Home Főhírek Külföld Egyre bizonytalanabb Merkel helyzete Németországban

Egyre bizonytalanabb Merkel helyzete Németországban

Daily Express

Egy friss felmérés szerint a németek háromnegyede nem hisz abban, hogy a kancellár az uniós csúcs előtt megoldást találhat a migrációs válság rendezésére. A belügyminiszter pedig – a menekültügyi viták miatt – kilátásba helyezte a kormánykoalíció felbontását – derült ki az M1 műsorából.

Daily Express

Kilátásba helyezte a német szövetségi kormányt alkotó pártok koalíciójának felbontását a menekültügy körüli viták miatt Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy pénteki lapinterjúban, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről pedig jobboldali fordulattal vádolták meg Seehofer pártját.

Azonban egy nem várt fordulat is bekövetkezett, ugyanis Angela Merkel találkozott az albán belügyminiszterrel, aki gyakorlatilag felajánlotta Albániát egy „hot spotnak” – mondta el Kiss J. László, a Corvinus Egyetem tanára.

Elmondta, a két hét alatt egy európai megoldásra kellene egy koncepciót kitalálni, amely nemcsak elfogadható, de megvalósítható is lenne. Azonban ma már szinte minden országnak más álláspontja van a témában, és félő, hogy az európai megoldás számára nem jön össze az a kritikus tömeg.

Az a hatalmas ellentét, amely jelen van az Európai Unió migrációs politikájában a tagországok között, jelen van egy pártcsoporton belül, mégpedig Németországban – jelentette ki a szakértő, hozzátéve, itt gyakorlatilag egy politikai játszmáról van szó a CSU és CDU között.

A német alkotmánynak van egy olyan része, hogy a kormánypolitika meghatározásában a kancellár irányvonala kell, hogy érvényesüljön, ugyanakkor Seehofer arról beszélt, hogy visszaállítaná a 2015 előtti jogrendet, amelynek lényege, hogy a más országokban regisztrált menekülteket visszaküldjék.

Forrás: M1 hiradó

ElőzőDuplájára nőtt az iszlamista terrortámadások száma az unióban
KövetkezőErre senki nem számított! Gyurcsány Ferenc a Facebookon megtámadta az amerikai és a magyar elnököt!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás