Furcsa betegségének köszönhetően érdekes étvággyal rendelkezik Jessica (8), aki egyre több aggodalomra ad okot édesanyja elmondása alapján – írja a mirror.co.uk.

2015-07-20_141826

Jessica Walker a Pica nevezetű étkezési zavarban szenved, amely olyan termékek iránti sóvárgást jelent, melyek nem emberi fogyasztása valók, és sokszor megemészthetetlenek a gyomor számára.

A kislány különös étvágyát édesanyja akkor fedezte fel először, amikor baba korában a padlón végigmászva kutyakekszet evett ki házi kedvencük táljából.

– Születése óta evett már kutyakekszet, sarat és homokot. Amikor a nagynénjénél hagytam állítólag gyertyákat rágott meg – panaszkodik Lindsay Jackson, az anyuka.

– Bezzeg, ha egy tál csibefalatot teszek elé, letépkedi a panírt, és eltolja a tányért.

Az anya rettegve hagyja más felügyelete alatt kislányát, és sajnos több baleset is történt már a gyerek fékezhetetlen étvágya miatt.

– Kétéves volt, mikor elvittem először bölcsődébe, és már az első napon hívtak, hogy kórházba kellett szállítani. Homokot evett a játszótéren. Ekkor már tudtam, hogy nagy a baj. Később rendszeresen felhívtak, hogy a gyerek leszedegette a képeket a falról, és megette a hátuljukról a gyurmaragasztót – árulta el az aggódó édesanya.

A kislány, aki egyébként egészségesen táplálkozik, és imádja a fagyasztott zöldségeket, egyszer kiesett a babakocsiból, amint egy zacskó fagyasztott borsót próbált megszerezni. Az esés során felszakadt a gyerek feje.

– Annak ellenére, hogy megsérült, csakis a borsó érdekelte, mintha megszállták volna – meséli az anya, akit később a kórházban tájékoztattak Jessica különös betegségéről.

– A napokban rajtakaptuk, amint buborékfóliát rágcsált. Szerencsére nem tudta lenyelni, mert nem tudta átharapni az anyagot.

A Pica evészavarra jelenleg nincs gyógymód. A reflexológus anya masszázzsal próbálja csillapítani lánya étvágyát, de ez nem mindig működik.

Forrás: PinkPencil