A természetes csodaszerrel elkerülheted a szívbetegségeket, rendszeres fogyasztásával a gyulladásokat is csökkenteni lehet. Immun erősítésre napi egy gerezd fokhagyma javasolt. Megfázás vagy nátha esetén forró teába tegyünk 1-2 gerezdet.

2015-08-16_094800

A fokhagyma valójában natúr állapotban fejti ki legjobban hatását: kenhetjük pirítósra, vagy tehetjük felaprítva salátába is: nem kell feltétlenül szétrágni, egészben is le lehet nyelni (mézbe mártva)!

Azonban jobb lesz, ha óvatosan bánunk vele, mivel érzékeny embereknél nyersen égést okozhat. Ez egyébként teljes mértékben elkerülhető, ha belekeverjük egy kanál joghurtba, s úgy nyeljük le. Ha főtt ételekben használjuk, gyógyhatását akkor fejti ki a legjobban, ha a főzés végén, nem sokkal tálalás előtt tesszük az ételbe: így a hatóanyagok csak kisebb része bomlik szét hő hatására.

Fokhagyma a szívnek

A fokhagymában található bioaktív hatóanyagok száma meghaladja a százat. Az egyik legfontosabb ezek közül az allin, mely összezúzva – tehát, ha összerágod, vagy már összezúzva fogyasztod – allicinná alakul. Az allicinnak pedig bizonyítottan erős szív- és érrendszervédő hatása van: többek között – az aszpirinhez hasonlóan – gátolja a vérrögképződést. A fokhagyma ezenkívül csökkenti a koleszterinszintet, valamint javítja a vérkeringést is. A szervezetet (hosszabb időszak alatt) megszabadítja a zsíros lerakódásoktól. Csökkentheti az érelmeszesedést(fokhagymacsepp).

Fokhagyma a káros sejtburjánzás megelőzéséért

Számos kutatás bizonyítja, hogy a fokhagyma szabadgyök-közömbösítő hatása révén lassítja, illetve gátolja azon sejtelfajulások kialakulását, melyek végül a daganatos betegségekhez vezetnek. Különösen erős védelemmel bír a gyomornál, de az egész immunrendszert erősíti.
A fent említetteken kívül a tapasztalatok alapján egyéb, átfogóbb, általánosabb egészségügyi szempontból előnyös tulajdonságai is lehetnek a fokhagymának.

Jótékony (tapasztalati) hatásai:

Megszünteti a migrént
Csillapítja az ízületi fájdalmakat
Baktériumölő
Elmulasztja a megfázás tüneteit
Oldja a görcsöket
Gyorsítja az ízületi gyulladások megszűnését
Javítja a bőr és az egyéb szövetek (nyirokkeringés) vérellátását
Csökkenti a vérzsírszintet, jó érelmeszesedés ellen
Kedvező hatása van az emésztőrendszerre
Csillapítja a puffadást, a bélkorgásokat, a bélgörcsöket, a székrekedést
Segít a vénás és visszérbetegségekben
Csökkenti az aranyértüneteket
Erősíti a szívműködést és a vérkeringést
Pusztítja a belekbe került kórokozókat
Segíti a fogyókúra eredményességét
Csökkenti a vérnyomást
Növeli a koncentrálóképességet
Jó emésztési zavarok, székrekedés ellen
Fékezi az öregedési folyamatokat

Mézes almaecetes fokhagyma :

Nagy mennyiségű fokhagyma kerül kiáztatásra jó minőségű akácmézben és almaecetben.
A fokhagyma immunerősítő és vértisztító hatását a méz és az almaecet tovább fokozza. Meghűléses megbetegedések és a legyengült szervezet megerősítésére kiválóan alkalmas. Almaecet nélkül (a fokhagymás-méz) húsok pácolásához is nagyszerűen felhasználható de pirítós kenyérre kenve is fenséges!

