Partizán-interjú, felcsúti per és elektromos roller a zuhany alatt – hibát hibára halmozott a frakcióvezetésről is leszedett exelnök.

A Momentum elnöksége úgy döntött, hogy az őszi parlamenti ülésszaktól Gelencsér Ferenc nemrég megválasztott elnök veszi át a frakció vezetését Fekete-Győr Andrástól. Ezt maga a párt közölte.

Ezzel lényegében az exelnök politikai karrierje bevégeztetett, akkor is, ha a közlemény szerint „országgyűlési képviselőként továbbra is a párt meghatározó politikusa marad”.

Kerestük az érintettet, hogy ő is így gondolja-e, ám cikkünk megjelenéséig nem tudtuk elérni.

A Momentumban mindig is komoly belső feszültségek voltak, például az ellenzéki szövetségi politikával kapcsolatban, és az is nyilvánvaló, hogy Fekete-Győr munkásságával a párton belül sem volt mindenki maradéktalanul elégedett. Sőt. A budapesti olimpia megtorpedózásával a köztudatba berobbant mozgalom 2018-ban nem tudta megugrani a parlamenti küszöböt, idén áprilisban pedig a Gyurcsány Ferenc által dominált hatpárti összefogás részeként került csak be az Országgyűlésbe. A baloldal számára katasztrofális eredmény miatt a „liláknál” is megindult a gyászmunka, s miután Donáth Anna nem vállalta, végül az országosan ismeretlen Gelencsér lett a pártelnök. Ő pedig alighanem nem akart „kétfejű” szervezetet.

Fekete-Győr ráadásul az elmúlt években a kisebb-nagyobb kommunikációs „bakik”, olykor felháborító megnyilvánulások mellett néhány kapitális politikai hibával vetette magát észre. Nézzük a szerintünk legnagyobb melléfogásokat!

Mennyibe kerül egy liter tej?

A Momentum még párt sem volt, amikor vezetője beleszaladt egy egyszerű kérdésbe, ám a válasz hiányából országos ügy lett.

„Nem tudom”

Tavaly áprilisban az akkor még az előválasztási küzdelemben hivatalosan az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltségére pályázó Momentum-elnök botrányos interjút adott a Partizánnak. A beszélgetés során számos kérdésre annyi volt a válasza, hogy „nem tudom”, beleszállt az MSZP-be és a párt történetének felidézése miatt még párttársai megsértődtek rá. Akkor arra jutottunk, ez Fekete-Győr politikai pályafutásának végét jelenti, ám a politikus bekerült a parlamentbe – igaz, már az előválasztáson is katasztrofális eredményt ért el.

Felcsúti per

A jogász végzettségű pártelnök előválasztási programjában a jogállamisággal bajosan összeegyeztethető ígéreteket tett a fideszes politikusok és üzletemberek elszámoltatására. „Politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik. Felcsút pedig az Orbán rendszer szívcsakrája, ezért kapta ezt az elnevezést a magyar történelem hitem szerint legnagyobb és legfontosabb pere” – fogalmazott egy interjúban. Azt is mondta, a vádiratot a választásig összeállítják, hogy a kormányváltást követően azonnal indulhassanak az eljárások. A képtelen ötlet még a balliberális holdudvar egy részében is megütközést keltett –

a kormányváltás pedig a negyedik fideszes kétharmad következtében elmaradt.

Elektromos roller a zuhany alatt

VV Zsolti Youtube-csatornáján jelent meg tavaly szeptemberben egy videó arról, hogy a Momentum elnökével beszélget autózás közben. Fekete-Győr András arról mesélt, hogy volt egy elektromos rollere, ami nagyon koszos volt és gondolta, lemossa, ezért betette a zuhany alá. A roller elektronikus rendszere pedig meglepő módon feladta a küzdelmet, és tönkrement. Osváth Zsolt láthatóan szintén megdöbbenve fogadta a történetet, és ironikusan csak annyit kérdezett a politikustól: „És rád bízzuk az országot?”

Olimpia 2030-ban?

Legutóbb azon háborgott Fekete-Győr, hogy a MOB erkölcsi kötelességnek tartja a 2030-as olimpia rendezési jogának megpályázását. Ráadásul ezt az Orbán Viktorhoz intézett azonnali kérdésben jegyezte meg – a miniszterelnök nem is hagyta szó nélkül a tévesztést. 2030-ban ugyanis nem lesz olimpia, 2032-re pedig már van rendezője, legközelebb a 2036-os olimpiáról beszélhetnek…

Nyitókép: Facebook

mandiner

Hirmagazin.eu