Hatalmas tömeg vett részt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként tartott szentmisén a Kossuth téren, amelyen I. Barthalomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Erdő Péter bíboros is hangsúlyozta a keresztények egységének fontosságát. Az esztergom–budapesti érsek kiemelte, hogy Szűz Mária elfogadta Szent István király felajánlását, és azóta, immár ezer éve, magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját. A szentmise után eucharisztikus körmenetben vonultak a hívek a Hősök terére.

A szertartás kezdetén I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka köszöntötte a híveket, kiemelve, hogy az eucharisztia ünneplésekor saját magunkat ajánljuk fel Istennek kenyér és bor formájában, amely az egész teremtést jelképezi. S Isten ezeket az ajándékokat a szentáldozás misztériumává alakítja, az emberek és a világ élete érdekében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hívő mint egyházi lény, aki identitásának teljességét az eschatából (végső napok) meríti, nem maradhat bezárkózva a személyes üdvösség bizonyosságába és saját magába.

Vagyis nem lehet befelé forduló és közömbös az ember, hanem kreatívnak és nyitottnak kell lennie, fiatalos lendületűnek, aki örömmel és reménnyel teli életet él.

Őszentsége beszélt arról is, hogy az egyház az eucharisztikus liturgiában egy testbe gyűjti össze a híveket, faji, nemi, életkorbeli megkülönböztetéstől mentesen, társadalmi, kulturális és anyagi helyzetre való tekintet nélkül, egy szeretetközösségbe, amely az eszkatologikus Isten-ország leképezése.

A konstantinápolyi pátriárka kiemelte: az eucharisztikus lelkiség hatalmas átalakítóerővel bír a társadalom szempontjából. Szavai szerint ez az életmód jelenti a helyes választ napjaink főbb kihívásaira is, például az ökológiai problémák és az emberi jogok megsértése vonatkozásában. – Ebben az értelemben egyházunk kezdeményezései a természeti környezet és a szolidaritás kultúrájának védelme érdekében nem tekinthetők eseti reakcióknak korunk problémáira, hanem az eucharisztikus tapasztalatokban és teológiában gyökereznek. […] Az egyház élete valójában alkalmazott ökológia és szolidaritás, az ökológiai tudatosság és a társadalmi felelősségvállalás iskolája. Következésképpen a teremtés és embertársaink mindennemű tárgyiasítása és kizsákmányolása torzítja a keresztény kozmológiát és antropológiát – fejtette ki.

I. Bartholomaiosz reményét fejezte ki, hogy a keresztény egység minél hamarabb létrejöhet. Mint elmondta: az egyház közös kehelyben és a világban tett közös keresztény tanúságtételben való eucharisztikus megvalósulása mindannyiunk vágya és álma, akik tényként éljük meg a kereszténység folyamatosan fennálló megosztottságát.

Őszentsége Georges Florovsky atya, ortodox teológus szavait idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a megosztottságnak „Isten terve szerint nem lett volna szabad megtörténnie”. Mint kifejtette: a múlt század nagy ortodox teológusa szerint a keresztények valamilyen módon ugyanahhoz a szellemi közeghez tartoznak. – Sosem szabad megfeledkeznünk a közös múlttal rendelkező eredeti szövetségről. A sajátosságok ellenére a Kelet és a Nyugat szervesen összekapcsolódik a kereszténység egységében. Nem értelmezhetők önmagukban; nem önálló, s nem különálló entitások – fűzte hozzá a konstantinápolyi pátriárka. Őszentsége arra kért mindenkit, hogy imádkozzunk az irgalmas Istenhez, erősítse és áldja meg törekvéseinket az egység felé vezető úton.

A szentmise főcelebránsa, Erdő Péter bíboros prédikációjában úgy fogalmazott: a gondviselő Isten különös ajándéka, hogy az eucharisztikus kongresszus lezárása előtt együtt ünnepelhetünk itt, a nemzet főterén. Mint hangsúlyozta: a Parlament épületében most egyszerre jelen van a Szent Korona és legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb.

 

Az esztergom–budapesti érsek köszönetet mondott a konstantinápolyi pátriárkának azért, hogy eljött a katolikus világtalálkozóra, a Kossuth téri szentmisére, és szólt az egybegyűlt hívekhez. – Ő volt az, aki 2000-ben itt, Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta első királyunkat, Szent Istvánt. Ezzel is arra emlékeztet, hogy első királyunk halálakor, 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység – jelezte. János evangéliumából idézve azt mondta, hogy ez az egység pedig magának Krisztusnak az akarata, hiszen ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte őt. A bíboros leszögezte: a mai világunknak égetően szüksége van az egységes kereszténység tanúságtételére.

Erdő Péter szentbeszédében kifejtette, hogy nemcsak az egyház egész közösségének, hanem az egyes népeknek is szükségük van a Szűzanya pártfogására. Szent István király halála előtt koronáját, vagyis országát és egész népét Szűz Máriának ajánlotta. Szavai szerint Szűz Mária elfogadta a felajánlást, és azóta, immár ezer éve, magyarság és kereszténység együtt járja a történelem útját minden kísértésen és nehézségen át, mindig megújulva és újjászületve még olyan helyzetekben is, amikor emberileg már nem látszott semmi remény.

Az esztergom–budapesti érsek rámutatott a missziós kereszt fontosságára, amely a budapesti Városmisszió és az eucharisztikus kongresszus jelképe volt. Ebbe a keresztbe foglalták a magyar szentek és boldogok ereklyéit, Szent István és Szent Gellért korától napjainkig. Beleillesztették a legújabb vértanúk maradványait is, magyarokét és nem magyarokét az egész Kárpát-medencéből és a közeli régiókból. – Mert a szentek mutatják meg nekünk, hogyan tudjuk mai életünkben Krisztus jelenlétét hordozni ezerféle helyzetben, találékony és áldozatot vállaló szeretettel – tette hozzá Erdő Péter. Elmondta azt is, hogy voltak az eucharisztikus kongresszusnak élő hírnökei is. Ezek az ismert tudósok, művészek, nagy és híres egyéniségek személyesen is elmentek a katolikus közösségekhez, hogy tanúságot tegyenek hitükről, életükről, és meghívjanak mindenkit a budapesti nagy találkozóra. A bíboros tiszteletét és háláját fejezte ki személyes helytállásukért és azért, hogy vállalták Krisztushoz tartozásukat a világ előtt. Erdő Péter a prédikációját azzal zárta: – Azért indulunk ma a szentmise után az oltáriszentséggel gyertyás körmenetre, hogy elmondjuk a városnak és a világnak Krisztus jelenlétének csodáját és kérjük az Ő áldását mindannyiunkra.”

A szentmise végén a hívők tömege gyertyás körmenettel átvonult a Kossuth térről a Hősök terére, hogy ott záruljon ünnepélyes áldással a liturgia.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu