Videóval tiltakozik a kormány színházakat érintő törvénytervezete ellen több népszerű színész, és rendező

– fedezte fel a videót a Hvg.

A színészek a videóüzenetben a törvényjavaslatot és a kormány beavatkozását azzal bírálják, hogy a független, és kis színházak lesznek az áldozatai az új törvényjavaslatnak, mivel ha a kulturális intézmények nemet mondanak a minisztériumi fennhatóságra, abban az esetben elesnek az állami támogatásoktól, így pedig teljesen ellehetetlenülne működésük.

Az intézkedést a videóban rendkívül kritikus hangnemben véleményezték a kulturális élet ismert alakjai, mint elhangzott: „a kultúra nem a politikusoké, a kultúra a miénk. „

A Katona József Színház által közzétett videóban olyan színészek, és színházi szakemberek szólalnak fel, mint Pintér Béla, Nagy Zsolt, Borbély Alexandra, Nagy Ervin, Kováts Adél, Pogány Judit, Gállfy László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter és Péterffy Bori.

A kultúra nemzeti alap” című videó a szabad színházakért, és a független kultúráért December 9- én hétfőn, 18 órától a városháza előtt kezdődő tüntetésre hívja fel a figyelmet.

A videóüzenet itt látható:

A kormány a Gothár ügy kapcsán nyújtotta be a színházakat érintő törvényjavaslatát, amely szerint a független színházaktól megvonná az állami támogatást, az önkormányzati színházak igazgatóinak kinevezését pedig a miniszter megvétózhatná.

blikk, Hirmagazin.eu