Home Főhírek Belföldi hírek „Gazemberek!”.. Gyurcsány Ferenc az ünnepi beszédében a Fideszt támadja, ennyi tellett tőle!...

„Gazemberek!”.. Gyurcsány Ferenc az ünnepi beszédében a Fideszt támadja, ennyi tellett tőle! Oszd meg!

,,A DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak" – fogalmazta Gyurcsány ünnepi beszédében /Fotó: Fuszek Gábor

Budapest – A Demokratikus Koalíciót azért október 23-án hozták létre, mert a DK alapítói Nagy Imre oldalán állnak – mondta a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc keddi, budapesti megemlékezésükön.

Gyurcsány Ferenc beszédében úgy fogalmazott: nem lehet kicsit, vagy nagyon ellenzékinek lenni, mivel az ellenzékiségnek ebben az értelemben nincs jelzője. A demokratikus politikai rend lényege, hogy nem fekete vagy fehér, nem lehet kicsit közel vagy nagyon messze állni a Fidesztől, csak szemben állni lehet vele – jelentette ki.

Hangsúlyozta, nem törődnek azzal, hogy mit mondanak rájuk, mert a DK elfogadott egy európai, polgári, jogállami mércét. Ha ennek a mércének az alapján nevezik gazembereknek a kormányon lévőket, akkor nincs lelkiismeret-furdalásuk, mert ők „gazemberek, politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt” – jelentette ki a politikus.

Forrás: Blikk

Előző12 perce: Családja közölte a gyászhírt: elhunyt a szeretett színésznő (A cikk videót tartalmaz) Isten nyugosztalja!
KövetkezőNem hiszed el, ki lehet Puzsér kihívója a főpolgármester-választáson! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás