hirmagazin 2015 05 28 155625
2015. 05. 28. – 14:08
forrás: 180 perc/Kossuth Rádió, (MTI-fotó: Kollányi Péter)

A taxik, éttermek, fesztiválok, strandok, valamint az úszógumi- és kolbászárusok is a fogyasztóvédelem célkeresztjébe kerülnek júniustól.
Június 1-jén megkezdik a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységei. Mint ahogy a hatóság szóvivője, Kiss Anita a 180 percben elmondta, ez az egyik legnagyobb vizsgálatuk, amely a nemzeti fejlesztési miniszter által jóváhagyott éves ellenőrzési tervük alapján zajlik majd le.

A vizsgálat egész nyáron tart, és hatalmas területre terjed ki: ellenőrzik a vendéglátóhelyeket, a vízparti nyaralóhelyeket, strandokat, de még a taxis szolgáltatást is. A vendéglátóhelyeken próbavásárlással ellenőrzik a szabályok betartását, a taxik esetében pedig próbautazások lesznek vagy a drosztokon ellenőrzik, hogy a fuvarozóknál minden rendben van-e.
Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a nyári ellenőrzésekről – 180 perc

Nagyon fontos, hogy termékbiztonsági vizsgálatok is lesznek, előveszik például az úszógumikat, strandlabdákat, napszemüvegeket és a söröket is. Az ország egész területéről gyűjtenek mintákat, és laboratóriumokban tesztelik őket – tette hozzá.

Kiss Anita elmondta, tavaly nyáron 1936 ellenőrzést volt – ami elég soknak mondható –, és ebből 1792 vendéglátóhelyeken. Utóbbiaknál 554 esetben találtak valamilyen szabálytalanságot, ami 31 százalékos kifogásolási aránynak felel meg. A taxiknál elvégzett 144 ellenőrzés során 21 esetben állapítottak meg szabálytalanságot. Ez szerény, 2 százalékos javulás, de azért javulás az előző évhez képest, és most is abban bízik a hatóság, hogy még többen tartják be a szabályokat, mint korábban.

A vendéglátóhelyeken általában az árfeltüntetéssel kapcsolatos a legtöbb probléma. A szabályok szerint világosan, egyértelműen, jól látható helyen, forintban kell kiírni, mi mennyibe kerül. Ekörül különösen a fesztiválokon akad gond, ahol nagyon sok külföldi fordul meg. Hozzátette: az NFH nyáron több mint száz fesztiválon lesz jelen.

A másik tipikus probléma főleg a vízparti nyaralóhelyeken fordul elő. Ezeken a helyeken a tömegesen értékesített termékeket vizsgálják, köztük a hurkát, kolbászt, sült krumplit, sült csirkét, a gumicukrot. Az ellenőrök a nyaralókat kiszolgáló üzletekben például azt nézik, szabályos-e a mérés, a termék súlyába beleszámolják-e a csomagolóanyagot. A tapasztalatok azt mutatják, sajnos igen gyakran előfordul, hogy a kolbász árában adják a papírtálcát is, amely bár nem túl nehéz, de sok kicsi sokra megy – fogalmazta meg. Kiss Anita hozzátette, az utolsó vizsgálatuk szerint ez átlagosan 200 forinttal károsítja a fogyasztót, ami nagyobb forgalom mellett már összességében nagyon nagy összeget is kiadhat. Ha tehát a vásárló azt látja, hogy az eladó a hurkát, kolbászt tálcástul dobja az a mérlegre, okvetlenül szólítsa fel a mérleg lenullázására.

A papírtálca egybemérése kolbásszal ráadásul csak egy mozdulat, ami nem feltétlenül szándékos, lehet, hogy csak figyelmetlenség az oka. Az is gyakori probléma, hogy a mérlegek nincsenek hitelesíttetve. Sok esetben ez sem tudatos szabálytalanság, előfordul, hogy a vállalkozó nem tudja, ezt kétévente meg kell tennie.