forrás: M1/Ma reggel

Az EU nem foglalkozott azzal a kétmillió biometrikusan regisztrált menekülttel, akit két éve folyamatosan regisztrál Törökország – hívta fel a figyelmet a Ma reggelben az alkotmányjogász.

 ujjlenyomat

Nemzeti szinten nem működik az információáramlás – jelentette ki az M1 reggeli műsorában a CÖF jogi szakértője. Ifjabb Lomnici Zoltán botrányosnak nevezte, hogy az Európai Unió nem foglalkozott azzal a kétmillió biometrikusan regisztrált menekülttel, akit két éve folyamatosan regisztrál Törökország, azaz rendkívül pontos adatokkal rendelkezik róluk.

Az EU nem foglalkozott kétmillió biometrikusan regisztrált menekülttel

Ez az információ azonban nem jutott el Európába. Meg kell találni azokat a felelősöket, akik nem figyeltek oda erre – fogalmazta meg az alkotmányjogász. Törökország nyilvánvalóan rendelkezésre bocsátotta volna ezeket az adatokat, ha kérik. Hogy ezzel nem foglalkozott az EU, és nem tett lépéseket, botrányos – mondta a Ma reggelben a CÖF jogi szakértője. Az is kérdéses persze, ha meg is kapták volna, tudták-e volna ezeket az információkat lokálisan, helyi szinten kezelni a tagországok – tette hozzá.