2000 aláírás: ez volt a belépő a főpolgármester-jelölti előválasztásokon való induláshoz, Kálmán Olga ez a számot pedig hamar megugrotta, egy nap alatt sikerült teljesíteni a feltételek értelmében szükséges aláírásszámot.

Kálmán Olga korábbi nyilatkozata ellenére, mégis indult a polgármester jelölként a választásokon. Döntését az EP-választások eredményei után változtatta meg. Két napja mutatták be a DK- új polgármesterjelöltjeként a a műsorvezetőt.

Kálmán Olga továbbra is gyűjti a szavazatokat a megadott határidőig, de ő már biztosan ott van az előválasztásokon induló jelöltek között a sikeresen megszerzett 2000 aláírásnak köszönhetően. A DK sajtóiroda nyilatkozata szerint a napokban több helyszínen is találkozhatnak majd a budapestiek a jelölttel.

(Index)