Lazítva az 1993-ban elfogadott tilalmon, Kína „engedélyezni fogja különlegeskörülmények között” az olyan veszélyeztetett fajok, mint a tigris és az orrszarvúcsontjaiból készült termékek kereskedelmét. A kínai kormány által közzétett közlemény nem szól arról, hogy megváltoztatták volna a vonatkozó törvényt, ugyanakkor bejelenti, hogy a hatóságok a jövőben „felügyelni fogják” a kereskedelmet, és csak fogságban tenyésztett állatoktól lehet rinocérosztülökre és tigriscsontra szert tenni „orvosi kutatások vagy gyógyászat céljából”.

„Speciális körülmények között megerősítjük ezen termékek kereskedelmének és használatának szabályozását és minden vonatkozó lépést engedélyeztetni kell, a kereskedelem mennyiségét pedig szigorúan ellenőrizni fogjuk” – olvasható a közleményben. A környezetvédők azonnal elítélték a döntést.

Forrás: ryan harvey/flickr

Tigriscsontokat és orrszarvútülköt a hagyományos kínai gyógyászat használja annak ellenére, hogy nincs bizonyíték hatékonyságukról a betegségek kezelésében, és az állatok leölése komoly hatással van populációjukra. A tilalom enyhítését a kínai kormány nem indokolta, és arról sem szóltak, miként szabályozzák a tigris- és orrszarvútenyésztést, ugyanakkor felszólította a helyi hatóságokat, hogy fokozzák az orrszarvúk és a tigrisek védelmében folytatott reklámtevékenységüket az illegális kereskedelem bojkottjának érdekében.

Forrás: Wikimedia Commons/Tuxyso

A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint a tilalom enyhítését célzó kínai lépésnek „pusztító következményei lehetnek világszerte”, mivel lehetővé teszi, hogy az orvvadászok és az állatkereskedők a legalizált kereskedelemre hivatkozva folytathatják tevékenységüket.

„Mivel igen csekély számú a tigris- és a rinocéroszpopuláció és számtalan veszély is leselkedik rájuk, az állatok részeivel folytatott kereskedelem engedélyezésével Kína túlságosan kockázatos vállalkozásba kezd. Ez a döntés ellentmond a kínai vezetés közelmúltbeli vállalásainak az illegális vadállat-kereskedelem terén ” – hangoztatta Margaret Kinnaird, a WWF illetékese.

Forrás: Wikimedia Commons/Wj32

Kínában régóta engedélyezett a tigrisek tenyésztése farmokon, az elhullt állatok csontját állílagos gyógyászati célokra használják fel – az Environmental Investigation Agency brit szervezet szerint. A farmok működtetői állítólag vizsgálják rinocéroszok tenyésztésének lehetőségét is, bár az állat a tigrissel ellentétben nem őshonos a kelet-ázsiai országban. Becslések szerint vadon mintegy 3890 tigris él, a kínai farmokon több ezret tenyésztenek gyakran nyomorúságos körülmények között.

Forrás: erdekesvilag.hu