Rengetegen hitetlenkednek az előző életek témával kapcsolatban, hiszen nehéz azt hinni, hogy az emberek lelke vándorol, megszülettünk már a jelenlegi életünk előtt is.

Ez a kisfiú tisztán emlékszik előző életére, azt is tudja, hová temették el: megmutatta
Még a legnagyobb szkeptikusokat is megdöbbentette a gyerek, aki azt ismételgette, hogy emlékszik az előző életére.

Dr. Eli Lasch gyermekorvos bukkant a három éves fiúra, aki azt állította, hogy emlékszik előző éltére. A doktor bemutatta őt egy misztikus írónak (Trutz Hardo), aki könyveket írt gyerekek korábbi életeiről.

A gyermek a Golán fennsíkon élt, és a drúz etnikumhoz tartozott.

Dr. Lasch eleinte nem vette komolyan, és csak szórakozásból figyelte és tett úgy, mintha érdekelné a története.. azonban a gyermek olyan adatokat mondott az orvos számára, ami alapján egyértelműen megtalálható volt a terület, ahol a gyermek szerint előző életében egy férfi elásta őt.

Végül meggyőzte őt a fiú története, és elkezdtek ásni a falu határában, nem messze a helytől, ahol a gyerek lakott.
Megdöbbenésükre, egy ismeretlen holttestre bukkantak, majd a későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy egy koponya sérülés okozta a halált, melyet egy tompa tárgy – kalapács – okozott.

A gyermeknek éppen ezen a ponton a fején egy anyajegy van. A drúzok szerint, minden anyajegy előző életünkben szerzett maradandó sérülés nyoma.

Forrás: netbulvár.eu