Több felvétel is készült a New York-ban történt pénteki gázolásról, mikor egy 57 éves sofőr ijedtében áthajtott a tüntetők közé. Összesen hat ember sérült meg a szörnyű balesetben.

A tüntetők az amerikai bevándorlási hivatal által őrizetbe vett emberek miatt vonultak utcára, akik éhségsztrájkkal tiltakoznak egy New Jersey állambeli fogvatartó központban.

Ahogy a videókon is látszik, az autó egy kereszteződésnél állt, mikor hirtelen több ember körbevette, sőt sokan rá is csaptak az autóra. A benne ülő nő ekkor nagyon megijedt, és hirtelen rátaposott a gázpedálra.

Az elgázolt emberek többsége kerékpáron ült, a szemtanúk szerint több métert is repültek az ütközés miatt. A hatóságok szerint nem kerültek életveszélyes állapotba a sérültek, azonban több információt nem közöltek az emberek állapotáról.

A balesetet okozó 57 éves nőt azonnal előállították, és utasával együtt őrizetbe vették – a írja a New York Times.

 

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: MTI/AP/David Martin