Hirmagazin
Image default
Életmód hírekKülföld

Elhunyt Petrocelli, azaz Barry Newman.. Isten nyugosztalja!

92 éves korában elhunyt Barry Newman színész, akit a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhet.

Barry Newman május 11-én halt meg egy NewYork-i kórházban – de csak most erősítette meg a hírt felesége, Angela The Hollywood Reporter-nek.

Barry Newman közvetlenül a második világháború kitörése előtt született, belorusz származású édesanyától és osztrák apától, akik még első generációs bevándorlók voltak. Elegáns bostoni középiskola után antropológiát tanult a Brandeis Egyetemen, miközben komoly zenei képzést kapott: szaxofonon és klarinéton játszott magas színvonalon. Az egyetem után bevonult a seregbe, ahol a zenekarba is beválogatták, a leszerelés után pedig a Columbia Egyetemen kapott ösztöndíjat, hogy doktori címét antropológusként megszerezhesse.

Barry Newman Getty ImagesBarry Newman 92 éves korában hunyt el /Getty Images

New Yorkba költözött hát, ahol egy barátja, aki a legendás Lee Strassberg színiakadémiára járt, elhívta magával egy órára, ahol Newman sorsa megpecsételődött. Antropológusdoktor sosem lett, azonban színészként jelentős kar­riert futott be, nemcsak filmen, de a Broadway színpadain is.

A legfrissebb hírek itt!

A Harvardon végzett olasz–amerikai ügyvéd, Anthony Petrocelli szerepe 1974-ben találta meg, az NBC csatornának készített sorozat három évada alatt összesen 44 részt forgattak le. A széria hozzánk csak a nyolcvanas években jutott el, így mire Newman itthon sztár lett, Hollywoodban már épp leszálló ágban volt a karrierje. Több híres filmben kapott kisebb szerepet, de az áttörés sosem jött el.

Barry NEwman Getty Images (2)Barry Newmant Petrocelliként ismerte meg az ország /Getty Images (2)

Viszonylag későn nősült, 56 éves volt, amikor elvette a német modellt, Angela Spilkert. A színész mindig is féltve őrizte magánéletét, szerelmi életéről csak annyit tudni, hogy a Petrocelli forgatása alatt Morgan Fairchilddal járt együtt. Newman utoljára 2009-ben forgatott filmet, utána inkább producerként tevékenykedett.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ukrajna katonai támogatásáról döntött az EU Orbán Viktor nélkül..

Géza

Az Európai Unióban évek óta napirenden van az óraátállítás megszüntetésének kérdése. 2018-ban az Európai Bizottság javaslatot tett az évi két óraátállítás eltörlésére, miután egy uniós szintű konzultációban a válaszadók 84%-a az időátállítás ellen foglalt állást.

Géza

A nemzetközi sajtó beszámolói szerint Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között nemrégiben zajlott telefonbeszélgetés során Trump felvetette annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok átvegye és kezelje az ukrán erőműveket, beleértve a nukleáris létesítményeket is, hogy biztosítsa azok védelmét az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus idején.

Géza