Home Szabadidő Bulvár Bezárták a bölcsibe a 10 hónapos gyereket, mert a szülők nem mentek...

Bezárták a bölcsibe a 10 hónapos gyereket, mert a szülők nem mentek érte – videó

Houstonban egy 10 hónapos babát a bölcsibe egyszerűen bezártak és otthagytak, mert a szülők nem mentek el érte zárásig.

Mire odaértek az épület üres volt, a gyerek pedig egyedül volt bent. A szülőknek be kellett törniük az ablakot, hogy ki tudják hozni a síró kisfiút.

hirmagazin_2015-07-31_065714

„Abban a hitben voltam, hogy a férjem megy a gyerekért” – mondta el a Fox amerikai hírcsatornának Sharonda Ross a kicsi anyja. Elmondása szerint mikor a férjét meglátta a gyerek nélkül hazajönni pánikba esett. „Azonnal kocsiba vágtuk magunkat, és elindultunk a bölcsibe, de hiába siettünk nagyon, így is jóval a zárás után érkeztünk.” mesélte az asszony.

A nő és a férje végül csak zárás után 45 perccel értek oda bölcsihez, ahol ledöbbentek, mert senki sem volt már ott.

„Síri csend volt: a lámpák nem égtek, az ajtók és az ablakok be voltak zárva. Hiába csöngettünk, dörömböltünk, senki sem nyitott az ajtót” – mondta Sharonda, akit legjobban az ijesztett meg, hogy hallotta hogyan sír bent az egyedül hagyott 10 hónapos Jordan.

„Miután rájöttünk, hogy mindenki hazament, aki segíthetne és hátrahagyták a gyerekünket, betörtünk egy ablakot, hogy kimentsük a gyerekünket. Nem hagyhattuk Jordant ott az éjszakára” –jelentette ki a nő.

A szülők közben felvették hogyan szabadították ki a gyereket az üres épületből.

A gyereknek az ijedtségen kívül más baja nem esett, a szülők azonban a történteken felháborodtak. „Panaszt fogunk tenni, hogy más szülővel ilyesmi ne történhessen meg” – mondta az anyuka.

A bölcsőde vezetője azóta bocsánatot kért és elmondta mélyen sajnálja a történteket, amelyet természetesen ki fognak vizsgálni.

Forrás: hír24

 

Exit mobile version
Megszakítás