Nem sokon múlt a 26 éves német túrázó élete, amikor egy anyamedvével találta magát szemben Romániában – csak barátnője tanácsának köszönheti az életét.

Épp Romániában túrázott a 26 éves német férfi, Andi Bauer angol barátnőjével, Larával, amikor szörnyű medvetámadás érte. Egyszercsak ott termett mellette egy méretes példány két bocsával, és rárontott a férfira. Elkapta a lábát és marcangolni, vonszolni kezdte, miközben barátnője távolabbról figyelte a brutális eseményeket. Már-már azt hitte, az anyamedve végez kedvesével, amikor eszébe jutott valami, amit korábban az interneten olvasott.

„Lara azt kiabálta nekem, verjem arcon” – emlékezett vissza a történtekre a Daily Mailnek Bauer, a lány ötelete pedig bejött: az állat elengedte a férfit, és visszavonulót fújt.

A fiatalok azonnal elkötötték a sebeket a kezük ügyébe eső dolgokkal (zoknik), és megpróbáltak térerőt találni, hogy segítséget hívjanak. Hamarosan sikerült, Andit kórházba szállították. Ellátták brutális harapását, mint kiderült, lába három helyen is eltört.

„Szerencsés vagyok, hogy túléltem, de még szerencsésebb lettem volna, ha meg sem támad” – ismerte el a férfi, aki nagyon hálás éles eszű barátnőjének, hogy megmentette az életét.

Nyitókép: Hirmagazin.eu/Bognár Géza

blikk