Leállította a Szentendrei út felújítási munkáit Tarlós István főpolgármester.

Hozzátette, kénytelen volt ezt lépni, a felújításhoz kapcsolódó fakivágásokra engedélyt adó óbudai önkormányzatot ugyanis feljelentette egy helyi lakos az ügyészségen. – írja az index.hu

FRISSÍTÉS:

Jelentkezett az index-nél a feljelentő és elmondta, nem Óbudát jelentette fel

Leírása szerint alapvetően a BKK által kiadott kivágási engedély végrehajtásának felfüggesztetését kérte az ügyészségtől. Két ok miatt:

  1. az engedélyezési eljárás megindításáról nem tettek közzé hirdetményt; ugyancsak nem tették közzé a meghozott határozatot. Ily módon az érintett nyilvánosságot az eljárásból kizárták.
  2. az eljáró hatóság megsértette a tényállás tisztázási kötelezettségét, és ugyancsak megsértette a szakszerűség követelményét is. Ugyanis a tervezett művelet – közművezeték-csere – több műszaki, illetve kertészeti szakember véleménye szerint elvégezhető lenne a fák eltávolítása nélkül is. A hatóság azonban nem kért be a kérelmezőtől a fákat kímélő alternatív kiviteli tervet.

A beadvány szerint a hatóság nem vette megfelelően figyelembe a vonatkozó törvény előírásait. Ugyanis a kivágni engedélyezett fák megmaradásához helyi környezetvédelmi érdek fűződik – nyáron a lombkoronájuk árnyékot ad, kipárolgásuk révén több fokkal mérséklik a meleget, a por lekötésével javítják a levegő minőségét az ott lakók számára -, ekképp az Fr. 6.§ (3) bekezdés c) pontja alapján a jegyző el kellett volna utasítsa az engedélykérelmet.

A felfüggesztési kérelem mellett az állampolgár feljelentést nyújtott be ismeretlen személy ellen hivatali visszaélés miatt, továbbá különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt is. Az érvelés szerint az illető a hivatali visszaélést azzal követte el, hogy megállapodott a BKK-val abban, hogy a BKK a részére a XII. kerületi önkormányzat  jegyzője nevében a Vasút sorra kiadott fakivágási engedélyben megjelölt 97 db, valamint a III. kerület jegyzöje nevében a Szentendrei útra kiadott fakivágási engedélyben megjelölt 186 db (összesen 283 db), pótlásként ültetendő fiatal fa ültetése helyett csak 143 db fa ültetésének megtervezésére adjon ki megbízást a közbeszerzési pályázatának kiírásához. A hiányzó fák miatt kár érte a területet tulajdonló önkormányzatokat, fánként mintegy 200 ezer forint.


Úgy tudni, a beadvány a nem megfelelő fapótlásról szól.

Tarlós szerint a fapótlással tudomása szerint minden rendben van, ha pontatlan a bejelentő információja, akkor majd szembe kell néznie a következménnyel, amit egy közhasznú beruházás leállítása jelent.

A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fa kapcsán Tarlós István főpolgármester utasította a beruházást lebonyolító BKK Zrt.-t, hogy a Főkert Zrt.-vel ismételten, tételesen vizsgáltassa felül ezeknek a fáknak az állapotát annak érdekében, hogy minél kevesebb fa kivágására kerüljön sor. A fák megőrzéséről a III. kerületi önkormányzat is tárgyalt a BKK Zrt.-vel.

Forrás és kép: index.hu