Egyszerű napi energiaital elkészítése:

Pucolj meg két (termetes) gerezd fokhagymát, reszeld le, vagy préseld össze, keverj hozzá két teáskanál (jó minőségű) almaecetet. Kevergesd, préselgesd néhány percig, és tegyél hozzá két teáskanál mézet. Ezt is jól keverd el, és öntsd fel két-három dl buborékmentes ásványvízzel. Az így készített (zavaros) italt óvatosan (!!) lassan kortyolgatva idd meg. Egy huzamra lehajtani TILOS! Energetizáló, fáradtságűző, fogyasztó vitaminbomba. Fogyasztása éhgyomorra reggel a legjobb, felezve is hatásos (de nem helyettesíti a reggelit).
Ha nem szeretnél naponta fokhagymát pucolni az alábbiakkal (kíméletesebb változat) ezt elkerülheted:
Tedd a következőket turmixgépbe: 1 dl almaecet, 1 dl méz, 8-12 gerezd (méretfüggő) fokhagyma (darabolva). Keverjük össze a nagy sebességgel 1 percig. Öntsük a keveréket egy jól zárható üvegedénybe és hagyjuk a hűtőben öt napig.

Az elixír szokásos napi adagja: kettő-négy teáskanálnyit tegyél egy pohár (min 2dl) szénsavmentes ásványvízbe vagy gyümölcslébe, (100%-os szőlő-vagy narancslé). A legjobb reggeli előtt negyed-órával fogyasztani. A hatóerő természetesen függ az összetevők származási állapotától. Minél jobban bio annál több az erő.
Már a legrégebbi írásos emlékek is szólnak a fokhagymáról. Az egyiptomi piramisépítőknek fokhagymát, hagymát és retket osztogattak a fertőző betegségek megelőzésére. A római katonák étrendjéhez is hozzátartozott fokhagyma Már az ókorban 61-féle különféle betegség gyógyítására ajánlották.

Magas a magnézium, B6 és C vitamin, triptofán, szelén, kalcium, foszfor, B1 vitamin tartalma. A fokhagymát világszerte termesztik és alkalmazzák. A fokhagyma a magyar konyha egyik legfontosabb fűszernövénye. Régóta ismert számos gyógyhatása, ezért nem csak ízesítésre használhatjuk.
Tudományos kutatások alátámasztották, hogy a fokhagyma baktérium- és gombaölő hatású, hatékonyan bevethető tehát a candidiázis nevű gombás betegség ellen. Természetes “antibiotikumként” használható, főként a meghűléses betegségek esetén hatásos. Különösen jó antioxidáns, hiszen megköti a szabad gyököket, lelassítja az öregedési folyamatokat, erősíti az immunrendszert, rendszeresen fogyasztva pedig még a vérnyomást is csökkenti.

A legendás fokhagymacsepp receptje:

A következőkben leírt fokhagymacseppkúra a szervezetben öt évig tartja meg hatását, tehát csak ezután szükséges megismételned.
A fokhagymacsepp elkészítési módja:
Darabolj össze 35 dkg megtisztított fokhagymát.
Öntsd 3-4 dl 96%-os (Gyógyszertári) alkoholba.
Az edényt jól zárd le, és érleld 10 napig.
Vászonruhán keresztül szűrd át.
Két nap után a táblázat szerint, fél deciliter tejbe csepegtetve, étkezés előtt fogyaszd reggel, délben, este (teába, ásványvízbe, bármilyen langyos ételbe keverve is lehet).

