Baukó Éva édesapjával együtt szerepelt a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban, és természetesen róla is kiderült egy-két érdekesség. Volt, ami még számára is újdonság volt! Például megtudta, hogy kirúgták…

Baukó Éva rájött, hogy kirúgták a gimnáziumból
FORRÁS: INSTAGRAM/BAUKOEVA

A botrányhősnőről a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban tudhattak meg még többet a nézők. Baukó Éva édesapjával vett részt a vicces show-ban, a feladatok során pedig olyan dolgok is kiderültek, melyekről még az egykori valóságshow-sztár sem tudott. A műsorban szembesült például azzal, hogy kirúgták a gimnáziumból…

Kiderült, hogy Éva túl sokat hiányzott, ám ő állította, hogy nem tanácsolták el az iskolából. „Nem is rúgtak ki, miről beszélsz? De nem rúgtak ki!” – próbált magyarázkodni Éva, ám azt nem tagadta, hogy nagyon sokat lógott.„Harmadikos koromban a gimiben megbolondultam. Én egyébként később fejeztem be a gimit, egy esti suliban, de akkor kitűnőre. De nem rúgtak ki, én mentem el” – mondta Éva, akiről az is kiderült, hogy egy pasi miatt hagyott ki egy évet.

Végül a vitás kérdést Baukó Éva harmadikos bizonyítványa döntötte el, melyben azt írták, a tanulói jogviszonya kimaradással meghiúsult, a létszámból törölve.

Ennek ellenére Baukó Éva továbbra is állította, hogy ő bizony negyedikben visszament az iskolába, de bejelentette, hogy nincs kedve oda járni.

Forrás: live.com