Budapest — Még egy nappal a gyilkosság után is rendőrök védik azt a házat és környékét, ahol kedden késő délután egy 20 éves férfi szíven szúrta a haragosát.

A fokozott jelenlétre azért van szükség, mert a gyilkosság után a 19 éves áldozat családja, rokonai és barátai összegyűltek, vendettát követeltek. Feltehetőleg a további atrocitások elkerülése miatt vigyázzák a rendőrök a IX. kerületi Telepy utcát.

Az emberölés előzménye, hogy a 19 éves férfi egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vita miatt összeveszett B. Jánossal és a 21 éves K. Antallal. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, majd több lövést adott le a másik két férfira, aztán bemenekült egy társasházba. Ott azonban utolérték, B. János pedig megkéselte, de még ütötték és rúgták is. A tettesek elmenekültek, de pár percen belül elfogták őket.

Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint az áldozat édesanyja sokkot kapott, zokogva ismételgette, hogy a fia meghalt, a mentők próbálták lenyugtatni.

TV2 Tények közlése szerint a férfi életéért hosszasan küzdötten, ám sikertelenül.

A Tények úgy tudja, hogy a helyiek szerint Csaba meggyilkolását az öccse végignézte, sőt, az ismerőseik szerint az is előfordulhat, hogy a megszúrt férfi testvérét akarták megtámadni.

 

Úgy tűnik, a IX. kerület valóságos Chicagóvá vált: a hétvégén egy férfit szúrt meg egy társaság a Mester utcai villamosmegállóban, bár ő szerencsére túlélte a támadást.

blikk

Hirmagazin.eu