Itthon a gyermekvállalási kedv növekedését várják leginkább az új családtámogatási intézkedésektől – erről a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) elnöke beszélt az M1-en. Király Nóra példaként említette, hogy januártól minden csokkal vásárolt ingatlan illetékmentes lesz, februártól pedig otthonfelújítási kölcsönt kínálnak azoknak, akiknek nincs elég önerejük az otthonfelújítási támogatáshoz

– hangzott el az M1 Híradójában.

Európa-szerte egyedülálló, hogy ilyen mértékű támogatásban részesüljenek a családok és fontos, hogy a magyar kormány felismerte azt, hogy a magyar embereknek nagyon fontos a saját tulajdonú otthon. Ez az egyik akadály, ami miatt a fiatal párok várnak a családalapítással, várnak a gyermekvállalással. Ez egy olyan eleme a családpolitikai intézkedéseknek, amitől azt várja a kormányzat és a civil szféra, hogy nagyban meg fog nőni a gyermekvállalási kedve” – mondta  Király Nóra, a FICSAK alapítója.

Hozzátette,  a demográfiai mutatókat hosszú távon érdemes nézni.

Az 1980-as években elkezdődött egy csökkenés, egyre kevesebb gyermek született, és ma, a 2020-as években ennek a kevesebb fiatalnak kell több gyermeket vállalnia. Az egy nagyon fontos kérdés, hogy amikor 2010-ben a polgári kormányzás átvette az ország vezetését, akkor mély ponton volt a gyermekvállalási kedv. Részben a Bokros-csomagnak és az előtte lévő kormányzásnak köszönhetően. Viszont ez a gyermekvállalási kedv évről  évre növekszik, az 1,23 százalékos termékenységi rátáról  eljutottunk egy 1,49 százalékig. Bízunk benne, hogy az elmúlt öt évben hozott intézkedésnek köszönhetően ez a szám majd szép lassan elkezd feljebb csúszni. Ez egy hosszútávú program, nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni

– magyarázta.

A családok évét hirdette meg vasárnap Ferenc pápa. A katolikus egyházfő szokásos vasárnapi Úrangyala imádsága után jelentette be, hogy a Szentszék a jövő évet a családok évének nyilvánítja.

A pápa azt mondta, hogy az idei év nehézségei sok családot sodortak kétségek közé, ezért az egyháznak feladata, hogy támogassa az érintetteket.

A címlapfotó illusztráció.

M1

Hirmagazin.eu