A részletek:

Hozzávalók 35 dkg pucolt, darabolt fokhagyma kb. 4 dl 96 %-os alkohol. (A beszerzett fokhagyma állagától, nedvesség-tartalmától függően.)
A megpucolt fokhagymát apróra vágjuk (foghagyma-nyomót ne használjunk!!), jól zárható (előzetesen ellenőrzendő!) befőttesüvegbe, (esetleg csatos üvegbe) rakjuk, ráöntjük az alkoholt, annyit, hogy az aprított fokhagymát teljesen ellepje, és bezárjuk. Néhányszor megrázogatjuk-megforgatjuk, hogy a buborékok kiszálljanak, és 10 napig sötét, hűvös helyen tartjuk. Naponta megforgatjuk, az utolsó 2 napon már nem mozgatjuk.
A 10. nap végén az üveget kinyitjuk, a szájára 2 réteg gézt rögzítünk befőttes gumival. Fél literes üvegbe (amiben az alkoholt vettük a gyógyszertárban) akkora tölcsért teszünk, ami nagyobb, mint a befőttesüveg szája. Az alkoholos üveget, a tölcsért és a fokhagymát tartalmazó befőttesüveget úgy rakjuk össze, hogy szilárdan álljanak (pl. a sarokban).

A befőttesüvegből a kivonatot a tölcsérbe öntjük, majd szájával lefelé a tölcsérben hagyjuk 1 ½ – 2 óráig, hogy a lé mind kicsöpögjön.A nyert kivonat mennyisége: 400 – 450 ml. Azonnal fogyasztható. Az előírt számú cseppeket ½ dl tejbe csepegtetjük, és étkezés előtt isszuk meg.

Adagolás:

Az eredeti recept szerint 0,5 dl tejbe kell a kivonatot csöpögtetni. Egy kardiológus főorvos szerint a tejet nem kedvelő (pl. mert egyeseknek hasmenést okoz, vagy akármilyen egyéb ok miatt) kúrázók kefirben vagy joghurtban vegyék be.
Hogy ne használjunk fokhagymanyomót, azért jegyeztem meg, mert a kivonat gyakorlatilag kiszűrhetetlen lesz a zagyból, vagy csak igen kevés. És ekkor tényleg fel kell használni a szüredéket ételízesítéshez. A fenti recept szerint “kilúgozott” fokhagyma maradvány alkalmatlan ételízesítésre, mert minden íz- és hatóanyagot kiszedett belőle az alkohol.

Napok Reggel Délben Este

1.1 csepp2 csepp3 csepp
2.4 csepp5 csepp6 csepp
3.7 csepp8 csepp9 csepp
4.10 csepp11 csepp12 csepp
5.13 csepp14 csepp15 csepp
6.15 csepp14 csepp13 csepp
7.12 csepp11 csepp10 csepp
8.9 csepp8 csepp7 csepp
9.6 csepp5 csepp4 csepp
10.3 csepp2 csepp1 csepp
A 11. naptól kezdve 3×25 cseppet fogyassz naponta – evés előtt -, mindaddig, amíg el nem fogy. A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Ez a kúra 5 évig tartja meg hatását a szervezetben, csak ezután van szükség ismétlésre

Eredete

A fokhagymacsepp receptje kínai eredetű, 1971-ben talált rá egy UNESCO-expedíció, agyaglapokon, egy tibeti templom romjainál. Azóta sok nyelvre lefordították, és számon tartják a nagy hatású népi gyógyszerek között.
A tapasztalat

A tapasztalatok szerint számítani kell csekély illathatásra is. Érdemes tájékoztatni a környezetet a fokhagymakúráról, mivel néhány nap után (az intenzív szakaszban) közelről a bőrön keresztül is érezni lehet némi fokhagyma “illatot” amit nedvesítőkendőkkel, fertőtlenítő géllel közömbösíteni lehet. Mivel a méregtelenítés is beindul intenzíven, az első napokban kismértékű levertség érzése is jelentkezik.

Attól nem kell tartanunk, hogy fokhagymaszagú lesz a leheletünk. A fogyasztás után igyunk meg egy pohár tejet (ha nem abba csepegtettük), vagy rágcsáljunk el pár szál borsmentát, petrezselymet vagy kakukkfüvet.
Persze a fejedben a fokhagyma sem csinál rendet. Ugye tudod, hogy a gondolataid és az érzéseid alkotják, alakítják a sorsodat? Érezd jól magad a bőrödben, és naponta mond el az egészség imáját!

Forrás: Arany gondolatok