Budapest – A Demokratikus Koalíciót azért október 23-án hozták létre, mert a DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak – mondta a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc keddi, budapesti megemlékezésükön.

Gyurcsány Ferenc beszédében úgy fogalmazott: nem lehet kicsit, vagy nagyon ellenzékinek lenni, mivel az ellenzékiségnek ebben az értelemben nincs jelzője. A demokratikus politikai rend lényege, hogy nem fekete vagy fehér, nem lehet kicsit közel vagy nagyon messze állni a Fidesztől, csak szemben állni lehet vele – jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem törődnek azzal, hogy mit mondanak rájuk, mert a DK elfogadott egy európai, polgári, jogállami mércét. Ha ennek a mércének az alapján nevezik gazembereknek a kormányon lévőket, akkor nincs lelkiismeret-furdalásuk, mert ők „gazemberek, politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt” – jelentette ki a politikus.

Forrás: Blikk