress Mariann (28) kint szokott orvoshoz járni. Mint mondta, ott elképzelhetetlen az ilyesmi, az orvosok biztos nem fogadnák el, hiszen abban az országban mindenki korrupcióként tekint a hálapénzre.

Veress Mariann (28) Dániában él, ott ismeretlen fogalom a hálapénz, korrupciónak tartják / Fotó: Zsolnai PéterVeress Mariann (28) Dániában él, ott ismeretlen fogalom a hálapénz, korrupciónak tartják / Fotó: Zsolnai Péter

– Ha itthon elmennék a kórházba és azt látnám, valóban nagyon leterheltek, elgondolkodnék azon, hogy adok pénzt, most akár többet is – fogalmazott a fiatal nő.

Ennyit drágult az elvárt átlagos tarifa a járvány után

Vesekő: 45 ezer forint, járvány után: 50 ezer forint

Csípőprotézis: 50 ezer forint, járvány után: 58 ezer forint

Agyműtét: 160 ezer forint, járvány után: 200 ezer forint

Vakbélműtét: 20 ezer forint, járvány után: 25 ezer forint

Szülés: 200-230 ezer forint, járvány után: 250 ezer forint

Szürkehályog-műtét: 35 ezer forint, járvány után: 38 ezer forint

Bokaszalag műtét: 50 ezer forint, járvány után: 55 ezer forint

Mandulaműtét: 60 ezer forint, járvány után: 64 ezer forint

Gerincsérv műtét: 100 ezer forint, járvány után: 108 ezer forint

Mióma eltávolítása: 75 ezer forint, járvány után: 79 ezer forint

Emlőrák eltávolítása: 50 ezer forint , járvány után: 54 ezer forint

Gégeműtét: 25 ezer forint , járvány után: 27 ezer forint

Pajzsmirigy műtét: 35 ezer forint, járvány után: 38 ezer forint

Vastagbéltükrözés: 25 ezer forint, járvány után: 27 ezer forint

Gyomortükrözés: 10 ezer forint, járvány után: 13 ezer forint

Jobb ellátás szükséges

A magyar emberek a hazai egészségügyi ellátás európai szintre való emelését tartják a legfontosabbnak a hálapénz rendszerének felszámolásáért vívott harcban – derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. Második helyen az orvosok fizetésemelése szerepel, de a megkérdezettek azt is lényegesnek tartották, hogy „leszoktassák” a pácienseket a hálapénz adásáról.

blikk, Hirmagazin.eu

ElőzőVeszélyes hulladék a maszk – mit tehetünk vele?
KövetkezőTíz év alatt lecserélhető a városi buszállomány fele
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza