November óta legalább 650 diáklányt mérgeztek meg Iránban, sokak szerint bosszúból, amiért részt vettek a muzulmán fejkendő kötelező viselése elleni tüntetéseken.

Egyikük sem halt meg, de rengetegen szenvedtek légzési problémáktól, hányingertől, szédüléstől és fáradtságtól, több szülő elmondta, hogy gyermekeik hetekig betegek voltak a mérgezés után

– számolt be róla a The Guardian.

Nyilvánvalóvá vált, hogy egyesek azt akarják, hogy minden iskolát, különösen a lányiskolákat bezárják

– mondta Júnesz Panáhi iráni egészségügyi miniszter-helyettes az ügy kipattanása után.

mérgezés
Fotó: Pixabay

Több mint 10 iskola vált célponttá, a jelentések szerint csak a múlt héten 194 lányt szállítottak mérgezéses tünetekkel kórházba. Szerencsére a használt anyagok nem harci mérgek, túlnyomórészt ártalmatlanítani tudják őket, így a megmérgezett diákok esetében nincs szükség komolyabb orvosi beavatkozásra. A brit lap által megkérdezett szakértő szerint a használt vegyi anyag olyan savszármazék lehetett, amely a rovarirtószerek hatóanyaga.

A legfrissebb hírek itt!

Soha korábban nem volt dolgom olyan esettel, amelyben szerves foszforsav-észterrel mérgeztek meg valakit

– mondta a mérgezéses esetek gyógyítására szakosodott orvos.

A mérgezések főleg Komban történtek, egy olyan városban, ahol fontos síita muszlim szentélyek találhatók, ezért az iráni iszlám köztársaság egyik fontos bázisa. A történtek miatt sok lány hiányzik az iskolából. Kom városban az egyik tanár például arról számolt be a Radio Farda helyi rádiónak, hogy az iskola 250 diákjából mindössze 50-en mentek be az órákra.

Az iráni főügyész bejelentette, hogy büntetőeljárást indít a mérgezéses esetek kivizsgálására, az iráni közvélemény haragja viszont egyre nagyobb a hatóságok tehetetlensége miatt.

Hirmagazin.eu