Széchenyi István 2. rész
9. Sz. Imre (id.) gróf, főrend, kir. főasztalnokmester, szül. Bécsben 1825 febr. 15., hol atyja, Lajos, Zsófia főhercegnő főudvarmestere volt. Tanulmányait az atyai háznál végezte; 1838-43. Pozsonyban tette le vizsgáit. A diplomáciai pályát Rómában kezdte meg 1845. mint követségi Patachiché; alig egy év múlva ő vitte meg rendkívüli futári minőségében Pius pápa választása hírét. 1848. követségi titkári és ügyvivői ranggal Stockholmba helyeztetett, majd hasonló minőségben a német szövetségi követséghez Frankfurtba, ahol Bismarckkal, akkor porosz követtel bizalmas ismeretséget kötött. Mindketten csaknem egyszerre rendeltettek Szt.-Pétervárra, ahol Sz. először mint követségi tanácsos, később mint ügyvivő működött. Innen a nápolyi udvarhoz küldetett követül, s ott maradt, míg a nápolyi trón romba dőlt. Rendelkezési állapotba helyeztetvén, egy időre a magánéletbe vonult. 1865. nőül vette Sztáray-Szirmay Alexandra grófnőt. Az 1865-1868-iki országgyűlésen mint képviselő jelent meg s a konzervatív párthoz tartozott. 1878-ban Károlyi Alajos gróf Londonba neveztetvén ki nagykövetté, utódjául Berlinbe Sz. neveztetett ki. Berlinben a magyar egyesület védnöke volt s a szegediek segélyezésére alakult bizottságnak élén állott. 1852. kamarás, 1867. valóságos belső titkos tanácsos, 1882. a Lipót-rend, 1889. a Szt.– István-rend nagykeresztese és 1891. aranygyapjas vitéz lett. 1892 óta magyarországi birtokain visszavonultan él. A főrendiház fontosabb tárgyalásain azonban sűrűn vett részt. Az 1893-iki kőszegi a hadgyakorlatok után Vilmos német császár meglátogatta egyik soproni birtokán. A közjogi és törvénykezési bizottság tagja. Fiai: Dénes, szül. 1866. dec. 1., követségi titkár a szentpétervári osztrák-magyar nagykövetségnél; Péter, szül. 1870. márc. 4., huszárfőhadnagy; István, szül. 1873. máj. 6. és László, szül. 1879. febr. 18.
10. Sz. Imre (ifj.) gróf, főrend. cs. és kir. kamarás, szül. 1858 márc. 31., legidősebb fia Dénes grófnak. Nevelése befejeztével 1881. hosszabb tanulmányutat tett több ifjú mágnással Amerikában s itt szerzett tapasztalatait az Amerikai levelekben írta meg, melyek 1883. önálló kötetben megjelentek. E munkában agrarius eszméket hangoztat, amelyek védelmére a napi sajtóban, különösen a Pesti Naplóban cikkeket is tett közzé és a «Gazdakör» vitáin is felszólalt. Egyéb munkái: Birtokminimum és Homestead (Budapest 1883); a Megyei (közgazdasági) monográfiákban Somogy vármegye (u. o. 1895). Élénk részt vesz Somogy vármegye politikai, de különösen gazdasági életében; több évig a vármegye közgazdasági előadója volt. A főrendiházban úgy mint a közéletben jelesül mezőgazdasági kérdéseket karol fel. Mint a homokszőllő-telepítések kormánybiztosa is működött. 1885. nőül vette Andrássy Máriát, Andrássy Aladár gróf leányát. A főrendiház jegyzője, a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság tagja.
11. Sz. István gróf, a «legnagyobb magyar», eszméi, működése és hatása által az «új Magyarország» egyik megteremtője, szül. Bécsben 1791. szept. 21., megh. a döblingi elmegyógyintézetben 1860. ápr. 8. Atyja Sz. Ferenc, a magyar nemzeti múzeum nagynevű alapítója, anyja Festetics Juliána grófnő, Festetics Pálnak leánya volt, aki első férjének Sz. Józsefnek 1775. nov. 20. bekövetkezett elhunyta után 1777. aug. 17. pápai engedéllyel annak testvéréhez, Sz. Ferenchez ment nőül. A házasságukból született öt gyermek: három fiú és két leány között István volt a legfiatalabb.
Gyermekkor. Nevelés. A gyermek Sz. nevelését otthon a szülei háznál nyerte, melynek az atya irányelvei szerint való vezetését Liebenberg (Lunkányi) János magántanító vállalta magára. Mellette egyes tantárgyakat külön szakférfiak tanítottak. Gy Révai Miklós a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki szépen is rajzolt, tanította az architekturát, egy Poupar nevű házi káplán az olasz és francia nyelvből adott órákat. A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt. Midőn Kazinczy egy alkalommal a grófi családot meglátogatta, az apa azt kívánta tőle, hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják, nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Sz. nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott s a vizsgálatokat, melyeknek magát az atyja kívánsága szerint évenként egy nyilvános iskolában alá kellett vetnie, kitűnő eredménnyel állotta ki.
Katonáskodása. A serdülő gyermek nevelése 17 éves korában megszakadt. Azon veszély elhárítására, mely a monárkiát Napóleon részéről fenyegette, 1796 óta csaknem minden magyar országgyűlésnek első s legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt. Az 1808-iki országgyűlés 25,000 újoncot szavazott meg, elrendelte a nemzeti fölkelést és szervezéséről is intézkedett. A törvényt, mely minden családból csupán egy tagot kívánt fegyverfogásra, a Sz.-család úgy töltötte be, hogy mind három fiát a csatatérre küldte. Az ifjú gróf emelkedése a hadi pályán kezdetben gyorsan ment, 1809. ápr. 7. már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben s itt feljebbvalói Voit őrnagy s Ertel báró alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az az ezred pénztárának kezelését is reá bízta. A győri híres csata után (jun. 14.), mely a felkelő sereg megfutamodásával végződött, személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta, midőn Dunán egy csónakon végig evezve, az ellenséges francia csapatok kikerülésével fölkereste Chasteler altábornagyot, értesítette őt a Meskó tábornok hadteste hollétéről s ezáltal lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését (júl. 19.), amely merész tette fölött a király is teljes megelégedését nyilvánította. E közben a hadi szolgálattól üresen maradt idejét tereprajzok és felvételek készítésére s általában a maga továbbképzésére használta föl. A felkelő sereg hazabocsátása után (dec. 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez, de ő tovább is a hadseregnél maradt, előbb a Liechtenstein-huszároknál, azután egy dsidás ezrednél. Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811) Morva- és Csehországban állomásozott. 1813 nyarán már ellenséges területre lépnek s a francia csapatokkal többször megütköznek. Ekkor már kapitány volt, bár svadron nélkül. A nagy lipcsei csatát megelőzőleg, melyben a szövetséges fejedelmek Napóleon hatalmát megtörték, oly hősi tettet hajtott végre, melynek világra szóló fontossága volt. 1813 okt. 16. és 17. közti éjjel Schwarzenberg herceg Blücher Porosz tábornagyhoz küldte, hogy 18-ikára az ütközetre meghívja. Sz. a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül csakugyan szerencsésen eljutott Blücher táborába. Itt megbízását teljesítve, még az volt hátra, hogy a svéd trónörökös is, aki ily elhatározó lépésre mindig nehezen volt rábírható, idejekorán felszólíttassék. Sz. a porosz tábornagy előtt késznek nyilatkozott e feladat teljesítésére. Vállalkozása tetszett Blüchernek s megbízta, hogy a két császár és a porosz király nevében szólítsa fel Bernadotte-ot a csatlakozásra. A trónörököshöz érkezve, ettől előbb tagadó választ nyert. Sz. elismervényt kért arról, hogy a három uralkodó meghívását átadta. Erre a trónörökös is gondolkodóba esett, rövid tanácskozás után elhatározta magát a csatlakozásra, az útirányt Sz. által kijelöltette s a csata harmadik napján kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett s eldönté a csatát. Kitűnő hadi szolgálata elismeréséül az első osztályú kapitányi rangot s az orosz Vladimir-rendet kapta. Tizenhét évi katonai pályája alatt ennél feljebb azután nem is emelkedett. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve, 1814. április 1-én Párisba ment.
