Egy tökéletes párkapcsolatban élő lány elmesélte az egyetlen életbevágó szabályt, amit fontos ahhoz, hogy sokáig együtt maradj a pároddal.

Egy fontos szabály, hogy a pároddal sokáig együtt maradj

Aviyah és Yonaton Atkin szülei közeli barátok voltak, és édesanyjuk terhessége is egy időben történt. A két csöppség annyira megkedvelte egymást, hogy 20 évvel később össze is házasodtak.

„Együtt kezdtünk el telekocsizni ötödikben, és én totál belé voltam esve” – mesélte Aviyah. „Nem igazán csináltam semmit, mert tudjátok, az életkor… tetszenek a fiúk, de ugyanakkor rettenetesen idegesítenek is téged”.

Hatodikban Aviyah szerelmes üzeneteket talált az iskolai szekrényében, amelyeket Yonaton küldött neki. Hetedikben már igazi szerelem alakult ki közöttük, és azóta is együtt vannak. A srác 2013 szeptemberében kérte meg a barátnője kezét, majd nem sokkal az esküvő után Aviyah teherbe esett.

„Mindkettőnknek új volt ez a helyzet, és sajnos elkövettünk néhány hibát is. Volt néhány kemény időszak, de végig egyetlen cél lebegett a szemünk előtt: hogy a gyermekünknek a lehető legjobb legyen” – nyilatkozta a fiatal anyuka, aki szerint egyetlen tanács van, amit kötelező megfogadni egy párkapcsolatban.

Soha ne feküdjetek le aludni úgy, hogy haragban vagytok.

Ez a tanács az élettel egyidős, de annyira nélkülözhetetlen a harmonikus párkapcsolatokhoz, mint egy fehér póló a szekrényben. Soha nem megy ki a divatból. Csak akkor aludjatok el, miután kibeszéltétek a problémáitokat. Ez tartotta életben Aviyah és Yonaton kapcsolatát is annyi éven keresztül. Ha követitek a tanácsot, könnyebben tudjátok majd együtt megoldani a problémáitokat ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynátok őket, vagy veszekednétek miattuk.

Együtt kibeszélni a dolgokat segít jobban megérteni a másik gondolatait, érzéseit, és erősíti a párkapcsolatot. Természetesen néha egyszerűbb úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna, de legtöbb esetben ez a stratégia a legrosszabb, amit tehetsz. Problémák mindig lesznek, de együtt megoldani őket sokkal egyszerűbb.

 

forrás: Bright Side