Több mint 820 millióan éheznek világszerte

New York, 2019. július 15. – 820 millió körül volt tavaly azok száma, akik nem jutottak elegendő élelemhez, míg 2017-ben „csupán” 811 millióan és a negatív tendencia már harmadik éve tart. Ezért a világ élelmezési és táplálkozási helyzetéről szóló ma nyilvánosságra hozott jelentés fókuszában az éhezés felszámolását előrevetítő Fenntartható Fejlődési Cél megvalósításának kihívásai állnak.

Túl lassan halad azon célkitűzés, hogy a növekedésében megállt vagy alacsony testsúllyal született gyermekek számát a felére csökkentsük, ami egy másik fontos eleme a második számú célnak.

Ám mindeközben a helyzetet nehezíti a túlsúly és az elhízás folyamatos terjedése a világ minden pontján, különösen az iskolás és serdülőkorúak körében.

Az éhezés nagyobb valószínűséggel sújtja a nőket, a két nem közötti különbség ezen a téren Latin-Amerikában a legnagyobb.

„Bátrabb tettekre van szükség, hogy megállítsuk ezeket a rossz folyamatokat, és nem csak többet, hanem szélesebb összefogással kell cselekednünk” – hangsúlyozták a jelentés mögött álló szervezetek vezetői, nevezetesen az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Világélelmezési Program (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Azon országokban, ahol lassú a gazdasági növekedés – különösen a közepes jövedelmű országokban –, melyek erősen rá vannak utalva a nemzetközi nyersanyagkereskedelemre egyre nagyobb mértékben van jelen az éhezés. A jelentés szerint a társadalmi egyenlőtlenségek is növekednek itt, megnehezítve a szegény, rászoruló és a társadalom peremén élők helyzetét a gazdaság lassulása vagy összeomlása esetén.

„Támogatnunk kell a szegényeket célzó és befogadó szerkezeti átalakításokat, melyek az egyének és közösségek központba állításával csökkentik a gazdasági sebezhetőséget és az éhezés és a táplálkozási problémák felszámolásához vezető útra segítenek minket” – folytatják az ENSZ vezetők közös előszavukban.

Lassú javulás Afrikában és Ázsiában

A legsúlyosabb a helyzet az afrikai kontinensen, ahol az éhezők aránya a legmagasabb a világon. Kelet-Afrikában a lakosság közel harmada (30,8%) alultáplált. Az éghajlati szélsőségek és politikai konfliktusok mellett a gazdasági nehézségek bújnak meg a tendencia mögött. 2011 óta az országokközel felében, ahol nőtt az éhezés,  a gazdaság lassulása volt ennek fő okozója.

Az alultáplált emberek legnagyobb számban (500 millió) Ázsiában élnek, főleg a déli országokban. A táplálkozási problémák különböző formájukban legsűrűbben együttesen Afrikában és Ázsiában fordulnak elő, itt él a növekedésben elmaradt és a kórosan alacsony súlyú gyermekek 90%-a. Dél-Afrikában és a szubszaharai Afrikában minden harmadik gyermek ide tartozik.

Mindenemellett a világon élő túlsúlyos gyermekek háromnegyede afrikai és ázsiai.

Az éhezésen túl

A jelentés 2019-es kiadása új mérőszámot is bevezet az élelmezésbiztonság különböző szintjeinek dokumentálására és a kettes számú Fenntartható Fejlődési Cél megvalósításának nyomon követésére: az élelmiszerbiztonság hiányának enyhe és súlyos mértékét. Ezt az élelemhez való hozzáférésükről szóló felmérésen keresztül közvetlenül az emberektől származó információ alapján a FIES besorolást használva határozzák meg.

A szakértők szerint több mint 2 milliárd ember, többségében az alacsony és közepes jövedelmű országok lakosai, nem jut rendszeresen biztonságos, tápláló és elegendő élelemhez. De a rendszeres táplálkozás még a magas jövedelmű országok számára is kihívás: Észak-Amerika és Európa lakosságának 8%-a küzd ezzel. Mindez pedig csak az élelmiszerellátó rendszerek drasztikus átalakításával orvosolható, hogy fenntartható módon biztosítsuk az egészséges táplálkozást a világon élő egyre több éhes szájnak.

Számok és adatok

  • Az éhezők száma a világon 2018-ban: 821,6 millió (minden kilencedik);
  • Ezen belül: Ázsia (513,9 millió), Afrika (256,1 millió), Latin-Amerika és Karib-térség (42,5 millió);
  • A mérsékelten vagy súlyosan éhezők: 2 milliárd (26,4%);
  • Alacsony testsúllyal született babák: 20,5 millió (minden hetedik);
  • Növekedésében megállt 5 év alatti gyermek: 148,9 millió (21,9%);
  • Korához képest elégtelen testsúlyú 5 év alatti gyermek: 40 millió (5,9%);
  • Iskolás és serdülőkorú túlsúlyos lakosság: 338 millió;
  • Elhízott felnőttek: 672 millió (13% avagy minden nyolcadik)

Forrás és kapcsolat: 

PLÁNTEK LEA                      

Kommunikációs munkatárs

ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)

Budapest

www.fao.org/europe