A következő hónapban már Olaszországban van s 1815. május 1-én a tolentinói lovassági ütközetben tüntette ki magát, egy nagy bátorsággal és ügyességgel intézett rohammal szétverve Murat testőrezredét. Ez alkalomból szintén több érdemrendet kapott. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát s itt szolgált 1826. febr. 15-ig, amikor a katonai szolgáltból kilépett.
Utazásai. Katonáskodása e hosszú idejét, melyet közbe-közbe hosszasabb szabadságolás szakasztott meg, önképzésre és utazgatásokra fordította. 1815 szept. újra Franciaországban van, innen Angliába evezett át, mindenütt élénk figyelemmel kísérve a kifejlődött kultúra vívmányait s azon intézményeket, melyeket később hazájában meghonosítandó volt. Egy újabb olaszországi út (1817 máj.) az olasz kötészet, egy görögországi utazás a Boszporuson, Kis-Ázsia partjain s az Archipelaguson a görög irodalom, a művészet és régészet tanulmányozására serkenti minden szép és nemes iránt fogékony lelkét. Hazatérve, Magyarország és Erdély nevezetesebb városait kereste föl s utazása alatt több, életre szóló ismeretséget és barátságot kötött. Ekkor látogatta meg felsőbüki Nagy Pált s Wesselényi Miklós bárót is (1821 aug. 1.), aki vele rokon lélek volt s lángoló szeretete – mint később maga írja – magsztos felfogása és bizonyos varázs, melyet annyiakra gyakorolt, elbájolták lelkét s örök barátságot fogadtak egymásnak, amelyet később azonban eltérő politikai nézeteik miatt kölcsönös elhidegülés szakított meg. A külföldön és a hazában tett utazás s ennek hatása alatt a külföldi és hazai állapotok elmaradhatatlanul fölmerülő összehasonlítása már ekkor élénken éreztette vele a magyar nemzet szellemi és anyagi téren való hátramaradását s mindenkibb felkölté benne a vágyat a külföldön látott s nálunk ismeretlen üdvös intézmények meghonosítására.
Lóversenyre vonatkozó tervei. Első ily irányú terve a lóverseny behozatala volt, mely Ausztriában, épp úgy mint nálunk, ismeretlen volt. Az eszmének többeket megnyerve, kihallgatásra ment I. Ferenc királyhoz s ennek felszólítására 1822. jan. 31. írásban is benyújtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védőjévé a nádort is megnyerte.
Újabb külföldi tanulmányút Wesselényi társaságában (1822. márc. 1-től szept. 26-ig). Azzal a közös elhatározással indultak el, hogy a külföld gazdasági és egyéb viszonyait, különösen lótenyésztését tanulmányozzák. München, Stuttgart, Páris, a l’Aigle és Mortagne között fekvő trappista zárda és London (máj. 15.) voltak ez út nevezetesebb pontjai. Figyelmüket mindenre kiterjesztik, aminek tanulmányozását Magyarország tervbe vett, formálásához hasznosnak tartják. Hosszabb pihenés után, melyet gazdaságának rendezése, a lóverseny ügyének sürgetése, eszméi érdekében a hazában tett kirándulás több ízben szakasztott félbe, 1825. máj. 10. a X. Károly koronázási ünnepélyére küldött Esterházy Pál herceg társaságában ismét útra kelt Páris felé. Ez út alatt különösen a XIV. Lajos alatt épített Canal du Midi ragadta meg figyelmét s kelté föl benne a Duna- és Tisza-szabályozás gondolatát. Dél-Franciaországban és Olaszországban, melyből ez alkalommal Nizzát, Torinót, Milanót, Velencét s végül Triesztet érítnette, a selyemtermelésről és szederfatenyésztésről gyűjtött adatokat s azután sietett haza az országgyűlésre, mely 1825 szept. 11-re Pozsonyba volt összehíva s az 1791-iki országgyűlés küldöttségei munkálatainak napirendre tűzése által nevezetesnek ígérkezett.
Akadémia alapítása. Már az 1791-iki országgyűlés tudományi bizottsága fölvette programjába a katonai és képzőművészeti akadémián kivül egy magyar tudományos akadémia felállítását s most ez országgyűlésen a követek nov. 2-iki és 3-iki kerületi ülésében ennek eszméjét ismét fölelevenítették. Már az első gyűlésben szóvá tette ennek szükséges voltát Máriássy sárosvármegyei követ, de különösen gyújtó hatása volt másnap a felsőbüki Nagy Pál beszédének, melyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetiségünk és nyelvünk érdekeit. A közlelkesedésben, melyet a beszéd keltett, Sz. a hallgatóság közül a követek asztalához lépve, engedélyt kért a szólásra s ezt megnyerve,«a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára» felajánlotta minden jószágának egy évi jövedelmét, melyet 60,000 forintban állapított meg. Leírhatatlan örömmel és meghatottsággal fogadták e kijelentését s utána egymásután keltek föl s tették meg ajánlataikat Vay Ábrahám (8000), Andrássy György gróf (10,000), Károlyi György gróf (40,000) és még többen; nov. 8. a négy első alapító a nádorhoz s az alsó és felső táblához már írásban is benyújtotta ajánlatát, nov. 21. pedig az alakítandó tudós társaság tervének alaprajzát. A nádor bizottságot nevezett ki ez alaprajz tárgyalására s ebben Sz. is tevékeny részt vett. A bizottság munkálatai 1827. aug. 18-án a királyi szentesítést is megnyerték (1825-27-iki XI. t.-c.).
Sz. és Metternich. Míg az országgyűlés tartott (nov. 10.), időt szakított arra is, hogy Metternich miniszternél, akivel családi összeköttetése is volt, látogatást tegyen. E látogatás után, mely alatt beszélgetésük a magyar politika, különösen az országgyűlésen tárgyalt kérdések körül forgott (dec. 15.), felszólítására írásban is beadta hozzá emlékiratát (Meine Beichte), melyben ezekre vonatkozó nézeteit kifejtette. Metternich jegyzeteket tett rá, melyekben, miként már előbbi beszélgetésük alkalmával, nem titkolta el rosszallását Sz. politikai álláspontja fölött s figyelmeztette, hogy nagyon messzire megy, megrontja az ifjúságot, majd megbánja, mikor késő lesz; ne ragadtassa el magát a tapsok által, gondoljon a holnapra is. Sz.-t mindez nem tartá vissza, hogy az országgyűlésen ezután is többször fel ne szólaljon, valahányszor a magyar nyelv, a szabadság, vallási türelem stb. kérdése került szóba, mindannyiszor szabadelvű szellemben; nem riasztá vissza ettől az elnöklő nádor rendreutasítása sem, melyet három ízben vont magára, sőt hogy nézetei szabad kifejtésében katonai rangja se akadályozza, 1826. febr. 15. tizenhét évi szolgálat után erről is lemondott.
Nemzeti kaszinó. Szintén ezen országgyűlés idejére esik Sz. e másik alkotása, melyet a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése s némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő gyűjtötte, részt vett az alapszabályok kidolgozásában s buzgósága a tagok gyűjtésében később se lankadt s 1830. Metternichet is megnyerte tagnak. 1827 jun. 10. tartá az egyesület alakuló gyűlését 150 taggal, kik közül mintegy 45-en voltak jelen s a következő évben már az alapszabályokat is a közgyűlés elé terjeszthették (l. Széchenyi-emléklakoma).
Irodalmi föllépése.
Eszméi terjesztésére másik eszközül a sajtót választotta, melyhez először tárgyat kedvenc szakmája a lótenyésztés szolgáltatott. 1828-ban jelent meg e téren alapvető röpirata a lovakrúl, melyben hosszas tanulmányozással szerzett tapasztalatai után a lótenyésztés nemzetgazdasági fontosságát fejtegeti s e téren hátramaradásunkat s ennek okait ismerteti. Szerinte «csak magunktól függ, hogy a világ minden vásárait lovainkkal elboríthassuk és hogy a magyar ló mindenütt érdemlett elsőbbséget nyerjen». Ugyanez évben kezdett másik nagyobb jelentőségű munkája a Hitel írásához, melyen egy évig dolgozott s 1830. tette közzé, hogy benne foglalt új és átalakító eszméivel s reformterveivel forrongásba hozza s az általuk keltett szellemi harc segélyével a haladás útjára terelje a nemzetet. Államgazdasági irodalmunk e geniális alkotása, melyet «Honnunk szebb lelkű asszonyinak» ajánl, sorra veszi mezőgazdaságunk, kereskedelmünk égető kérdéseit és a jelen állapotnak «tiszta magyar szív» érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki: Mit kell tenni és min kell kezdeni? Geográfiai helyzetünk, a pénz szűke, kereskedői konkurencia, kiviteli vám, fölösleges és káros hatású kormányrendeletek, termelés hiánya, rossz közlekedés, befogyasztás és kereskedési biztonság hiánya, kereskedőbecsület, nemzeti bank, a polgári erények és kötelességek, nemzetiség, művelődés, törvények, politika stb. mind tárgyalás alá kerülnek, mivel mindezek vagy a hitel szentségén alapulnak, vagy annak eredményei.
