Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs

– jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben. Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni – tette hozzá. Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

24, Hirmagazin.eu