Kimagaslott a párosok mezőnyéből Babos Tímea és Kristina Mladenovic, csak az volt a kérdés, hogy mennyi idő alatt nyerik meg az Ausztrál Open döntőjét – vélekedik a legújabb magyar teniszsikerről Taróczy Balázs. Babos Tímea édesapja babonából nem nézte a meccset, de szerinte a könnyű siker magas szintű teljesítményt jelez,

Babos Tímea és Kristina Mladenovic nyerte meg a női párosok versenyét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A magyar teniszező és partnere, a francia Kristina Mladenovic magabiztosan győzte le az első kiemeltet a női páros döntőjében.

A második helyen kiemelt magyar, francia kettős jól kezdett az első kiemelt rivális ellen, és Babos egyedüliként nem vesztette el az adogatását a fordulatos nyitószettben, amelyet 38 perc alatt hoztak. A folytatásban még egyoldalúbb lett a csata, az ellenfél háromszor is elbukta a szerváját, miközben Babosék látványos labdamenetek végén ünnepelhettek. A találkozó 1 óra 12 percig tartott.

A háromszoros WTA-világbajnok Babos a 23. tornagyőzelmét aratta párosban, és a 2018-as Australian Open, valamint a tavalyi Roland Garros után a harmadik Grand Slam-trófeáját szerezte meg.

A tenyerest és fonákot is két kézzel ütő Hszie harmadik a páros világranglistán, amelyet korábban vezetett is. Eddig 26 trófeát szerzett párosban, köztük három Grand Slamet is nyert. A szintén 34 éves Strycova éllovas a páros WTA-rangsorban, és 28 címmel büszkélkedhet. Tavaly a wimbledoni elődöntőben a tajvani-cseh duó 7:6, 6:4-re nyert Babosék ellen, akik novemberben a sencseni WTA-világbajnokság fináléjában 6:1, 6:3-mal vágtak vissza.

A párosban háromszoros WTA-világbajnok Babos egyébként éppen Hszie oldalán aratta első páros diadalát 2012-ben Birminghamben.

A pénteki finálé – melyben 2010 óta először az első két kiemelt női páros csapott össze – csaknem egyórás csúszással kezdődött, mivel előzőleg mindkét vegyespáros-elődöntő hosszú meccseket hozott. A Rod Laver Arena tetejét a rendezők becsukták a kinti 40 fokos hőség miatt.

Strycova rögtön elvesztette az adogatását, majd Babos két bréklabdáról hozta a sajátját. Két újabb brék következett, a remek fogadásoknak köszönhetően Mladenovic és Strycova sem tudta hozni a szerváját, majd Babos adogatásai után 4:2 lett az állás, és innen már hozta a játszmát – a 38 perc alatt – a magyar-francia duó.

Strycova miatt a második szett is brékkel indult, ekkor már egyoldalú volt a mérkőzés, és nemsokára 4:1 állt az eredményjelzőn. Az elbizonytalanodó ellenfél egyre többet rontott, újabb kiváló Babos-szervákkal pedig 5:1-re elhúzott a világbajnok duó. Innen már nem volt kétséges, hogy ki lesz a győztes, Babosék 1 óra 12 perc elteltével boldogan ölelkezhettek össze.

Az Australian Openen 2004 óta először fordult elő, hogy egy női páros szettveszteség nélkül diadalmaskodott.

„Ez volt a harmadik döntőnk és a második trófeánk itt” – mondta a pályán beszédében a soproni játékos. „Nagyon szeretünk idejönni, egyre jobban teljesítünk Melbourne-ben. Köszönet a szurkolóknak is, hogy együtt élhettük át ezt az élményt.

Jövőre mindenképpen visszajövünk!”

– tette hozzá. Mladenovic gratulált az ellenfélnek, majd Babos Tímeát méltatta:

„Gratulálok Timinek, sokkal több ő nekem, mint párostárs, köszönöm, hogy együtt játszhatunk. Te vagy a legjobb partner a világon” – jelentette ki. A 26 éves Babos Tímea 23. – Mladenovic oldalán a tizedik – tornagyőzelmét aratta párosban, és ő az első magyar játékos, aki a profik között három GS-címet nyert. A magyar-francia kettős a trófea mellé összesen 760 ezer ausztrál dollárt (157 millió forint) kapott.

Taróczy Balázs 

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy most már három van mindenből: vb-címből és Grand Slam-győzelemből is” – mondta Babos Csaba, a magyar teniszező édesapja és egyben volt trénere. Úgy látja, jól játszottak végig a tornán, a statisztikusok szerint

tíz éve nem fordult elő, hogy szettveszteség nélkül nyerjen egy páros.

Különösen a döntőben az első kiemelt duó fölényes legyőzése jelez egészen magas szintű teljesítményt.

„Babonából nem nézem a tévében ezeket a meccseket, de nyomon követtem, elemezgettem, beszéltünk róla” – mondta az édesapa, aki előzetesen, a sorsolás alapján nehezebb mérkőzéseket várt. Szerinte abban fejlődött sokat a magyar, francia páros, hogy mivel hosszú ideje együtt játszanak, ismerik egymás gondolatát, a pályán kívül is segítik egymást, és a nehéz pillanatokban nagy előny, hogy jobban meg tudják bocsátani a partnernek a hibáit.

„Tudják, hogy kinek miben van nehézsége, kinek kell többet vállalni. Ez emelte őket a mezőny fölé”

– mondta Babos Csaba, és úgy véli, lánya azért sikeres visszatérően Melbourne-ben, mert szereti Ausztráliát, felkészülés után frissen, még kipihenten érkezik oda, kedvező neki a klíma, és viszonylag sok a magyar a nézőtéren.

Taróczy Balázs: business as usual

Óriási sikernek tartja Taróczy Balázs az újabb Grand Slam-győzelmet, az egykori wimbledoni bajnok szerint az a könnyed magabiztosság, amivel nyertek, mutatja, hogy mennyire jók, és kiemelkednek a női párosok mezőnyéből.

„Villámgyőzelem volt, könnyedén nyerték a pontokat, Strycova egyszer sem tudta hozni az adogatását. Csak az volt a kérdés, hogy mennyi idő alatt nyernek” – mondta a döntőről, és úgy látja, ez mutatja, hogy mennyit fejlődtek, mert volt már olyan, hogy könnyedén kezdtek, de akkor megijedtek , amikor be kellett fejezni a mérkőzést. Most szó sem volt erről.

A teniszlegenda szerint nem véletlen, hogy Melbourne-ben harmadszor jutottak be sorozatban a döntőbe, mert vannak olyan helyszínek, ahol egy játékos nem is tudja, miért, de jobban szeret játszani. „Lehet, hogy nekik ez az Ausztrál Open, de azért már mindenhol villogtak, voltak döntőben” – tette hozzá, de jelezte, szerinte Baboséknak szinte kötelező, hogy ott jól játsszanak, náluk ez amolyan „business as usual”.

Hanganyagok – Babos Tímea és Taróczy Balázs:

Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej
infostart, Hirmagazin.eu