Paródiát csináltak a királynő ünnepi beszédéből, ami sokak szerint felháborító..

Ahogy évtizedek óta mindig, most karácsonykor is megindító ünnepi beszédet intézett Nagy-Britannia lakosságához II. Erzsébet.

Nézd meg te is II. Erzsébet királynő megindító karácsonyi beszédét!

Próbálta kiemelni a nehézségekkel teli év pozitívumait.

II. Erzsébet királynő december 25-én megtartotta szokásos évértékelő beszédét. A brit uralkodónő a nehézségek ellenére igyekezte kiemelni azokat a dolgokat, amiért hálás lehet.

Fotó: Northfoto

Optimistán megjegyezte, hogy a világjárvány a sok negatív következmény mellett lélekben összehozta az embereket, így külön dicséretet mondott a brit nemzetnek a hozzáállásáért és kitartásáért.

Figyelemreméltó, hogy egy év, amely elkülönített minket, közelebb is hozott egymáshoz” – fogalmazott.

„Az Egyesült Királyságban és az egész világon az emberek csodálatosan megfeleltek az év kihívásainak, ezért pedig annyira büszke vagyok…” – tette hozzá. Külön köszönetet mondott még az orvosoknak és az ápolóknak az áldozatos munkájukért és kitartásukért, a karácsonnyal kapcsolatban pedig felelevenített egy jézusi példázatot, miszerint:

A jó szamaritánusok az egész társadalomban megjelentek, akik nemtől, fajtól vagy származástól függetlenül mindenki iránti gondoskodást és tiszteletet tanúsítottak, emlékeztetve minket arra, hogy mindannyian különlegesek és egyenlők vagyunk Isten szemében.”

Megemlített még a köztük élő hétköznapi hősöket, akik mások életét sajátjuk fölé helyezve segítették ki társaikat a nehéz időszakban.

„Számomra ez a remény forrása a nehéz és kiszámíthatatlan időkben” – mondta beszédében a királynő.

***

A szívhez szóló beszédet, mint mindig a BBC közvetítette. Néhány perccel később viszont a Channel 4-on is elindult a királynő köszöntője, vagyis valami, ami első látásra annak látszott.

De a mondandójából hamar kiderült, hogy egy átverésről, egy paródiavideóról van szó.

A kamu uralkodó ugyanis András herceg szexbotrányáról, a Megxit-ről és a vécépapír felvásárlásról beszélt. Majd pedig táncra is perdült a palotában, mert nagy TikTok-sztár akar lenni.

Videó: https://twitter.com/i/status/1342491540715802625

 

A viccesnek szánt videó a britek nagyobb felét felháborította, ugyanis megalázónak tartják, amit II. Erzsébettel műveltek a Channel 4 munkatársai. A tévétársaságnál viszont büszkék a művükre, és bocsánatkérés helyett megosztottak egy másik videót, amiből kiderül, hogy miként hozták létre a deepfake névre hallgató digitális technikával a királynő hasonmását.

Videó: https://twitter.com/i/status/1342492799673876480

 

ripost, Twitter

Hirmagazin.eu