Nyaralj itthon! címmel indított sorozatot a közmédia. Molnár Csilla, az M1 meteorológusa motorral járja be az országot, és Magyarország természeti csodáit, épített örökségét és kulturális sokszínűségét mutatja be.

„Etyek nevének hallatán legtöbben a kiváló borokra asszociálnak, pedig a Budapesttől mindössze 25 kilométerre található kis település látnivalókban és mesés kirándulási lehetőségekben bővelkedik”

– mondta Molnár Csilla meteorológus.

Hozzátette, a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel.

A történelmi jelentőségű Körpince pinceegyüttes, a Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak a település gyöngyszemei. Ma is akad olyan borász, aki a hagyományos bálványpréssel dolgozza fel a szőlőt

– emelte ki.

A Kálvária-dombon a Szent Vendel-szobor, a három kereszt és a mozaikból készült stációk nyújtanak meghitt látványt. Elmondta, a Magyar-kút évszázadokon át gondoskodott a terület ivóvízellátásáról.

A forrás vízhozama 600–700 liter percenként, amivel táplálja az etyeki tavat, azonban az egykori finom forrású víz ma már nem iható – hangsúlyozta.

A címlapfotó illusztráció. 

M1 / Hirmagazin.eu