Az Imperial College elméleti modellje szerint fontos, hogy az országok időben döntsenek kijárási korlátozásokról, karanténokról vagy határlezárásokról.

Az Imperial College London egyetem érdekes elméleti modellt állított fel a koronavírus-járvány elemzésére – írja az Index.

Modelljük szerint, ha semmilyen korlátozás nem lépett volna életbe, akkor egy év alatt 7 milliárd fertőzést és 40 millió halálesetet írhatnánk a koronavírus számlájára.

A modellben az is szerepel, hogy ha félmillió emberenként 1 halott esetén életbe lépnek az intézkedések, akkor 97 százalékkal csökkenthető a halálos áldozatok száma.

„A jelentés egyik szerzője szerint a világ egészségügyi rendszere példátlanul nagy kihívással néz szembe a következő hetekben és hónapokban. Patrick Walker szerint az országok két dolog közül választhatnak: nagyon komoly gazdasági költségekkel járó korlátozásokat vezetnek be, vagy nem tesznek semmit, kockáztatva, hogy rövid időn belül összeomlik az egészségügyi rendszerük – és aztán szenvedik el a gazdasági károkat”

– írja a lap.

Az áldozatok száma világszerte a felére csökkenthető azzal, ha a társadalmi érintkezést átlagosan 40 százalékkal csökkentjük – feltéve, ha a veszélyeztetettebb idősebbek társadalmi aktivitása 60 százalékkal csökken.

„Ez is 20 millió idő előtti elhalálozást jelent, ennek alapján tehát ezzel az egyetlen eszközzel nem lehet elkerülni sem az áldozatok magas számát, sem azt, hogy egy-egy országban ne omoljon össze az egészségügyi rendszer.”

A szerzők szerint a járvány ellen csak egységes és gyorsan meghozott lépésekkel lehet érdemben fellépni. A modell szerint fontos, hogy az országok időben döntsenek kijárási korlátozásokról, karanténokról vagy határlezárásokról.

A tanulmány szerzői ugyanakkor azt is kiemelik, hogy ez a modell nem előrejelzés, hanem a veszély valós mértékét jelző elméleti lehetőségek.

szmo, Hirmagazin.eu