Sarokba szorították a biztonsági erők az Iszlám Állam két tagját a tunéziai Zsilma városában. A helyi belügyminisztérium közleménye szerint a két szélsőséges akkor robbantotta fel magát, mikor látta, hogy nincs menekvés.

Azóta, hogy az arab tavasz megdöntötte az akkori államfő, Zin el-Abidin Ben Ali uralmát, az észak-afrikai országban megnőtt a szélsőségesek száma.Becslések szerint 3000 tunéziai állampolgár csatlakozhatott az Iszlám Államhoz, ők főleg az algériai határhoz közel bujkálnak. A helyzeten ront a munkanélküliség miatt fokozódó elégedetlenség.

Tunéziában a 2015-ös év volt a legsötétebb a terrorizmus tekintetében, amikor két merényletet követtek egy turisták ellen, egynek pedig az elnöki őrség egyik autóbusza esett áldozatul. Az Iszlám Állam mindhárom támadást magára vállalta.

(Origo)

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto