Home Főhírek Belföldi hírek Duplájára nőtt az iszlamista terrortámadások száma az unióban

Duplájára nőtt az iszlamista terrortámadások száma az unióban

24.hu

Az elmúlt napokban ismét központi téma volt a migráció. Itthon az országgyűlés elfogadta a Stop Soros törvénycsomagot, de szó volt több, bevándorlókhoz köthető bűncselekményről is. Az Europol legfrissebb jelentése szerint jelentősen emelkedett az iszlamista terrortámadások száma az EU-ban – derült ki az M1 esti műsorából.

24.hu

2016 és 2017 között 45 százalékkal nőtt a megvalósított terrorcselekmények és merénylet kísérletek száma, és egyre több a halálos áldozatok száma is – mondta el Horváth József biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, a terrortámadások mellett egyre több a nők ellen elkövetett bűncselekmény is.

Az Europol jelentése szerint bár az iszlamista terrorcselekmények száma nőtt, de lényegesen romlott a minőségük. A szakértő szerint az okokat két irányból kell keresni. Az egyik az, hogy a titkosszolgálatok teszik a dolgukat és egyre több akciót akadályoznak meg. A másik pedig az, hogy azok a támadások szaporodtak meg az elmúlt év során, amelyek primitív eszközökkel kerültek végrehajtásra, ilyen például a gázolásos vagy a késelős merényletek elkövetése, amelyeket sokkal nehezebb megakadályozni.

Komoly morális hiány van az EU-ban

A szakértő szerint az Európai Unióban egy nagyon komoly morális hiány van, hiszen Szíriából 5000 dzsihadista harcos közül 1500 tért vissza, melyek többsége reintegrációs programon vesz részt és nem börtönben ül annak ellenére sem, hogy gyilkosságot követtek el. Elmondása szerint, ha megnézzük az Iszlám Állam propaganda videóit, bőven látunk olyan felvételeket, amelyeken a nemi identitásuk, vagy társadalmi és nemzetiségi hovatartozásuk okán gyilkolnak meg embereket – jegyezte meg.

A szakértő úgy véli, az uniónak még nem sikerült szembenéznie azzal, hogyan értelmezze azokat a támadásokat, amelyek zajlanak jelenleg.

Egyre többen radikalizálódnak

Azoknak a száma is jelentősen megnövekedett, akik nem voltak kint Szíriában és nem követtek el harci cselekedeteket, de radikalizálódtak és merényleteket hajtottak végre Európában. Ezek elsősorban olyan másod és harmadgenerációs fiatalok, akik nem találják helyüket a világban, vagy úgy érzik, hogy őket kiszorítják bizonyos területekről és a szervezett bűnözés vagy az iszlamista radikalizálódás mellett döntenek – tette hozzá a szakértő.

Törökországban 14 dzsihadistát tartóztattak le az elmúlt napokban, mert kiderült, megpróbálják destabilizálni az országot a választások idejére. A szakértő szerint itt egy belpolitikai küzdelemről van szó, ugyanis Törökország finanszírozza a legjobban a Németországban dolgozó imámokat.

Annak kapcsán, hogy Bojko Boriszov volt bolgár miniszterelnök Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetése során kijelentette, hogy Európa határát teljes egészében le kellene zárni elmondta, ez egy nagyon fontos üzenet, de szerinte csak a németek felé tett újabb gesztus.

Forrás: M1 Ma Este

ElőzőKannibál horror: kerti partin kínálta fel áldozata húsát a sorozatgyilkos asszony (A cikk videót tartalmaz) +18
KövetkezőEgyre bizonytalanabb Merkel helyzete Németországban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás