Berettyó

2014-09-16

Kezelő: Körös Hal. Szöv. Gyomaendrőd

„Az Egyesült-Körös legnagyobb mellékvize, ered a Szilágy-hegység D-i határán a Réz-hegység Ponor csúcsa alatt, ÉNy-ra folyik, Nagyfalunál Ny-ra fordul s folyton táguló völgyben Széplaknál Bihar vmegyébe lép át; itt É. felé kanyarodván, Margittától kezdve az Érmellék mentén DNy-nak tart, Szalárdnál az Alföld síkját éri el. Innen Berettyó-Újfaluig Ny-nak tart, majd a Sárrét terjedelmes posványain óriási kanyargásokkal széjjel-terülve, miután a Hortobágyot magába felvette Mezőtúron alul az Egyesült-Körösbe ömlik. Egész hossza 364 km., a forrása és torkolata közti távolság 144 km. Egész esése forrásától kezdve 553 m., de Szalárdtól kezdve (230 km.) csak 34 m. Vízkörnyéke 5180 km3. Kacskaringós folyásánál s csekély esésénél fogva vize előbb a Sárréten terült el, azért az ötvenes években Bakonyszegtől Szeghalomig 19 km. hosszú csatorna épült, mely a B. vizét a Sárrétben való széjjel terülése előtt a Sebes-Körösbe vezeti le. Azonkivül Szalárd és Kis-Marja közt 15 km. hosszú csatornát ástak. A Sárrét lecsapolása ez által nem sikerült teljesen. A B. hossza most Szalárdtól Szeghalomig 91 km., folyása a szabályozás által 178 km.-rel megrövidült; az egész vonalon 44 átmetszészt eszközöltek s a vidéknek árviz ellen való védelmezésére a B. mentén 176 km, a Hortobágy-Berettyó (a B. régi medre) mentén 15 km. töltés épült. Váncsod alatt az fi. n. Kis-Körös ömlik a B.-ba, mely Nagyváradon alúl a Sebes-Körösből szakad ki. A B. mellékvizei jobb felől az Ér (l. o.) és a Hortobágy (l. o.), bal felől a Kösmő.” (Pallas)

A Berrettyó különösen értékes szakasza a több, mint 4 000 ha-os ecsegpusztai terület, amely a Hortobágy-Berettyó folyó hullámtéri szakaszát és a környezô területeket foglalja magába. A Hortobágy-Berettyó védett 20 km-es szakasza azon ritka magyarországi folyók egyike, amely elkerülte a múlt századi folyamszabályozást. Lassan meanderezve hatalmas kanyarokat ír le a területen, közrefogva jelentôs gyepterületeket.

Víztípus: csatorna jellegű kisfolyó
Hossz: 167,3km
Fenékviszonyok: –
Akadók: –
Növényzet: nád, yékény, keveredve a lebegő és gyökerező hínárnövényzettel

TÖBB LÁTOGATÓT SZERETNE A GOOGLE KERESŐBŐL?
A Kulcsszo.hu csapata gyors segítséget tud adni, hogy a helyezései a keresőben pozitívan változzanak és több megrendelője legyen.

Halak: csuka, ponty, süllő, amur, harcsa, balin, tarka géb; törpeharcsa (Ictalurus nebulosus); sügér (Perca fluviatilis); domolykó (Leuciscus cephalus); nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus); lapos kárász (C. carassius); compó (Tinca tinca) > 450m-ig; fenékjáró küllő (G. gobio); márna (Barbus barbus)

Ideiglenesen elérhető, tájékoztató jellegű, próbaüzem alatt futó oldal. A vízkezelő adatfrissítést nem kért.

