Egy új kutatás szerint az egyedülállóknak több az idejük másokra, több a barátjuk és a környezetükkel is harmonikusabb a viszonyuk. Egy másik kutatás viszont épp az ellenkezőjét mondja.

Ezért lehetnek boldogabbak a szinglik, mint a házasok

Egy friss brit kutatás szerint az egyedülálló emberek – nemtől függetlenül – sokkal jelentősebb szociális életet élnek, több barátjuk van és a környezetükkel is harmonikusabb a viszonyuk, mint a pároknak.

A Daily Mail által idézett tanulmány mindezeket arra alapozza, hogy a vizsgált 15 ezer fő közül – házasok és olyan egyedülállók, akiknek sosem volt feleségük vagy férjük – a házaspárok azok, akik magányosabbnak bizonyultak.

Ezzel tudományosan is megdőlt az a téveszme, ami szerint a szingliknek törvényszerűen magányosnak kell lenniük.

Sőt, úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője igaz: ők azok, akiknek továbbra is marad idejük a barátaikra, családtagjaikra, hisz mintegy kétszer valószínűbb, hogy az egyedülállók kiterjedtebb szociális hálóval rendelkeznek. A tanulmány még azt is kimutatta, hogy a szingli férfiak 50%-kal nagyobb hajlandóságot mutatnak mások segítésére, mint házasságban élő társaik, nagyon hasonlóan a nőkhöz.

girl-1245678_1280

A cikk kitér arra is, hogy testvérek esetén a szinglik azok többnyire, akik a szüleiket, sőt a tágabb családjukat látogatják. Bár nem tesz róla említést az írás, érdemes lenne tudni ennek a mélyebb okát is: vajon a szinglikre nagyobb elvárásokkal néznek a rokonok, és nekik kell megcsinálniuk azt, amit a házasok nem tudnak vagy nem akarnak megtenni?

A házasságban elők ezekkel szemben túlságosan magukra koncentrálnak – akár saját boldogságukra, akár a saját problémáikra.

Az ellenkezőjéről is van kutatásA Michigan Állami Egyetem kutatói a fentiekkel szemben azt állapították meg, hogy a házasságban élő emberek hosszú távon boldogabbak, mint azok, akik nem élnek házasságban.

A Journal of Research in Personality című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy bár a házasságtól magától még nem lesz az ember boldogabb, mint szingliként, a felnőttkor során azonban ez az állapot védelmet nyújt a boldogtalanság kialakulása ellen.

(Forrás: Netambulancia.hu)

 

Képek: Pixabay