Home Főhírek Gazdaság Az Uber folytatja működését

Az Uber folytatja működését

hirmagazin_2015-08-06_070910

Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is – derült ki a cég szerdai közleményéből.

Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezető igazgatója a rendelet egyik új előírását kifogásolva jelezte: az Uber mintegy ezer autós felhasználója számára nem elegendő 30 nap ahhoz, hogy beszerezzék a szükséges engedélyeket.

A Magyar Közlönyben július 7-én megjelent rendelet szerint személyszállító szolgáltatás hatósági engedéllyel végezhető. Az engedélyt – kérelemre – a vállalkozás székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság adja ki. A rendelet kiemeli: az infokommunikációs eszközön keresztül megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra is a bemutatott szabályokat kell alkalmazni.

A rendelet betartását a közlekedési hatóság, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője, helyi önkormányzat közlekedés-szervezője (a Fővárosban a Fővárosi Önkormányzat közlekedés-szervezője), valamint a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi a taxiállomásokon és próbautazások során. Az ellenőrző hatóságok mulasztás esetén büntető vagy szabálysértési feljelentést tesznek, valamint egyebek mellett felfüggeszthetik a közúti közlekedési szolgáltatási tevékenység gyakorlásának jogát is.

Az Uber ügyvezetője szerint az Uber-hez hasonló, újszerű szolgáltatás esetében – ami 1,5 éve még nem volt a magyar piacon – nem jó megoldás, ha a 80-as évek jogszabályára építő rendeletet próbálnak alkalmazni. Ezt jelezték a törvényalkotók felé is, akik világossá tették, hogy nem az innováció ellen vannak, hanem – az utazásmegosztó szolgáltatóhoz hasonlóan – tiszta helyzetet szeretnének teremteni szabályozási szempontból – tette hozzá.

Fekete Zoltán elmondta, hogy tavasz óta folynak az egyeztetések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is, az elmúlt napokban pedig további szereplőkkel vették fel a kapcsolatot, így a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Budapesti Közlekedési Központtal.

Kiemelte, hogy az Ubert használó autósoknak, ahogy eddig is, ezután is megadnak minden támogatást, ideértve a jogi segítségnyújtást is. A cég tartja magát ahhoz a célhoz, hogy 2016 végéig 2000 magyar számára teremtsen kereseti lehetőséget.

A magyarországi működését 2014. novemberében kezdő Uber Hungary Kft.-nek 26 203 000 forint nettó árbevétele és 4.071.000 forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás