Orbán Viktor miniszterelnök meglépte azt, amit régóta vártak tőle, hozzányúlt az üzemanyagok adókörnyezetéhez.
A Magyar Közlönyben megjelent az a 1101/2024. (IV. 11.) számú kormányhatározat, amelyben a miniszterelnök a gabonaágazat...
„Maradjunk annyiban, a közeljövőben” – így fogalmazott azzal kapcsolatban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy Orbán Viktor kedden közölte, a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül...
A kormányfő a parlamentben beszélt a Budapest Airport megszerzéséről. Orbán Viktor világossá tette: lényegében megtörtént az üzlet.
„Tájékoztatásul szívesen elmondom önnek, hogy reményeink szerint az...
A magyar kormány „Közös ügyünk a zöldenergia" címmel online felmérést indított. A kezdeményezés célja, hogy erősítsük a párbeszédet ezen a területen is.
Hirmagazin.eu TikTok-fiókja -...
Megjelent a rendelettervezet, amely az idei nyugdíj-megállapításhoz szükséges valorizációs számokat tartalmazza.
A magyar nyugdíjrendszer fontos változások előtt áll, miután a kormány az 1997. évi LXXXI....
Március elsejétől hatályos az új bértábla, a megemelt fizetés áprilisban érkezik először. A Belügyminisztérium közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók keresete 2010-hez képest mintegy négyszeresére...
Az Ápolók Nemzetközi Napja - május 12-én van, de nem ebből az alkalomból, hanem a kormány betervezett intézkedése nyomán növelik az ápolók alapbérét!
A kormány...