Jó részben ugyanezeket fejti ki még részletesebben Világ c. munkájában, melyet Dessewffy József gróf támadása ellen (1831) a Hitel védelmére irt, és amelyben ezenkívül annak beismerésére is akarja bírni nemzetét, hogy mindenben hátra van, s ha már az «önvallomáson» átesett, arról is meggyőzi, hogy mint erőtől pezsgő fiatal nép «csudálatos magasságra emelheti magát és minden lehet, ha közértelmességét s nemzetiségét kifejti», hogy Buda és Pest egyesítése Magyarország fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a nemzet haladása a királyi széket is erősíti stb., továbbá meggyőző bizonyítékokkal védi a megtámadott egyesületeket, a kaszinót, pesti lóversenyt stb. E két mű e két év legnagyobb eseménye és hatásuk leírhatatlan volt; két pártra szakították a nemzetet: egyik, mely Sz.-t képzelgőnek tartotta s művét megégette, a másik, mely «diadal fiának” nevezte és a nemzet megváltójának tekintette és égig magasztalta. A színügyet szintén melegen felkarolta s erre vonatkozólag nagy tervekkel lépett föl A magyar játékszintül (1832) röpiratában s évek múltával is a Társalkodóban. A színházi alap összegyűjtését részvények által tervezte és az épületre vonatkozólag már külföldön gyűjtött tervrajzokat. Fáy és Földvári színházépítési tervét kisszerűnek tartotta s azért nem is pártolta.
A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. A Duna gőzhajózási társulat ügyét nálunk ő karolta fel s ő támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél (első gőzhajó Budapest s Zimony között 1831. márc. 16.); később egy egész cikksorozatban ismertette e vállalatot s nagy kereskedelmi fontosságát. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indít a mozgalmat, gyűjtött részvényeseket stb. (1846. szept. 21-én első gőzhajó).
Stadium. Politikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének a Hitelnek és Világnak kiegészítésére adta ki 1833. ezekhez szellemben és tárgyban hasonló művét: a Stadiumot, melyben reformterveit még szabatosabban kifejti s a római XII-táblás törvényre emlékeztetőileg 12 pontba foglalja. E pontok: 1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvéde. 7. Házi pénztár és országgyűlési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyűlési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopoliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Ítéletek, tanácskozások nyilvánossága. E nagy mű megírása után, melyet Arany a Hitellel és Világgal együtt «három égbe nyúló piramidnak» nevez, melyek közül egy is halhatatlanná tette volna nevét, ismét újabb terv foglalkoztatja pihenést nem ismerő elméjét. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzá kezdett Hunnia c. műve írásához, melyben arról értekezik, miként kellene a fővárost a modern kényelemnek megfelelő módon rendezni, az építkezéseknél milyen stíl alkalmazandó, általában a lakóházak építésénél milyen tekintetek legyenek irányadók, hogyan lehetne Pestet megóvni egy erdő ültetése által a Rákos homokjától stb. E művén csak lassan dolgozhatott és 1840. fejezte be.
1836-39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a lánchíd s lóverseny ügye között oszlott meg. A lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, melynek Sz. legtevékenyebb tagja volt, ez évben kötötte meg, a lóverseny ügye iránt Néhány szó a lóverseny körül c. kötetben igyekezett érdeklődést kelteni.
Sz. és Kossuth. Sz. állandóan aggódó figyelemmel kísérte Kossuth politikai szereplését, melytől saját alkotásai fennmaradását féltette. Minél inkább nőtt Kossuth népszerűsége s mennél merészebben lépett fel követeléseivel a Pesti Hírlapban, melynek szerkesztője volt, annál inkább nőtt Sz. aggodalma, hogy e túlzás oda dobja vissza hazáját, ahonnan csak rendkívüli erőfeszítéssel sikerült kiemelni. A fenyegető veszély érzete, amelyet rajongó hazaszeretete talán a valóságnál is nagyobbnak képzelt, arra indította, hogy még mikor nem késő, megkísérli annak feltartóztatását. E célból irata «szíve vérével» Kelet népe c. művét, melyben megdöbbentő módon rajzolja le Kossuth elé, hová vezet az ő politikai iránya, a «szív andalgásaival való kormányzás» s prófétai hangon fenyeget egy közelgő forradalommal s ezen Kossuthhoz intézett kéréssel végzi be művét: «tépje bár személyemet ahogy tetszik, minden ceremonia nélkül, de csak istenért ne használja nimusát és népszerűségét Magyarországnak zavarba hozására. Még mindenre van idő és azért iparkodtam minél előbb lépni fel; de nemsokára többé nem lesz, mert mindennek megvan bizonyos pillanata, mely ha lepergett, valamint örökre oda van erény s becsület, úgy oda van élet és minden remény». Kossuth maga, Eötvös József báró, Fáy, Dessewffy és többen hasztalanul kisértették meg, hogy aggodalmait eloszlassák, ez többé nem sikerült. Sz. tovább is a forradalmi izgatót látta benne. Két pártra szakadt e kérdésben a nemzet is s a kisebb tartott Sztv.-vel. Sem ez, sem népszerűségének folytonos csökkenése nem tartotta vissza, hogy országgyűlésen, vármegyei gyűlésen és ahol alkalma nyílt rá, ismételten fel ne emelje tiltakozó szavát Kossuth iránya és modora ellen.
Újabb alkotásai. Politikai működése mellett tovább folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830 jun. 11. az Állattenyésztő társaságot, melynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835. (jun. 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is magyar országos gazdasági egyesületté. 1840. mozgalmat indított, beutazta az országot a szederfatenyésztés és selyemtermelés érdekében, maga is irt egy művet: A selyemrül s a soproni szederegyesületnek elnökségét is elvállalta. 1842 aug. 24-én megérte azt az örömet, hogy a lánchíd alapkövét a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették. 1828 óta folyton foglalkoztatta ennek terve, levelezett s utazott ez ügyben: egy év múlva készen volt a tervrajz s azt 1832. Pest városa is elfogadta. Andrássy György gróffal együtt e végett tett angol-országi utazásáról írott Jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyúak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakósihoz című röpiratai. A Duna-szabályozás után másik kedvenc tervének megvalósítását, a Tisza-szabályozást is ez időben kezdhette meg. 1845 aug. 16. a magyar királyi helytartó tanács kebelében felállított közlekedésügyi osztály élére állíttatott s a munkálatokat azonnal megkezdte. Rendezési tervét és az ügy fejlődését több műben ismertette. Közben ismét felemelte intő szavát Kossuth politikája ellen 1847. kiadott Politikai program-töredékek röpiratával, de ez hatástalanul hangzott el.
Közlekedési miniszter. A márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról s Batthyány Lajos gr. miniszterelnök fölszólítására 1848 márc. 23. elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját s a minisztérium Eötvössel őt küldte ki, hogy az Innsbruckba költözött udvart Pestre meghívja. A meghasonlás, mely közte és Kossuth között volt, a kabinetbe lépés után sem simult el s most közelebbről nézve még sötétebb színben látta a Kossuth politikájától fenyegető veszélyt, mely mindinkább a dinasztiával való szakadás felé vezetett. A minisztertanácsban és a képviselőházban is (aug. 19.) hasztalanul szólalt fel ellene.
