A magyar kormányt már korábban is felszólította az EU, hogy rendezze a cigaretta jövedéki adáját, mert annak meg kell feleljen az uniós minimumszintnek!

Most azonban a forintgyengülés távolabb lökte ezt a célt, ennek pedig a dohányosok pénztárcája látja majd kárát.

Íme a részletek:

Az elmúlt évek cigarettadrágulását, a dohány-kiskereskedelem átalakítása, a trafikok és a dohánybolt-ellátó megjelenése mellett az is hajtotta, hogy Magyarország nem felelt meg a cigaretta jövedéki adójára vonatkozó európai uniós minimumkövetelményeknek.

Ez úgy szól, hogy a cigaretta jövedéki adójának

  • legalább 90 eurónak kell lennie 1000 szálanként és
  • el kell érnie a súlyozott átlagár 60 százalékát,
  • vagy minimum 115 eurónak kell lennie 1000 szálanként és akkor nem számít az árhoz viszonyított aránya.

A 60 százalékos arány eléréséhez brutális drágulásra lenne szükség, hiszen

  • a jövedéki adó emelése magát a súlyozott átlagárat is emeli
  • a dohánykiskereskedők és az ellátó együttesen 13 százalékos árrésen osztoznak, amely szintén növeli az alapot,
  • a dohánygyártás költségei is nőhetnek.

Gyors cigimatek

A jövedéki adó két részből áll: egy fix összegből és egy százalékos arányból. Emellett ott van még az ellátó és a trafikok fix árrése, a gyártás és a nagykereskedő költsége, valamint minden más (gyártás, szállítás, stb.)

2019 elején a jövedéki adó fix része 18 200 forint volt, a százalékos arány pedig a súlyozott átlagár 24 százaléka, de legalább 31 200 forint. Így épült fel egy doboz cigaretta ára:

Egy doboz cigaretta ára 2019 márciusában
TÉTELEK ÖSSZEG
Fix jövedéki adó 364
Százalékos jövedéki adó (24%) 269
Az ellátó és a trafik árrése (13%) 145
Minden egyéb 103
Áfa (27%) 238
Összesen 1119
A jövedéki adó aránya 56,54%
.

Forrás: Európai Bizottság, Napi.hu

A kormány adócsomagjából tudjuk, hogy 2021 januárjára a jövedéki adó fix része 22 800 forint lesz és az átlagár 22 százaléka, de legalább 35 800 forint. Ha a gyártás, szállítás és a nagykereskedői árrést változatlannak tekintjük (amely nem túl életszerű), akkor pusztán ezek az emelések is több mint 150 forintos drágulást eredményeznek, miközben a százalékos arány alig emelkedik, mintegy 57,7 százalékra.

Egy doboz cigaretta becsült ára 2021 januárjában
TÉTELEK ÖSSZEG
Fix jövedéki adó 456
Százalékos jövedéki adó (22%) 281
Az ellátó és a trafik árrése (13%) 166
Minden egyéb 103
Áfa (27%) 272
Összesen 1278
A jövedéki adó aránya 57,68%
.

Forrás: napi

Ezt továbbszámolva kiderül, hogy ha valóban 60 százalékos arányt szeretnénk elérni, úgy, hogy a trafikok és az ellátó is megkapja a saját 13 százalékát, akkor egy doboz cigarettának mintegy 1800 forintba kellene kerülnie.

115 eurós lehetőség

Szerencsére erre az áremelése semmi szükség, hiszen ott a 115 eurós lehetőség, vagyis hogy ha a jövedéki adó ezer szálra vetítve eléri a 115 eurót (dobozonként 2,3 euró), akkor teljesen mindegy hogy az miként aránylik a végfelhasználói árhoz.

2019 márciusában a jövedéki adó átlagosan 31 625 forint volt ezer szálanként, vagyis 97,9 euró. 2021 januárjában, lapunk számítása szerint a jövedéki 36 860 forint lenne, amely ugyan ezzel a 2019 márciusi 323,04 eurós árfolyammal számolva 114,1 euró lenne, vagyis elég lenne egy kis lökés, hogy meglegyen a minimum. Most azonban az euró árfolyama 335 forint körül mozog, amely azt jelenti, hogy a jövedéki adó 110 euró. Ha ez így marad, akkor további korrekcióra lesz szükség.

Ez azt jelenti, hogy ezer szálanként 4,1 eurót, dobozonként 8,2 centet, vagyis 27,5 forintot jelent majd a kompenzációs különbség a forint árfolyamának romlása miatt.

Az üzemanyagnál is probléma

A forintgyengülés miatt az üzemanyagok jövedéki adójánál is átcsúszhat az ország az uniós minimumon – írja a Népszava.

A magyar kormány ugyanis – okosan -, eddig valamivel a legkisebb kötelező szint felett tartotta mind a benzin, mind pedig a gázolaj adóját.

Ez előbbi esetében 359, utóbbinál 330 euró ezer literenként. A lap számítása szerint 335,7 forintos árfolyamnál a benzin adóját 60, a gázolajét 70 fillérrel kellene emelni.

napi