Vasárnap délelőtt, 104 esztendős korában meghalt Tatár Imre Vas- és Aranytoll-díjas újságíró.

Az újságíró haláláról Kulcsár László, az Infovilág főszerkesztője számolt be a Facebookon, írja az Index.

Mint nekrológjában olvasható, Tatár Imre (Rabinovits Imre néven) Budapesten született 1920. január 9-én. Érettségi után az első zsidótörvény rendelkezése miatt egyetemen nem tanulhatott tovább, ezért autószerelő-vizsgát tett. 1941–44 között munkaszolgálatos, majd 1944–47 között hadifogoly volt a Szovjetunióban.

Hazatérte után 1956-ig a Szabad Nép, 1956-tól 1968-ig között az Esti Hírlap, utána 1975-ig a Magyar Hírlap munkatársa volt, majd huszonöt évig a Magyar Nemzet főmunkatársaként a külpolitikai rovatban dolgozott. Négy nyelven beszélt, a német bel- és külpolitika, valamint az európai biztonság és együttműködés kiemelkedő szakértője volt.

Facebook-poszt

Forrás

SKYTING MAGAZIN