Bevezették a 4 napos munkahetet Magyarországon! AZ alkalmazottak imádják!!! OSZD MEG HÁTHA ELJUT A TE FŐNÖKÖDHÖZ IS

A Népszabadságban megjelent egy cikk, amely arról tudósít, hogy Magyarországon, Borsodban van  egy olyan cég, amelyik kipróbálta a négynapos munkahetet, és az alkalmazottainak nagyon tetszik, ezért már hosszú ideje így dolgoznak.

Kusinszki András, a  Nyakigláb Kft. vezetője elmondása szerint ,  Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a székhelye és kizárólag kézzel készítenek , fakerítéseket, korlátokat,   már  2 éve bevezette a 4 napos munkahetet, de nagyon megérte. Úgy döntött, természetesen a dolgozók megkérdezésével, hogy egy órával korábban kell kezdeni a hét első négy napján, és  egy órával később kell a munkát  befejezni. Nemcsak szociális és emberi, hanem   gazdasági indoka is volt a meggondolásnak, és szerencsére mind helytállónak bizonyultak. A tapasztalat szerint az  alkalmazottak ezalatt az idő alatt elvégzik ugyanazt a munkát, sőt, még sokszor többet is mint eddig  egy hét alatt.

Elmondása szerint lojálisabbak a munkavállalói, és véleménye szerint jelenleg igencsak nehéz lenne a cégtől szakembert elcsábítani. A tapasztalatok szerint a  dolgozók sokkal kipihentebbek és elégedettebbek. Ennek az a titka, hogy nem úgy kell bánni velük, mint a rabszolgákkal, hanem meg kell becsülni őket, és ez  a vállalkozás számára is kifizetődő.

Ettől függetlenül hazánkban nincs olyan vállalkozás, amely a példájukat követné, legalábbis a cégvezető sem halott róla.

Németországban már nagyon komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert az az előnye, hogy kevesebb napot kellene dolgozni egy héten, és ennek cserébe hosszabb ideig maradna alkalmazásban az ember. Ezzel kezelni lehetne a szociális és társadalmi kérdéseket is, például arra, hogy mit kezdünk az emberekkel a kevesebb munkalehetőség mellett az egyre inkább elöregedő társadalmakban.

Idén – ha a karácsonyt nem számítjuk – hat négynapos munkahét van. A húsvéti pihenés alatt érdemes egy kicsit azon is elgondolkodni, mekkora életminőség-növekedést is jelentene, ha nem csak húsvétkor – és még néhány ünnep alkalmával – lehetne élvezni a négynapos munkahét előnyeit.A XX. század elején radikális gondolatnak számított a hatnapos munkahét ötnaposra csökkentése, legalább annyira, mint ma az ötnapos munkahét csökkentése négynaposra. A négynapos munkahét bevezetése a XXI. század – a robotika évszázadának – elkerülhetetlen velejárója, a kérdés csak az, mely országban mikor vezetik be.Magyarországnak  azért kell sietnie, mert egészségügyi statisztikái kirívóan rosszak. Az okok közé tartozik az is, hogy Magyarországon túl kevesen dolgoznak túl sokat. Foglalkozás-egészségügyi szakértők szerint a magyar munkavállalók mintegy egyharmada vitálisan kimerült, s ez meglátszik az utóbbi idők romló táppénz-statisztikáin is. A Párbeszéd  meggyőződése szerint a négynapos munkahét bevezetése az életminőség növekedésén túl forintokban mérhető gazdasági és emberéletekben mérhető egészségügyi hasznokkal járna.Budapest, 2017. április 14.a Párbeszéd szóvivője

Forrás: tudasfaja.com/http://www.vg.hu