Egész Tádzsikisztánt megrázta az öt éves Huvaiod Tillozoda halálesete. Szülei Oroszországban éltek gazdasági bevándorlóként, a jobb élet reményében váltottak országot.

A kis testét a vonatállomás mellett találták meg © rferl.org

Lányuk július 22-én tűnt el Moszkva déli részén. Testét másnap a vonatállomás mellett találták meg egy zacskóban.

A gyászolók azon a játszótéren gyűltek össze, ahol a kislány előszeretettel játszott.

A rendőrség hamarosan letartóztatott egy 27 éves férfit, aki a lány családjának szomszédságában élt. Őt vádolják a gyilkossággal, és hogy megerőszakolta. A kislány ujjlenyomatát és cipőjét megtalálták a férfi lakásán – adott hírt róla a rferl.org.

A temetés a kislány kedvenc játszóterén kezdődött © rferl.org

A környéken lakók tavaly már feljelentették a férfit, mondván néhány lánnyal már megpróbált erőszakoskodni. Akkor figyelmen kívül hagyták a jeleket. Most belső vizsgálatot rendeltek el.

Az apa önkívületi állapotba került a temetésen © rferl.org

Oroszországban mintegy 1 millió tádzsik dolgozik.

Huvaido családja visszatért a tádzsikisztáni Kulobba, hogy ott helyezzék örök nyugalomra a testet. Az apa, Abdusalom Saidov kijelentette: szeretné látni, ahogy a hatóságok igazságot tesznek.

A Zamoskvoretsky Kerületi Bíróság (Замоскворецкий районный суд) tegnap délután, zárt tárgyaláson, gyorsított eljárásban meghozta a következő végzést!

P.K. 27 éves elkövetőt (aki hasonlóan a sértett családhoz, gazdasági bevándorlóként élt Oroszországban), a bíróság bűnösnek mondta ki kiskorú sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés büntettében, amiért a következő büntetést szabta ki:

  • 40 év, szigorított fegyházban letöltendő szabadásgvesztés büntetés (a büntetés letöltésének helye: Yaroslavl-i gyarmat).

Ezekben a börtönökben nem ritkák a kínzások, amelyeket a börtönőrök és maguk az elitéltek is elkövetnek olyan más elitélteken, akik az ő szemükben is megvetendő bűncselekményt követtek el. Egy 5 éves kislány aljas-, szexuális indokból történő meggyilkolása olyan bűntett, amit az orosz nehéz-fegyencek is elitélnek!

© Oleg Smyslov RIA Novosti

Feltételes szabadságra nem bocsátható!

Ugye, azért van különbség a német ítélkezés, és az orosz ítélkezés között. .. Ha Európában is hasonló ítéletek születnének, a migránsok ezerszer is meggondolnák, hogy öljenek-e gyerekket, vagy ne! Hirmagazin.eu

Forrás: Hirmagazin.eu