Betegsége. A honfii bánat, a folytonos tépelődés a haza sorsán lassanként megtörték szellemi erejét. Képzeletében látta a forradalmat, mint mészárolja testvér a testvért; az égboltozatra lángbetűkkel látta fölírva Kossuth nevét s gondolatai rohamától, képzeletétől nem menekülhetett többé. Orvosas Balohg Pál szept. 5. Döblingbe a Goergen gyógyintézetébe vitte. Itt volt évek hosszú során eltemetve, híven ápolva szerető nejétől, aki e végett Bécsbe tette át lakását s folyton érintkezett vele és környezetével. Lassanként állapota annyira javult, hogy nejével levelezett, honfitársaival, akik gyakran látogatták, politikáról is társaloghatott s gazdasága ügyeit is maga vezethette. Később a félbeszakasztott irodalmi foglalkozáshoz is visszatért, átjavította Pesti por és sár és Hunnia című műveit, hogy Török János azokat közzé tehesse. Új munkához is kezdett; itt írta Önismeret c. művét, melybe megfigyeléseit, eszméit rakta le a gyermek tehetségeinek harmonikus fejlesztéséről, a testi nevelés fontosságáról és egyéb pedagógiai kérdésekről.
Ein Blick. De ennél sokkal messze hatóbb jelentőségű egy másik politikai irányú műve. Az 50-es évek végén Sz. lakóhelyén mindazok megfordultak, kiknek eszméjük volt a Magyarország bizonytalan helyzetére vonatkozó kérdések megoldására, vagy készségük az abszolút kormány és rendszere támadására. ezek rendesen eljöttek Sz. tanácsait kikérni s Sz. azonkívül e művek közrebocsátásáról is gondoskodott. Ilyen volt Hollán Ernő a Zur ungarischen Frage című mű, Kecskeméthy Aurél, Die Lebensfrage Österreichs szerzője stb., aki mint cenzor az ilyen irányú tiltott politikai röpiratokat rendesen megszerezte és megküldte Sz.-nek. De egyszersmind titokban már előbb maga is dolgozott egy ilyenen, mely nemcsak terjedelem, hanem hang, tartalom és hatás tekintetében is messze ezek fölé magaslik Ein Blick című műve (1859), melyet a Rückblick, egy 1857. névtelenül megjelent mű hívott ki. E mű célja az volt, hogy Bach miniszter kormányrendszerét igazolja s a Magyarországról fölhangzó panasz és elkeseredéssel szemben az osztrák politikai irányadó köröket félrevezesse. A közvélemény a szerzőségét is Bach miniszternek tulajdonította: ez indította Sz.-t, hogy tollat ragadjon annak «lerántására». A «sárga» könyv, mely így jött létre, a lángész és szenvedély e sajátságos és páratlan alkotása az élc, a maró gúny, minden elképzelhető epiteton és szójáték segélyével kíméletlenül pellengérre állítja s nevetségessé teszi a gyűlölt miniszter politikáját és személyét egyaránt. E mű, melyet Rónay Jácint közvetítésével Londonban nyomtattak, Sz. nagy lelkének ez utolsó erőfeszítése egyik legfőbb oka lett a Bach-rendszer bukásának, de egyszersmind oka sz. tragikus halálának.
Halála. A bécsi rendőrség 1860. márc. 3. házkutatást tartott nála s elkobozta iratait, melyek alapján messze ható politikai összeesküvést vélt fölfedezhetni s a mellett tudtára adták, hogy a tébolyda megszűnt rá nézve azilum lenni. A félelem, hogy erőszakkal elviszik vagy megölik, egy régi jó barátjának Jósika Sámuel bárónak váratlan halála, az újra elborult politikai kilátás izgatottságát rendkívül növelték s egy végzetes pillanatban (1860. ápr. 7-8. között eső éjjelen) önmaga ellen fordítá a fegyvert. Halálának hírét a nemzet, mely nem hagyott fel a reménnyel, hogy legnagyobb fiát még visszakapja, általános megdöbbenéssel fogadta s őszinte részvéttel kísérte sírjába. A magyar tud. akadémia külön gyászünnepet tartott emlékére, melyen Eötvös József báró tartott emlékbeszédet s Szász Károly és Arany János ódáikat olvasták fel. A nemzet Budapesten szobrot állított emlékére, mely József főherceg jelenlétében 1880. máj. 23. lepleztetett le. 1897. Sopron város is követte a példát. Az akadémia újabban bronz-emléktáblával örökítette meg az 1825. nov. 3-iki jelenetet s újabban elhatározta emlékének évenként megülését, összes művei kiadását, ereklye-múzeum berendezését.
Művei. 1. Lovakul (Pest 1828, németül: Über Pferde, Pferdezucht und Pferderennen. Übers. von Jos. Vojdisek, u. o. 1830. Birálata: Orosz Józseftől, Gróf Széchenyi István mint író, Pozsony [Snischek] 1832, 351-386. old.). 2. Pesti lóversenykönyv 1828-ról. Irta a’ lóversenezés választottsága nevében gróf Sz. I. és Döbrentei Gábor (nyomtatási hely és év nélkül). 3. Hitel (Pest, Trattner-Károlyi 1830). ezen évben még két kiadást ért, 1832. pedig negyedik kiadása is megjelent. A magyar kiadást a német fordítás is csakhamar követte. Első fordítása még azon évben megjelent Wigand Ottónál (nyomatta Maret György Lipcsében), a fordító neve nélkül. E «nemcsak felette hiányos, de szinte egészen felforgatott s ekkép gyakran éppen ellenkezőt mondó fordítás» ellen, mely p. virtualitást Virtuosität-tel, paralysist Parallele-vel fordította, Sz. élesen kikelt Világ c. művéhez adott Jelentésében s pörindítással is fenyegetőzött. A kiadó még e Jelentés publikálása előtt értesülvén, hogy kiadványát többen, ezek között maga Sz. is, rossznak tartják, fölkérte Sz.-t, hogy jelölje meg a fordításban előforduló hibákat. Sz. a kiadónak tollba mondta a kijavítandó nagyobb hibákat és igy jelent meg még azon évben a második javított és bővített kiadás, melyen már a fordító (Vojdisek József, egy francia nyelvtani könyv, egy német nyelvű pesti címtár és Házi ügyvéd szerkesztője) neve is rajta áll. (V. ö. e kiadás elején a kiadó előszavát.)
E kiadásnak függeléke is van: Anmerkungen und Zusätze von einem ungarischen Ptrioten címmel, mely 1831. magyarra fordítva Toldalék-észrevételek gróf Sz. István Hitel című munkájához. Egy hazafitól c. alatt két kiadást ért. Szerzője, mint a fordítás külön előszava és Sz. már említett Jelentése (ez utóbbi következő passzusa: «Vojdisek úr az ellen, hogy fordítását jónak nem találtuk, egy külön nyomtatványban panaszkodott») sejteti, szintén Vojdisek. sz. ezután sem ezt, hanem Paziazi Mihálynak az eredeti harmadik kiadása után készült s 1831. a Trattner Károlyi cégnél Kreditwesen c. alatt megjelent fordítását tartotta hitelesnek s megbízhatónak, aki a fordításhoz a szerző engedélyét előre megszerezte. A Hitel legélesebb kritikája és cáfolata Dessewffy József gróftól: a Hitel című munka taglalgatja (Kassa 1831, németül Ludwigh Sámueltől, u. o. 1831). Hatása alatt írott mű: Pius Desiderius. Ueber Erziehung und Unterricht in Ungarn. In Briefen an den Grafen St. Széchenyi. Verfasser des Buch: der Credit (Wigand, Lipcse 1833). 4. Világ vagyis felvilágosító töredékek némi hiba s előitélet eligazítására (Pest 1831, németül: Licht oder aufhellende Bruchstücke und Berichtigungen einiger Irrthümer und Vorurtheile. Aus dem Ungarischen übersetzt von Michael V. Paziazi, u. o. 1832).
