Ütős kis menyegzőt kanyarított magának az az amerikai házaspár, akik első közös táncukat a kórházban végezték.

2015-07-21_164112

A meg nem nevezett fiatal pár egy jól begyakorolt tánccal készült a nagy napra, ám a koreográfiát feltehetően nem a helyszínen próbálták be, így alaposan elmérték a rendelkezésre álló teret. A férj ugyanis egy cigánykerékkel, majd egy laza hátra szaltóval nyitott, telibe találva újdonsült nejét, aki azonnal padlót fogott.

Ráadásul a férj még felsegíteni sem tudta rendesen az asszonyt, aki krumplis zsákként dőlt el másodszor is, és sajnos később mentőt is kellett hívni hozzá. A fogadás végül egy kórházban ért véget, ahová az arát megfigyelésre vitték. A videót egy barátjuk töltötte fel a YouTube-ra, ahol már több mint 100 ezren látták. Hogy az asszony azóta beadta-e a válókeresetet, azt nem tudni, mindenesetre ezt a napot életük végéig emlegetni fogják.

Forrás: TheNews