Budapest — Döbbenten vette észre a Schleier család, amikor elhunyt szerettükhöz látogattak az Új Köztemetőbe, hogy a rokon értékes sírkövét elvitték, illetve kicserélték egy silányra.

– Három évvel ezelőtt halt meg a testvérem, két és fél éve állíttattunk sírkövet neki. Amikor április végén mentünk hozzá, a kőnek hűlt helyét találtuk – fejtegette az elhunyt testvére, Mária. – Először azt hittem, eltévedtünk. Csak később döbbentem rá a szomorú valóságra: ellopták a gyönyörű gránit sírkövet, a fedlapot pedig kicserélték egy másikra!

Így festett a gránit síremlék, mielőtt a tolvajok lecsaptak
Így festett a gránit síremlék, mielőtt a tolvajok lecsaptak

– Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ilyen megtörténhet – tette hozzá Schleier Zsolt, az elhunyt Ágnes fia. – A sír egy forgalmas helyen található. A temető munkatársai a bejelentés után felvették velem a kapcsolatot, de csak hogy megállapítsák: kár történt. Bár elvileg biztonsági szolgálat vigyáz a rendre, kártérítést nem kapunk. Azt javasolták, tegyek feljelentést, és ha megvan a tettes, polgári peres úton lehet behajtani a pénzünket.

Ahogy a férfi elmondta, a több száz kilós sírkő gránitból volt, 200 ezer forintért csináltatták. Legalább három ember kell egy ilyen mozgatásához.

– Nem merek újat készíttetni, nehogy megint így járjunk. Az anyák napja borzalmas volt: nem tudtam virágot vinni az édesanyámnak, mivel nem volt hova tennem.

Elvitték a régi követ, aminek a helyén ez a torzó maradt, de még a díszkavicsot is felszedték
Elvitték a régi követ, aminek a helyén ez a torzó maradt, de még a díszkavicsot is felszedték

– Fő feladatunk a jogellenes cselekmények megelőzése, megakadályozása. Ez nem tartalmazza a magánszemélyek és az általuk állított sírkövek őrzését. Társaságunk őrszolgálata ütemezetten ellenőrzi a temetők területét. Az Új Köztemető 207 hektáron terül el, több mint 3 millió elhunyt végső nyughelye. Sajnos, a terület adottságai miatt sem könnyű a feladatunk. A hozzátartozók a sírkövek megóvása érdekében köthetnek biztosítást – közölte a Budapesti Temetkezési Intézet.

Kelemen Éva kegyeleti tanácsadó mindenképpen javasolja a feljelentést.

– Több helyen van biztonsági kamera. Egy ilyen sírkövet nem lehet csendben és gyorsan darabjaira szedni, lehettek szemtanúk. Hacsak az elkövetők nem tűntek sírköveseknek – fejtegette.

Elvitték Kádár koponyáját is

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának egykori első-, majd főtitkára sem nyugodhatott békében: 2007. május 2-án valakik feldúlták a sírhelyét a Fiumei úti sírkertben: másfél méterre leástak, nyílást vágtak a fémkoporsójába, amiből kivették a koponyáját és az összes nagyobb csontot.