Birálatai és cáfolatai: Orosz Józseftől, Vélemnyek a Világ című munkáról (Gróf Széchenyi István mint író, kiadta Balázsfalvy József [Pozsony 1832] című német nyelven is megjelent kiadványában); u. o. Ponori Thewrewk Józseftől, Töredék-észrevételek a Világ c. munkára; Dessewffy Aurél gróftól, Néhány szó a Hitel, Taglalat és Világ ügyében (Kassa 832, Dessewffy Aurél, Marcel és Emil neve alatt, németül Pest 1833); Világ homálya, a Sas című lap közleményei stb.; 5. A magyar játékkaszinó (Pest 1832). Folytatásai Néhány szó a nemzeti játékszín körül és Marseillaise c. cikkei, melyek a Társalkodó 1835. (87. sz.) és 1840. (93. sz.) évfolyamaiban jelentek meg. 6. Gróf Andrássy Györgynek és gróf Sz. I.-nak a Budapesti hídegyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldről visszatérének (Pozsony 1833, németül u. o.). 7. Stadium (irta – 1831., kiadta Z… 1833, I. rész Lipcse 1833, a második rész nem jelent meg). 8. Über die Donaudampfschiff-fahrt, aus dem Ungarischen von Michael von Paziazi, Buda 1836; magyarul Néhány szó a Duna-hajózás körül címen a Társalkodó 1834-36. évfolyamaiban jelent meg. 9. Néhány szó a lóverseny körül (Pest 1838, németül: Einiges über Ungarn. Nach dem «Néhány szó a lóverseny körül…» übersetzt von Hermann Klein, Buda 1839). 10. A selyemrül (Pest 1840). A Társalkodó 1840-iki évfolyama újra lenyomatta; függelékül szolgál hozzá Simon Nep. János műve:
Függelék gróf Sz. értekezéséhez a selyemrül, közrebocsátja – Soporonban 1840. (a Sz. által indított mozgalom következtében keletkezett iratokat l. e lexikon Selyemhernyó című cikke irodalmi rovatában). 11. A Kelet népe (Pest 1841, 2. kiad. Pozsony 1841). A Kelet népére vonatkozó vitában részt vett vagy ennek hatása alatt írott művek: Kossuth Lajos, Felelet gróf Széchenyi Istvánnak (Pest, Landerer és Heckenast, 1841); Báró Eötvös József, Kelet népe és Pesti Hírlap (Pest, u. a. 1841); Fáy András, Kelet népe Nyugaton (Budán, egyet. bet. 1841, 2. kiadás Pest,Kilián, 1842); Kuthy Lajos, Polgári szózat Kelet népéhez (Pest, Heckenast, 1842); Vörösmarty (Hazai Gábor álnév alatt) bírálata az Athenaeum 1841. 688. old. V. ö. Ballagi Géza, Az 1839-40-iki országgyűlés visszhangja az irodalomban (Budapest 1890). 12. A magyar academa körül (Pest 1842). Azon beszéd, mellyel mint akadémiai másodelnök az 1842 nov. 27-én tartott ünnepélyes közgyülést megnyitotta. Németül: Akademischer Vortrag. Übersetzt von Jos. v. Orosz (Pozsony, Schaiba 1843); újra kiadta Szász Károly, Gr. Sz. I. és az Akadémia megalapítása c. művében. 13. Üdvlelde (Dessewffy Aurél gróf hátrahagyott némi irománytöredékivel. Magyar nyelv és ellenzői, Pest 1843); 14. A jelenkorban megjelent: Adó és két garas (Buda 1844). 15. Magyarország kiváltságos lakósaihoz (két füzet címlap nélkül; az első füzet végén ez áll: «Irtam Cenken 1844. ápr. 13-án», a másodikon: Pest 1844. júl. 6.) c. röpiratai. 16. Balatoni gőzhajózás (Pest 1846). 17. Eszmetöredékek, Különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg (Pest 1846). 18. Politikai programmtöredékek (u. o. 1847, németül: Politische Programm-Fragmente, 1847. Aus dem Ungarischen mit Anmerkungen eines Oppositionellen, Lipcse [Jurany] 1847). 19. Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül (Pozsony 1848, egy vasúthálózatképpel). 20. Véleményes jelentés a Tisza-szabályozási ügy fejlődésérül (Pozsony 1848). 21. Töredékek gr. Sz. I. fennmaradt kézirataiból. Közli Török János: I. kötet Hunnia, irta 1835. (Pest [Heckenast] 1858); 2. kötetét, mely a Pesti por és sár című munkát foglalja magában, 1866. adta ki; toldalékja:
A Buda-Pesti Lánchíd és a helytartósági közlekedési osztály genesise (2. kiad., 2 rész 1 kötetben, Pest 1872). 22. Ein Blick auf den anonymen Rückblick, welcher für einem vertrauten Kreis, in verhältnissmässig wenigen Exemplaren im Monate Oktober 1857 in Wien erschien. Von einem Ungarn (London 1859, 3. kiad. London és Edinburg 1861. Magyarul: Sz. István «Blick»-je, közli V. Papp Miklós, 3 köt., Kolozsvár 1870. A Bach miniszter által irt v. inspirált mű címe: rückblick auf d. jüngste Entwicklungsperiode Ungarns [Bécs, nyomtató neve nélkül] 1857). Halála után kiadott művei, összes művek, kivonatok: Gr. Sz. I. végrendeletének fő pontjai, jegyzetekkel közrebocsátja Török János (Pest 1860); Gr. Sz. I. verse anyjához, gr. Festetics Juliannához. Megelőzi Sz. nekrológja Toldy Ferenc által (Pest 1860); újabban kiadva: Toldy F., Magyar államférfiak és írók II. (Pest 1868, 4-8-12. old.); Töredék gróf Sz. I. kiadatlan irataiból, közrebocsátja Török János (Pest 1860); Gr. Sz. I. hagyományaiból: Magyarország sarkalatos törvényei és államjogi fejlődése 1848-ig (Pest 1864; Sz. István politikai iskolája saját műveiből összeállítva (I-III. köt., Pest 1863-64. E kivonatokat Török János készítette; 2. kiadás: Gr. Sz. I. munkái korszerű kivonatában, Pest 1871, 1 köt.); Önismeret (döblingi kézirataiból, Budapest 1875); Gróf Sz. I. naplóiból (Eszmék, adatok, adomák. Összeállította Zichy Antal, Budapest 1880); Peregrinus, Magyarország újjászületése (Vezéreszmék Sz. I. gróf műveiből, Budapest 1887); Gróf Sz. István munkái. Összegyűjti és kiadja a magyar tudományos akadémia. I. köt. Naplói. Adalék a nagy hazafi jellemrajzához. A magyar tudományos akadémia megbizásából összeállította Zichy Antal (Budapest 1884); II. kötet. Beszédei. Összegyűjtötte és jegyzetekkel kísérte Zichy Antal (1887); III-IV. köt. Levelei. Összegyűjtötte, előszóval és jegyzetekkel ellátta Majláth Béla (1., 2. kötet 1889-90); V. kötet. Külföldi úti rajzai és följegyzései (1890); VI. köt. Levelei (3. köt. 1891); VII-VIII. köt. Hírlapi cikkei (1. köt. 1828-43, 2. köt. 1843-48, Budapest 1893-94. E kötet végén Sz.-szótár); IX. köt. Levelei szüleihez (1896).
12. Sz. Kálmán gróf, főrend, szül. 1824 okt. 6., a család szeniora, legidősebb fia néhai Pál grófnak. Vasvármegyei birtokain kívül, az Iván Hitbozonyi birtoknak lévén haszonélvezője, Sopron vármegyében játszik szerepet, főleg a gazdasági életben, a vármegyei gazdasági egyesületnek lévén elnöke. z agrárius eszméknek híve, s e szellemben irodalmilag is működött. A soproni lóversenyek rendszeresítése körül érdemei vannak. A főrendiház tárgyalásaiban már 1861. részt vett. 1848. nyerte a kamarási méltóságot; neje Grünne Karolin grófnő. Fiai: Károly, szül. 1853 máj. 8., cs.és kir. kamarás; Manó, szül. 1858 júl. 30., cs. és kir. kamarás, főrendiházi tag, követségi titkár az athéni osztrák-magyar követségnél.
13. Sz. Ödön gróf, Sz. Béla öccse, a magyar tűzoltó-ügy szervezője; szül. Pozsonyban 1839 dec. 14. Tanulmányait a szülei házban végezte s már korán nagy hajlandósággal viseltetett a gépészet és a hajózásra vonatkozó ismeretek iránt. Megszerezte az I. osztályú hajóskapitányi oklevelet s utazásai alkalmával, melyek az egész európai kontinensre kiterjedtek, minden alkalmat megragadott, hogy tapasztalatait bővítse. Habár születésénél fogva tagja volt a főrendiháznak, tevékenységét a politika helyett gyakorlati kérdéseknek szentelte és mint a fővárosi közmunkák tanácsának tagja nagy tevékenységet fejtett ki, mely különösen a budavári hegypálya (sikló) dolgában vezetett eredményre. Hasonlókép fényes eredménnyel szervezte Sz. a budapesti tűzoltóságot (1863), melynek lelke volt és melyet oly európai színvonalra tudott emelni, hogy az ottomán birodalom részéről őt hívták meg egy hasonló intézménynek Konstantinápolyban való szervezésére. Sz. elfogadta a meghívást, 1874. Konstantinápolyba utazott s ott tervezete szerint egy egészen katonai berendezésű tűzoltódandár alakult (tengerész-tűzoltók), mely Sz. pasa parancsnoksága alatt áll s a tűzőrség és tűzjelzés útján az egykor a török fővárosban dühöngött tűzveszedelmeket egészen megszüntette.