Az Ős-Berettyó, a Nagy-Sárrét tápláló vize az egykori Szilágy megyében, a Réz-hegység tövében több kisebb vízfolyás egyesüléséből gyűlt össze 500 m körüli, tengerszint fölötti magasságban. Néhány kisebb patak és ér vizének felvétele után délnyugati irányban folyt Bakonszegig, ahol medre megszűnt, és vize a Nagy-Sárrét medencéjébe ömlött (Rakonczay, 1987).
A tájat formáló folyó nevének eredetét ősi magyar szóra vezetik vissza, a Berettyó annyit jelentett, mint berekkel gazdagon szegélyezett folyó. Ez csiszolódott idővel Berettyóvá. A Nagy-Sárrétet régebben Berettyó-Sárrétjének is nevezték, jelezve, hogy itt főként a Berettyó vize terült szét. A XV. század végéig a Berettyó folyót Túrnak is nevezték, innen származik a települések neve: Túrkeve, Túrkedd, Mezőtúr. A Berettyó elnevezést először 1476-ban használták (Danka, 1988).
A Berettyó szabályozása az akkori viszonyokat figyelembe véve szükségszerű volt, árvize többször elöntötte a környező településeket. A Berettyó és a Körösök szabályozási munkáit Bodoky Károly kerületi főmérnök tervei alapján 1858-ban kezdték meg. 1865-re a Berettyót a Sárréttől elzárták és 1866-ban, Bakonszegtől Szeghalomig vizének új medret ástak a Sebes-Körösig. A vízrendezési munkálatok hatására a Berettyó Sárrétje kiszáradt, melynek lecsapolását számos kisebb csatorna is elősegítette. A Békés és Bihar vármegye közös akarataként kitűzték, hogy: „A Sárréten keresztül Füzesgyarmattól Nagy-Bajomig egyenes országút hasítassék ki.” Az utat 1868. december 10-én tűzték ki. Erről a tárgyalásról indult Nagybajomból Nagyrábé felé Bodoky Károly – a vízrendezési munkálatok főmérnöke -, mikor az elindulás után tíz perccel szívszélhűdés érte. Talán a Sárrét gazdag vízivilágának az átka fogott rajta. (Rakonczay, 1987).
A Hortobágy lefolyó vize még egy ideig táplálta a Nagy-Sárrét mocsárvilágát. A Bakonszegtől Bucsa irányába tartó folyószakaszt Bucsánál elvágták, a Hortobágy folyót pedig összekötötték az Ős-Berettyó alsó, Bucsa alatti ágával. Innen kapta nevét: Hortobágy-Berettyó főcsatorna.
A folyószabályozások során a Bucsa és túrkevei Ballai híd közötti kanyarokban gazdag folyószakaszt nem háborgatták, így megmaradt eredeti formájában. A kanyarok által bezárt termékeny, füves legelőket az itt élt őslakosság zugoknak nevezte el, melyek még ma is az állatok legeltetésére szolgálnak. A zugok a folyón lefelé haladva ebben a sorrendben követik egymást: Szőlős-zug, Gyilkos-zug, Kóré-zug, Bokros-zug, Templom-zug, Tereh-zug, Gyűrű-zug, Bense-zug, Farkas-zug (Goda, Köteles, 1984). A terület természeti értékeinek veszélyeztetettségére több természettudósunk – Herman Ottó, Jermy Gusztáv és Benkő Gyula – felhívta a figyelmet, felhívásuk mégis csak hosszú idő elteltével valósult meg. Dr. Tóth Albert kisújszállási biológia tanár tervjavaslata alapján 1984-ben a Szolnok Megyei Tanács Ecsegpusztai Természetvédelmi Terület néven védetté nyilvánította ezt a területet.
A Hortobágy-Berettyó főcsatorna tulajdonképpen a Hortobágy folyónak az Ágota-halomtól délre eső, a torkolatig terjedő alsó szakasza. Helyén a vízszabályozási munkálatok megkezdése előtt még a Berettyó vize folyt, – ekkor a Hortobágy folyó csupán jobb oldali mellékfolyójának számított – de az eredeti vízfolyás XIX. század végi elterelése óta a régi Berettyó-meder már csupán egykori mellékfolyójának a vizét szállítja a Hármas-Körösbe.
Az eredeti meder kanyargósabb volt a mainál, de a szabályozási munkálatok során számos helyen kiigazították, és ennek következtében jobbára csatorna jellegűvé vált. Különösképpen érvényes ez a megállapítás a torkolathoz közeli, alsó szakaszra, melyet árvízkapuk védenek a Hármas-Körös árhullámainak visszaduzzasztó hatásától.
Az Ágota-halom és Bucsa közötti szakasz viszonylag egyenes lefutású, erősen csatorna jellegű. A Bucsa és a túrkevei Ballai híd közötti szakasza megőrizte ősi formáját. Kanyarokban rendkívül gazdag, vízinövényekkel benőtt lapos partok szegélyezik, melyet nem követ az árvízvédelmi töltések vonala. A Ballai hidat elhagyva is találkozunk még kanyarokkal, de egyre ritkábban, és egyre több, hosszabb-rövidebb egyenes lefutású csatorna jellegű szakasszal találkozhatunk mezőtúri közúti hídig. Innen a töltések között összeszorítva a torkolatig szinte teljesen egyenes lefutású a folyó, majd a Hármas-Körösbe torkollása előtt kettéágazik.
A Hortobágy-Berettyóba rengeteg kisebb-nagyobb csatorna vize érkezik, melyek egyrésze az egykori mocsárvilág megszüntetését segítette elő.
A folyó vízjárása – a lefolyási és csapadékviszonyok alakulásától függően – meglehetősen változó. Közepes kisvízi hozama Karcagnál mindössze 0,26 m3/s, de az 50 évente egyszer várható árvízi maximum alkalmával a 90 m3/s-ot is meghaladhatja, ami a 3,5 m3/s-os középvízi hozamnak több mint 25-szörösét teszi ki (Marosi, Szilárd, 1969). Általában két jelentősebb árhulláma alakul ki évente, az egyik kora tavasszal, a másik kora nyáron.
A víz legnagyobb mélysége többnyire 3 és 5 méter között változik, a maximális vízjáték meghaladja a 2 métert. A vízmozgás – eltekintve a szűk keresztmetszetű szakaszoktól és az áradásoktól – meglehetősen lassú, ezért helyenként – különösen a torkolat közelében – jelentős mértékű a meder feltöltődése.
A természetes partok többnyire lankásak. Az ilyen szakaszok sekély vizében kisebb-nagyobb foltokat alkot a nád és a gyékény, keveredve a lebegő és gyökerező hínárnövényzettel. A hullámteret borító ecsetpázsitos rét – tartós tavaszi áradás esetén – kiváló ívóhelyként szolgál a kiöntések sekély vizében szaporodó fajok számára. Az ivadéknevelésben – az elöntött rét mellett – a morotvák és kubikgödrök is nagy szerepet játszanak. A meredekebb partokat általában egy keskeny nádcsík szegélyezi, de egyes szakaszokon bokorfüzesek, illetve hullámtéri fűz-nyár ligeterdők fái kísérik a folyót. A parti bokrok jelentősége abban áll, hogy kimosott gyökérzetükre szívesen rakják ikráikat ívás idején az áramló vizet kedvelő, reofil fajok.
Vízgyűjtő területe 5771 km2. Összhosszúsága 167,3 km. Vízutánpótlást a Tiszából kap a Keleti-főcsatornán keresztül. Az ecsegpusztai terület 26 km-es folyószakaszt foglal magába. A szennyező anyagok zöme a Köselyből érkezik, amely Debrecen kommunális szennyvizével megterhelve ma már inkább szennycsatorna mint élővíz.