A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya – a hagyományoknak megfelelően – elkészítette az aktuális évi bűnmegelőzési naptárát. Ebben az esztendőben a prevenciós kalendárium a vagyon elleni bűncselekmények megakadályozására helyezte a hangsúlyt. (2018. 01. 11., csütörtök, Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Vagyon? Biztonság! témakörű naptár minden hónapjánál szerepel egy-egy fényképes ajánlás a lakásbetörések és kerékpár eltulajdonítás témakörében. A szakemberek által ajánlott vagyonvédelmi eszközök mellett egy rövid, szöveges leírás is segíti az eszközök alkalmazását. Az osztály munkatársai kiemelkedően fontosnak tartják a vagyonvédelemi lehetőségek minél szélesebb körű népszerűsítését. A 2018-ra szóló naptár segítségével a lakosság egész évben szem előtt tarthatja a lakásbetörések, besurranások, valamint egyéb lopások megelőzése szempontjáról fontos információkat, segélyhívószámokat.

A naptár letölthető a www.bulisbiztonsag.hu honlapról is, ahol az érdeklődők további kiadványokból is tájékozódhatnak a vagyonvédelmi eszközök használatának alkalmazási lehetőségeiről.

Forrás: police.hu