Ezen érdemeiért rangban egyre emelkedett, úgy hogy ez idő szerint a szultán tábornok-hadsegéde, altábornagy, a tűzoltó-ezred s a császári tengerész-tűzoltó-zászlóalj főparancsnoka. Mint ilyen neki jutott az 1897-iki görög-török háború alkalmával azon bizalmi szerep, hogy a távollévő rendes katonaság helyett csapataival ő tartotta fenn Konstantinápolyban a helyőrségi szolgálatot. Mindezért sorban megkapta a legfőbb oszmán katonai érdemrendeket, melyeken kívül több más kitüntetés is érte (Lipót-rend, brazíliai rózsarend, becsületrend és a szentsírról nevezett rendjel.). Magyarországból való távozása nem szüntette meg azt a kapcsot, mely Sz.-t hazájához fűzi. Konstantinápolyban ő az, aki az átutazó magyart épp úgy, mint az ott lakót nagy befolyásával támogatja és a hazai törekvéseket, kivált a tűzoltóügyet a távolból is mindig jóakaró figyelemmel kíséri. 1897. máj. 31. két heti látogatásra Budapestre érkezett s ekkor a főváros köreiben rokonszenves ovációkban részesült. Fia Andor, szül. Pesten 1865. aug. 1.
14. Sz. Pál, kalocsai érsek, szül. Gyöngyösön 1642., megh. 1710. máj. 22. Nagybátyja György (utóbb prímás) nevelte. 1662. a pálosok rendjébe lépett. 10 évi tanári és perjeli működése után 1676. pécsi püspök, 1687. veszprémi püspök, 1696. kalocsai érsek. Érseki székhelyére a hosszú török uralom által okozott pusztulás miatt nem költözhetett; de sokat tett annak és a vármegyének javára. Nem kevésbé tünt ki hazafisága, mint vallásos buzgalma által. Bírván a fejedelem és a nemzet bizalmát, természetes közbenjáró gyanánt kínálkozott ama válságos időkben, midőn II. Rákóczi Ferenc felkelése az országot újra a polgárháború színhelyévé tette. Lipót király 1704 elején kérte fel őt, tenne kísérletet a felkelők kibékítésére. Az érsek késznek nyilatkozott eljárni e fontos megbízásban, de előbb nyíltan föltárta az okokat, melyek a felkelést előidézték, s hogy csak amazok megszüntetése által lehet ezt is lecsillapítani. 1704. jan. végén volt első találkozása Rákóczi bizalmas tanácsosaival; utóbb ismételve jött össze magával a fejedelemmel is. Azonban lelkes igyekezetei nem vezettek eredményre. Saját kívánsága folytán a vandorfi pálosok templomában temettetett el; de 1811. tetemei a nagycenki családi sírboltba helyeztettek át. V. ö. Pados János, Sz. Pál kalocsai érsek életrajza (Pest 1862); Szent-istván-Társulat Encycl. (XIII. 97); Márki Sándor, Sz. P. életrajza (1884); Lánczi Gyula, Sz. P. Kalocsai Érsek és magyar nemzeti politikus 1642-1710 (Budapest 1882).
15. Sz. Pál gróf, volt földmívelési, ipar- és kereskedelmi magyar kir. miniszter. Sz. Pál gróf császári és királyi alezredes és Zichy-Ferraris Emilia grófnő fia, szül. 1838 nov. 6. Iskoláit Nagyszombatban végezte s eleinte papnak készült, de nem érezvén e pálya iránt magában hajlandóságot, ott hagyta s birtokára vonult s a gazdaság tanulmányozásához látott. 1861. megnősült, nőül véve Andrássy György gróf leányát Erzsébetet. Ez időtől fogva élénk részt vett Somogy vármegye gazdasági mozgalmaiban, így ő szervezte a nagyatádi gazdasági kört; 1876. pedig az országos gazdasági egyesület alelnökévé választották. 1875. Somogy vármegye marcali kerülete választotta meg országgyűlési képviselőjévé s az országgyűlésen a mérsékelt ellenzékkel tartott. 1882-ben a szabadelvű pártba belépve, még az évben földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterré neveztetett ki, 1883. valóságos belső titkos tanácsos, 1885. az országos kiállítás rendezésében szerzett érdemeiért az első osztályú vaskoronarendet kapta. A miniszterség alól felmentetett 1889 ápr. 9. Fiai: Aladár (l. o.); Emil, szül. 1865 jan. 9., császári és királyi kamarás.
16. Sz. Sándor gróf, főrend, János gróf fia, szül. Bécsben 1837 okt. 27. Tanulmányait Sopronban végezte. Olasz-, Németországot és Németalföldet beutazva, 1861. Tolna vármegye tiszteletbeli aljegyzője, majd a dunaföldvári járásban szolgabíró volt s a Schmerling-korszak beálltával a tisztikarral ő is lemondott hivataláról. 1867-től 1871 végéig a simontornyai járás főszolgabírája volt. 1872 elején visszavonult a magánéletbe, hogy tevékenységét első sorban nagy kiterjedésű nagydorogi uradalmának a zemplén- és sáros-vármegyei birtokainak szentelje. 1884 okt. 14. tolna vármegye főispánja. 1895. valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Fiai: Bertalan (l. o.); Lajos, szül. Gyönkön 1868. márc. 28., jogtudományi doktor, attaché a római osztrák-magyar nagykövetségnél; Domokos, szül. Gyönkön 1871 ápr. 10., tartalékos huszárhadnagy.
17. Sz. Tivadar gróf, szül. 1837. márc. 12. Mint muraszombati nagybirtokos élénk érdeklődéssel viseltetvén a vidék gazdasági és kulturális mozgalmai iránt, a magyarosodás érdekében e vidéken jelentékeny anyagi áldozatokat hozott. 1884-96. orsz. képviselő volt. 1897. a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot kapta.
Széchenyi a magyar költészetben
Aligha van az újabb magyar történetnek másik oly alakja, kinek működését a magyar költészet olyan folytonos és élénk rokonszenvvel kísérte volna, mint a Széchenyiét. E tekintetben Kossuth, Deák is mögötte maradnak. Pálóczi Horváth Ádám nyitja meg a sort 1817. írott s a lipcsei csata hőségét magasztaló Gróf Széchenyi Istvánnak a Magyar Hazábul címü költeményével, s ezt követi Dessewffy József gróf 1825. írott Szép példa c. alkalmi ódája, Terhes Sámuel 1826. Édes Honni Magyar-nyelvünk’ Pártfogóinak (Széchenyi, Vay, Andrássy, Károlyi, Teleki stb.) tiszteletekre írott hexaméteres verse első sorban az akadémia alapítójának dicsőítésére, s később, azon időtől kezdve, midőn korszakos művét a Hitelt közrebocsátotta, jobb nevű költőink is beállottak üdvözlői sorába. Az ősz Kazinczy költői levélben köszönti «szerelmét s büszke díszét nemzetünknek». Péczely József debreceni tanár magyar és latin epigrammában magasztalja, hasonlóra serkentve a debreceni tanulókat, akik közül egy (O.) epigrammot, Baksay Dániel pedig ódát irt tiszteletére, mely szélesebb körben is figyelmet keltett. Széchenyit dicsőíti Czuczor Széchenyi Ferencre című epigrammájában s 1837. irt Gr. Széchenyi Istvánhoz című ódájában, Székács József és Kriza Széchenyi, Garay Széchenyi, Unio, Serlagdal, Pest gőzöse című költeményeiben. Vörösmarty epigrammát irt a Világra, Berzsenyi, aki már előbb atyját Széchenyi Ferencet és nagybátyját Festetics Györgyöt is megénekelte, a «diadal fiá»-t Gróf Majláth Jánoshoz c. ódában dicsőítette. Vachot Sándor 1847-ben epigrammát intézett hozzá stb. A Széchenyi eszméinek hatása alatt irt költői művek felsorolása szinte lehetetlen. Kisfaludy Károly Kérők c. vígjátéka, Vörösmarty Szózata, Vén cigánya, Jókai Magyar nábobja, Kemény Zsigmond Szerelem és hiusága, Gyula Pálja és Zold idője, Fáy András Bélteky-háza és több vígjátéka, Arany Elveszett alkotmánya, Kovács Pál, Gaál, Csató Pál stb. több műve az ő eszméinek, szellemének vagy hatásának hű visszatükrözői. Tragikus halála után a nemzet fájdalmának legnagyobb költője Arany adott méltó kifejezést Széchenyi emlékezete c. fenséges ódájában, mely miként Szász Károly hasonló című ódája a magyar tudományos akadémia kiadásában jelent meg. Tompa Mihály a Gróf Mikó Imrére, Erdély Széchenyijére írott odájában; Jókai, Nyolc Széchenyi, Széchenyi halálán; Tóth Kálmán és Thaly gyászolta. P. Thewrewk Emil, Ney Ferenc, Turcsányi, Grünberger (német), Kenéz Pál, Tóbiás György alkalmi költeményeit v. ö. a Széchenyi-gyász c. kiadványban.
