Ahol a Balaton északkeleti csücskében a Fűzfői-öböl nyugati partjától megváltozik a táj arculata, ott fekszik Balatonalmádi, a 8800 lakosú igazi üdülőváros.

Négy, korábban jól elkülönülő település egybeépüléséből fejlődött ki. Északkeleti része az ősi Vörösberény község, melyet Szent István király 1020 körül az akkor alapított veszprémvölgyi apácakolostornak adományozott. A török hódoltság viharai után a föld a jezsuitáké lett, majd rendjük feloszlatása után a község a kincstárra szállt. A város központi részének a helyén elterülő szőlőhegy viselte eredetileg az Almádi nevet. A múlt század végi filoxéra járvány kipusztította a szőlőket, az új telepítések mellett üdülőházak, villák építése kezdődött, megindult a fürdőélet. A vasút 1909-es átadása meggyorsította a fejlődést. Káptalanfüred, majd Vörösberény Almádihoz csatolásával alakult ki a város mai területe. A vörösberényi városrészben, a Veszprémi úton található a Balaton-felvidéken egyedülálló, kőfallal erődített református templom. Az először 1297-ben említett templom román-gótikus stílusban épült, 1789-ben barokk stílusú toronysüveget kapott. Innen nem messze, a Balaton irányában áll a római katolikus templom, melyet 1777-79 között építettek barokk stílusban. Különösen szépek a templom freskói, Bucher Ferenc veszprémi festő alkotásai. A templom mellett a XVII. század közepén barokk stílusban épített egykori jezsuita kolostor épülete áll. Az utca túloldalán 60 m hosszú, XVIII. századi magtárépület látszik, alatta hatalmas pince húzódik. A közeljövőben e helyen nyitja meg kapuit – Magyarország valamennyi borvidékének kiváló borait bemutató és kínáló – Magyar Borok Otthona és Bormúzeum. Az almádi városrészben, a Dr. Óvári Ferenc utcában álló szecessziós római katolikus templom nevezetessége a Szent Jobb kápolna. Ez a budai várban állt (István király ereklyéjét őrizték benne), de 1957-ben lebontották, és itt építették fel újra. A kápolna dísze a Szent Istvánt ábrázoló mozaik. 2001. augusztus 20. óta itt őrzik a Szent Jobb egy darabkáját, fragmentumát. A templom őrzi névadója Szent Imre és Boldog Gizella ereklyéjét is.

Szép sétát tehetünk a Balaton-parti Öregparkban, ahol Petőfi, Rákóczi és Kossuth szobra mellett három emlékművet is megtekinthetünk.

Az Almádi Nyári Fesztivál június elejétől szeptember közepéig minden hétvégén gazdag programkínálattal várja vendégeit. Színvonalas komolyzenei esemény a vörösberényi katolikus templom régi zene hangversenysorozata júliustól augusztus végéig. A város kiemelt rendezvénye a Horgászpünkösd, a Hattyú-bál, június végén a Péter-Pál napi vigadalom, július elején a Tánctalálkozó. Július végén rendezik az Almádi Napokat, augusztusban az Almádi Borfesztivált. Szeptemberben a szüreti hétvége zárja a nyári szezont.

A Városház térről indul a 6 km-es Vörös Homokkő Tanösvény, amely a várost és annak természeti értékeit mutatja be. A sétaút a Dr. Óvári Ferencről elnevezett kilátót is érinti, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a Kenesétől Tihanyig terjedő víztükörre. Másik természeti útvonal a Köcsi-tó tanösvény.

A város négy önkormányzati strandján Balaton kártyával kedvezményes belépők, bérletek válthatók. A káptalanfüredi strand felújítása megtörtént, új strandépületet kapott. A Wesselényi strand is megszépül.

A Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár a színvonalas programok szervezésén túl impozáns épületében helyet ad a horgászat múltját bemutató tárlatnak, a város Tourinform Irodájának és a rangos városi kiállításoknak. A szomszédos Városháza tetőterében található Padlásgaléria szintén színvonalas kiállítások helyszíne. Ezek közül is kiemelkedik az augusztus közepétől szeptember közepéig tartó – 2 évente megrendezésre kerülő – Balaton Tárlat.

A sportolni vágyóknak számtalan lehetősége adódik úszásra, evezésre, vitorlázásra, teniszezésre, röplabdázásra, kerékpározásra és lovaglásra. A természetjárók jelzett turistaútvonalakon járhatják be a környéket, autóval érkező vendégeinknek pedig ingyenes parkolást biztosítunk a város egész területén.

Cím: Balatonalmádi Széchenyi sétány
Tel:
E-mail: [email protected]
Web: www.balatonalmadi.hu