Gyászol a magyar zenészvilág: búcsúzik az Omega, Fenyő Miklós, a Republic és Deák Bill Gyula is a kiváló szakembertől

Elhunyt Nemes László, a roadok roadja, akit mindig is nagy tisztelet és szeretet övezett a magyar rockszakmában. A legendás hangmérnök többek közt olyan zenekarokkal dolgozott, mint a Hungaria, az Omega, az LGT, a Republic vagy a Beatrice – egykori zenésztársai a közösségi oldalukon búcsúznak a kiváló szakembertől.

„Nemes László a roadok roadja. Túlzás nélkül ő a magyar roadszakma legnagyobbja. A Hungaria, az LGT, a Skorpió és az Omega legpatinásabb éveinek technikusa és egyben hiteles tanúja. Életének története párhuzamos a Magyar Rock történetével is. Sajátos humorának nem lehet ellenállni. Nagy kópé az Öreg!” – olvasható a legendás szakemberről szóló interjúkötet leírásában, amit a Rockmúzeum elnöke, Bálint Csaba jegyez.

A Nemes című könyv tavaly decemberben jelent meg, a roadok roadjaként említve a szakembert, akit mindig is nagy tisztelet és szeretet vett körül a magyar rockszakma, illetve a zenészek körében. A könyvhöz kapcsolódó Facebook-oldalon tudatták csütörtök este a szomorú hírt, hogy Nemes László végleg eltávozott.

„A mai napon elment közülünk Nemes László, a roadok roadja.

 

Gyászolják lányai, Anita és Erika. És gyászolja az egész magyar rockszakma.

 

A gyászszertartásra a jelenlegi hatályos szabályok miatt egyelőre nem fog sor kerülni.

 

Covid. Vigyázzatok magatokra és egymásra”

 

 olvasható a közleményben.

Nemes László a hatvanas évek óta volt jelen a hazai rockéletben. Hangmérnökként Fenyő Miklós Syconor zenekarával kezdte, műszaki mindenesként ott volt a Hungaria indulásánál, majd a Neotonhoz került, az LGT technikusaként eljutott az angliai Great Western fesztiválra, a Skorpióval Amerikába, az Omegával pedig körbeturnézta Európát.

A rendszerváltás után éveket töltött a Republic és a Beatrice mellett is – írta egy korábbi cikkében az Index.

Közben 1979-ben Kóbor Jánossal megépítette az első magánkézben levő stúdiót, ahol az Omega mellett a Hungária együttesnek, a P. Mobil-nak, a KFT-nek és az LGT-nek is készült anyaga – írja az mprt.eu.

Laci bá’ – becenevén az „Öreg” – nevéhez fűződik az első magyarországi koncertalbum készítése, az Omega Élő Omega lemeze. A hazai hangosítási ipar megteremtésének műszaki szakembere számos, ma is aktív hangtechnikus és hangmérnök első mestere volt. Munkásságát a zeneipar is elismerte: a 2017-es Fonogram-gálán életműdíjat kapott.

Nemes László halálhíre mélyen érintette a zenészkollégáit. Többen is megemlékeztek róla a közösségi oldalukon, köztük Fenyő Miklós, aki nem csak munkatársa, hanem barátja is volt.

„Ma délután elhunyt Nemes László. Ez eddig olyan, mint egy újsághír. De nem nekem. 56 éve ismertem, 54 éve barátok is vagyunk. Így, jelen időben, mert ő ma is az nekem” – kezdte Fenyő Miklós a bejegyzésében. „Együtt voltunk fiatalok, együtt lettünk felnőtt férfiak itt, a Szent István parkban. Sokat beszélgettünk, sokat elmélkedtünk az évtizedek során, és ha nem is sokat, de eleget dolgoztunk is együtt ebben a ‘szakmában’, amelyet úgy hívunk, hogy rock and roll.

A 60-as évek végén ő volt a Hungária együttes első technikusa egészen addig, amíg a sorsa más útra nem sodorta. 1980-ban és 81-ben ő volt a hangmérnöke a Rock and Roll Party és a Hotel Menthol lemezünknek. Jó néhány koncertemet is ő keverte azzal a kivételes hozzáállással és tehetséggel, amely csak neki volt. Azt hiszem, az utóbbit így gondolja, minden pályatársam, akivel élete során dolgozott.

Mi ketten megmaradtunk barátoknak, az utolsó időkig rendre megbeszéltük és ‘megfejtettük’ az élet és a világ nagy dolgait. És persze zenélgettünk elméletben, mert az mindig is jól állt nekünk.

Lám, együtt lettünk ‘nagy öregek’ is…

Laci, tudom, hogy most kiröhögsz, de mégis: Isten áldása legyen Veled!

Fenyő Miklós”

Deák Bill Gyula így búcsúzott:

„Hosszú betegség után elhunyt Nemes László a Rock’n’ Roll legendás technikusa, nagyon sok lemez és koncert hangmérnöke, illetve hangosítója. Szomorú szívvel búcsúzunk tőle. Nagyon szerettelek Laci bácsi! – Bill”

Az Omega is megemlékezett Nemes Lászlóról.

„Elhunyt a ‘roadok roadja’ – emlékét megőrizzük. Nemes László (1947-2020)

(fotó: Vértes György)”

A Republic zenekar így búcsúzott:

„Elhunyt a ‘Roadok Roadja’ – számtalan nagy sikerű Republic-koncert hangmérnöke. Köszönjük a sok-sok sikeres együtt töltött évet. Emlékedet megőrizzük ‘Fater’!

Nemes László (1947-2020)”

„Elment Nemes László hangtechnikus is. A Tunyó temetésén azt mondta nekem: ‘Remélem, az én temetésemre összeraknak valami rendes hangcuccot’. Nagyon szerettem ‘A Nemest’!” – olvasható Schuster Lóránt (P. Mobil) oldalán.

A Music Backstage zenei portál az alábbiakat írta:

„Gyászol a rockszakma… A mai napon elment közülünk Nemes László, a roadok roadja, aki a hatvanas évektől tanította milyen egy jó hangmérnök. Felsorolni sem lenne könnyű, mennyi nyomot hagyott a rockzene palettáján, mennyi zenekar nézett fel rá, nem beszélve az utána következő road generációkról. De nem is kell felsorolni, hiszen 2019-ben Bálint Csaba tollából megszületett A NEMES c. kötet… Nyugodj Békében Laci bácsi, vagy inkább told fel a hangerőt odaát is…”