Széchenyi-emléklakoma
a nemzeti kaszinó ünnepe, melyet minden év febr. 1. nagy nevű lapítója emlékének szentel. Sz. végrendelete értelmében családja a nemzeti kaszinó számára egy emlékbillikomot készíttetett következő felírással: Borura derü. Si deus pro nobis, quis conta nos. Nem halt meg, aki honfitársainak emlékezetében él, s hogy az a kaszinó legjobb magyar borával töltve évenként egyszer ünnepélyes lakoma alkalmával a dicsőült emlékére üríttessék. Az emléklakomát a tagok közül választott szónok alkalmi beszéde nyitja meg. Az első emléklakomát 1864 febr. 1. tartották meg és az emlékbeszédet Wenckheim Béla báró mondotta, akit erre a közgyűlés jóváhagyásával a választmány kért fel. Az azóta évente megtartott emléklakomák szónokai: Apponyi Albert gróf (2-szer), Beöthy Ákos, Jókai Mór, Károlyi György gróf (3), Károlyi István gróf (3), Keglevich István gróf, Laczkovics József (2), Majláth György (3), Péczy Manó gr., Radvánszky Béla báró, Széchenyi Béla gróf, Széchenyi Pál gróf, Szemere Miklós, Szentiványi Károly (2), Tisza Lajos gróf, Waldstein János, Zichy Antal gróf, Zichy Antal, Zichy Géza gróf, Zichy Jenő gróf. Dessewffy Aurél gróf és Lipthay Béla báró beszédeiket nem tarthatták meg. Az emléklakomán elmondott beszédek (12 híján) Lipthay Béla báró buzgólkodása folytán egy díszes kötetbe ékesen leíratva, a kaszinó birtokában őriztetnek, egy részét összegyűjtve, nyomtatásban a Magyar Salon tette közzé.
Széchenyieskedők
ama lármás csoport neve, mely Széchenyi nevének s példája követésének folytonos hangoztatásával tör hiú, önző és nyegle céljai elérésére. Különösen Széchenyi halála után a 60-as évek elején gomba módra támadtak ilyen hazafiak. Egy pár mágnás, ha külföldről lovat v. agarat hozatott, vagy közcélra néhány száz forintot adott vagy nagy hűhóval nagy és képtelen közgazdasági tervekkel lépett föl, hogy «újjá szülje a nemzetet»: mindjárt Széchenyi tanítványának hirdette magát s a hírlapok is, mint a város vagy vármegye Széchenyijét magasztalták. Gyula Pál Sz. c. szatírájával (1863) állította ezeket pellengérre.
Széchenyi-terem
a magyar nemzeti múzeum könyvtárának díszterme, hol a Sz. Ferenc (l. o.) életnagyságú olajfestményű arcképe, a könyvtár ritkaságai (Corvin-kódexek, a legbecsesebb kéziratok, Kossuth-könyvtár stb.) őriztetnek. E terem 1859. rendeztetett be s bebútorozására a magyar hölgyek 26,000 forintos adományának egy része fordíttatott.
Széchénykút
(Szécsénykút, Petánc), kisközség Vas vármegye muraszombati j.-ban, közvetlenül a stájer határon, (1891) 515 vend lak. Itt 1883. kútfúrás alkalmával kénes savanyúvíz forrásra bukkantak, melynek vize Széchényi-forrás neve alatt kereskedelembe kerül és a külföldön is élénk forgalmú élvezeti italul és gyógyszerül szolgál.
Széchy
-család (rimaszécsi és felsőlindvai). Okmányokban Zech, Zechi, Zeechi változatokban fordul elő, s abból az ősrégi Balogh-nemzetségből származik, amely hajdan Gömör vármegyében Balog várát bírta. A család már a XIII. sz.-ban szerepelt; első törzse Ivánka vagy Ancha (Joanka de genere Balogh), aki IV. Béla idejében élt, s akinek unokái közül Péter, 1333. Nógrád vármegye főispánja, testvérével Dénessel megosztozkodott; magának tartván Vas vármegyében: Felső-Lindva várát és uradalmát, emennek hagyván Rima-Szécset, miáltal a család két vonalra oszlott.
A Felső-Lindva ág alapítójának, I. Péternek két fia volt: Ivánka és II. Miklós, amaz 1374. királyi főpohárnok, ez jeles vitéz, Szepes, Sáros és Nógrád vármegye főispánja, ki egy alkalommal elűzte Krakó falai alul János cseh királyt, s megmentette Lengyelországot a csehek zaklatásaitól; követte I. Lajost a nápolyi hadjáratban, mit a király azzal jutalmazott, hogy megerősítette az ősi Balogh-vár birtoklásában, szörényi, majd 1355. Horvát-, Tót- és Dalmátország bánjává tette; a következő évben ország bírája lőn, s 1370. követ volt Orbán pápa udvaránál Rómában s 1384-86. nádor. Hogy mikor halt meg, nincsen tudva. Nejének, Margitnak, ő tőle négy fia született: II. János 1391., Ferenc vagy Frank, III. Miklós és II. Péter, kik Zsigmond királytól a szentgotthárdi apátság fölött kegyúri jogot nyertek. Rajcsányi szerint II. Jánosnak két fia volt, akikben az ág kihalt; Ferenc leánya Orsolya, leánynegyedet kapott. III. Miklós, 1409. királyi tárnokmester, Gara Miklós nádornak veje, akitől a család tovább virágzott, hagyván négy fiút, III. Jánost, I. Tamást, III. Dénest és IV. Miklóst. III. János Komárom, majd zala vármegye főispánja volt és részt vett Frigyes császár kikiáltásában Német-Újvárott. Meghalt 1459. Öccse I. Tamás szintén Komárom főispánja, majd Albert kincstárnoka. III. Dénes előbb nyitrai, majd egri püspök, 1440. pedig esztergomi érsek-prímás s a római szent egyház bíbornoka. Ez a Sz. Dénes koronázta meg Albert fiát, V. Lászlót I. Ulászló ellenére, majd emezt kényszerítésből, sőt magát Mátyás királyt, akivel ugyan nem élt békességben, mert Róma felé hajlott. Mátyásnak különben kancellárja is volt. Midőn 1449. az esztergomi bazilika restaurációját elhatározták, egyházi zsinatot tartott s ő a felszentelést 1453. már mint «primás», e cím alatt az országban az első, s a pápa született követe (legatus natus) teljesítette. A következő évben részt vett Rómában a II. Kalixtus pápa választásában, s majd mint hazafi csatára serkentette a magyarokat a török ellen. Mielőtt 1465 febr. 1. meghalt volna, 80,000 aranyforintot tett le az esztergomi bazilika alapjára, de amely összeget II. Lajos hadi szükségleteire fordította. IV. Miklós 1469. királyi főlovászmester volt, feleségül Bánffy Borbálát bírta, aki testvéreinek javait örökölvén, roppant vagyonra tett szert. 1498. az országgyűlésen találjuk mint a bandériumot szervező nemesség előkelő tagját. Fiai voltak IV. János és II. Tamás, Vas vármegye főispánja, akikkel a család már hanyatlóban volt. II. Tamás ugyanis a mohácsi mezőn halt el, akinek fia külföldi származású nőt hozván a házhoz, 1535. utód nélkül halt el; leánya Margit pedig kétszer is ment férjhez, mind a kétszer idegen férfiúhoz s igy a család birtokai a XVI. sz. derekán a rimaszécsi ágra háramlottak.
