Bonyolult operációt hajtottak végre a 75 éves színésznőn, aki megpróbáltatásairól mesélt! Ez a kellemetlen helyzet váratlanul jött!

Már otthonában lábadozik Tordai Teri, Jászai Mari-díjas színésznő, aki nemrégiben csípőprotézist kapott.  A beültető műtét után egyelőre csak mankóval tud sétálni.

„Ugyanabban a kórházban, ugyanabban a kórteremben feküdtem, ahol annak idején Cili is, amikor csípőprotézist kapott. Féltem a műtéttől, de belenéztem az orvosom szemébe, és azt mondogattam magamnak, én ebben az emberben hiszek. Az operáció után hét nappal már itthon voltam. Hetente négyszer jön hozzám a gyógytornász, és mindent megteszek annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessek a színpadra, na és újra teljes értékű nagymama lehessek, bár egy kicsit lassabb tempóra fogom majd magam. A protézisemre úgy tekintek, mint egy tartóoszlopra: a lábacskám már négyhetes” – árulta el a Borsnak a művésznő, aki a színházi évad befejezése után feküdt műtőasztalra.

„Soha nem hagytam ki az éves szűrővizsgálatokat, és az idén derült fény a nagymérté­kű csípőkopásra. Egyik pillanatról a másikra jött, hisz nem éreztem fájdalmat, jól voltam. Belevágtam a műtétbe, és másokat is biztatok, hogy a félelem ellenére hallgassanak az orvosukra, mert nagyon fontos, hogy időben kerüljünk segítő kezekbe. Előfordult, hogy a mankók kiestek a kezemből, hajolnom viszont még nem szabad. Rá­adásul van két kutyám, akik olyan jó fejek, hogy hozzám lassultak, de enni azért kell adnom nekik. Szóval kitaláltam, hogy egy gumiszalagot kötök a mankóra és a másik oldalát a nyakamba teszem. A kutyáknak pedig hosszú nyelű lapáttal adok enni. Ez a hiúságomat sem bántja, mert még jól is néz ki” – mondta.

 

Forrás: Ripost