A rimaszécsi ágnak alapítója gyanánt I. Dénest kell tekintenünk; noha Bartholomaeides azt hiszi, hogy ez ág eredete régibb mint magáé a Balogh-nemzetségé. I. Dénes 1333 körül szörényi bán volt, majd királyi főasztalnokmester, ki csatákat vívott Bazarád havasalföldi vajdával, s akinek fiától Balázstól (1347-73) két unokája maradt: II. Dénes és III. Péter. Az ősi Baloghvárat az előbbi szépunokája, I. László 1460. hűtlenségi perben elveszítette, aki V. Miklóstól, annak a II. Ferencnek a fiától született, akinek nevét közönségesen csak Franknak emlegetik. A III. Péter egyik fia III. János pap lett, a másik, Zsigmond, 1414. halt meg, a paulinusok nagy jóltevője volt, leánya Erzsébet apáca fejedelemnő s csak a másik, az idősebb Anglis ment férjhez Kalondai Györgyhöz. A család ezek után I. László útján terjedt, aki II. Ferencnek (a Frank) volt unokája s nőül birta Lorántffy Annát, kivel nyolc gyermeket nemzett, s ő maga megszerezte a családnak az enyickei várat. A nyolc fiu közül V. Jánosnak adományozta II. Lajos 1524. a kápolnai Orros András és Csenteházi Péter összes birtokait Gömörben, Borsodban. III. Ferenc mint Gömör vármegye követe vett részt 1505. a rákos országgyűlésen; Demeter atyja volt Sz. Annának. II. László kapta Derencsény várát I. Ferdinánd királytól, VI. Miklós, aki magát «dobóczai»-nak nevezte, 1550 előtt elhaláozván, a nélkül hogy az alsólindvai Bánffy-család örökségébe tényleg beléphetett volna. I. György ennek a VI. Miklósnak volt a fia, aki nejével annak a III. Tamásnak adott életet, aki családját grófi méltóságra emelte, aranysarkantyús vitéz, Gömör vármegye főispánja, királyi főudvarmester, majd egész Felső-Magyarország főkapitánya s Máriának a «murányi Vénus»-nak nagyatyja. Meghalt 1618 febr. 9. Ezen III. Tamásnak gyermekei voltak első nejétől Perényi Borbálától: II. György, megh. 1625. és Kata, Gyulaffy Lászlóné. Második feleségétől, Batthyány Katalintól: VII. Miklós, II. Mihály, IV. Tamás és II. István; végre harmadik nejétől, Forgách Margittól születtek: Margit, Dessewffy Lászlóné, IV. Dénes, Magda Erzsébet, Zrinyi Györgyné és Fruzsina, Zsibrik Istvánné. A család ősi birtokát tetemesen gyarapította II. György (a III. Tamás fia) egyike a család legélelmesebb tagjainak, akiben még csak látszata sem volt a törekvésnek valami eszményi után; a mellett, hogy vakmerő, bátor, vitéz és kitartó volt mint katona, egyszersmind önző, sőt kapzsi és kegyetlen mint polgár. Miután előbb 1617. Lipcse várát szerezte, magához váltotta Murányt, báró, aranysarkantyús vitéz, királyi tanácsos, majd főkomornok mester lett. Megölték saját szolgái 1625. Nejétől Homonnai Drugeth Máriától kilenc gyermeket hagyott, kik közül négy fiu, egy leány fiatalon haltak el; Máriát a «murányi Vénus»-t 1627-ben 17 éves kirában iktári Bethlen István, azután rozsályi Kun István vette el, végre Wesselényi Ferenc nejévé lőn, s a magyar történelem egyik legnépszerűbb, legismertebb kalandjának hősnője volt, kinek viselt dolgairól közel három évszázad óta zeng dalokat a múzsa (l. Murány vára). Sz. Mária testvérei közül Borbálát 1629. Thurzó Ádám gróf vette feleségül; Katalin előbb Liszti János, utóbb Prépostváry Zsigmond neje lett; Éva 1641. Illésházy Gáborhoz ment férjhez. A fiuk közül az említetteken kívül IV. Dénes (a III. Tamás fia) Draskovich Sárát bírta nőül, tőle két leánya és három fia maradt, akik közül V. Péter Vas vármegye főispánja s Kőszeg várának örökös ura magaslott ki, de akiben a család 1684, fiú ágon kihalt. A Sz.-ek nemzedékrendje megvan az Aspremont-Erdődy-család vörösvári levéltárában, de közli Nagy Iván is.
Széchy
1. Ágoston Imre, piarista szerzetes, bölcsészeti, nyelvtani s neveléstani író, szül. Sárospatakon 1778 jul. 5., megh. 1852 márc. 6. Iskoláit Sátoralja-Újhelyen és Nagy-Károlyban végezve, 1796. a kegyes tanítórendbe lépett, a hittudományt Nyitrán tanulta, s azután Podolinban és Vácon négy, Kalocsán és Szegeden három évig tanárkodott. 1807. szerzete által a németújhelyi hadi akadémiába küldetett, hol közel 26 évig tanította a magyar nyelvet, s időnként mint helyettes a vallástant, a francia nyelvet s olasz ifjaknak a német nyelvet s e mellett a könyvtári hivatalt 22 évig viselte. 1826. az akadémia újjá alakítása alkalmával az ő tervét vette a kormányzóság a megújított nevelési rendszer alapjául. 1832. nyugalomba lépett, a hazába visszatért s itt folytatta magyar nyelven irói becses működését. Munkái: Az anyanyelv tanításának szükségéről s leghelyesebb módjairól (Tud. Gyüjt. 1839); Elemi magyar nyelvtan (1840 s 1844); A nevelés és oktatástan vázolata, elemi tanítók használatára (1845, 1 köt., e nemben a legjobb művek egyike). A m. tud. akadémia 1840. választotta levelező tagjává. V. ö. Toldy F., Irodalmi arcképek (Pest 1856); Ferenczy és Danielik, Magyar írók életrajz-gyűjteménye (u. o. 1856). Az akadémiában Toldy mondott felette emlékbeszédet 1852 márc. 22.
2. Sz. (Závodszky) Károly, irodalom-történetiről, szül. Cegléden 1848 febr. 18-án. A gimnáziumot Szarvason, az egyetemet Budapesten végezte s itt a tudományos és műegyetemi olvasókört alapította. Tanári és doktori okleveleinek megszerzése után Német- és Olaszországban hosszabb tanulmányutat tett. 1880-90. a kolozsvári felsőbb leányiskola rendes, 1885-90. a kolozsvári egyetem magán s ugyanott 1890 aug. 9-től a magyar irodalom nyilvános rendes és 1894 jun. 30-tól az esztétika jogosított tanára. Egyetemi tanulmányai bevégeztével az Ellenőr szerkesztőségébe lépett, s mint az irodalmi rovat vezetője, majd a lap segédszerkesztője számtalan bírálatot és munkálatot irt. 1874. Otthon címmel szépirodalmi és ismeretterjesztő havi folyóiratot alapított. Olasz- és németországi három éves útja emlékeiből és benyomásaiból az Ellenőr, Nemzet, Fővárosi Lapok és Vasárnapi Újság évfolyamaiban egész sorozat műismertetést és műtörténeti rajzot közölt. Főbb művei: Bessenyei György életrajzán (1872) kívül a következők: Szép Ilonka (verses regény, Budapest 1881); Vajda Péter élete és művei (u. o. 1892); A Pannoniai Ének (u. o. 1893); Gróf Gvadányi József (a magyar történelmi társulat kiadása, u. o. 1894); Gróf Zrinyi Miklós (1. kötet, u. o. 1896).
Szécsány
1. nagyközség Temes vármegye vingai j.-ban, (1891) 1927 oláh lak. – 2. Torontál-Sz., nagyközség Torontál vármegye módosi j.-ban, (1891) 2517 német lak., van vasútja, posta- és távíró hivatala és postatakarék pénztára.
