Gyűjtést szerveznek annak az árván maradt 6 éves kisfiúnak, akinek édesanyja a napokban szenvedett balesetet Veszprém megyében. Alexandra súlyosan sérült, néhány nap múlva a kórházban meghalt. A család nehéz anyagi helyzete miatt a temetést sem tudja kifizetni.

kekvillogo

Baleset Veszprém megyében

Alexandra két héttel ezelőtt október 26-án szenvedett súlyos autóbalesetet. Párjával Dáka és Nagyalásony között mentek kocsival, amikor egy balra ívelő kanyarban a kocsi kisodródott és egy fának ütközött.

Alexandra súlyosan megsérült

A kocsiban hárman ültek, mindannyian megsérültek. A két utas közül Alexandra sérült meg a legsúlyosabban, akkor válságos állapotban vitték a mentők kórházba, súlyos fejsérülést szenvedett.

Alkoholt fogyasztott a sofőr

A helyszínen a rendőrök megállapították azt is, hogy a gépkocsit a forgalomból kivonták, valamint a járművezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Őt a rendőrök mintavétel céljából előállították a pápai kórházba, és a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkoholt mutattak ki.

Reménykedtek, hogy túléli

A fiatal édesanya családja abban reménykedett, hogy van esély Alexandra felgyógyulására. Sajnos napokkal ezelőtt rossz híreket kaptak, állapota folyamatosan romlott. A család teljesen összeomlott, a járványhelyzet miatt pedig még a látogatást is nehezen tudták megoldani.

Alexandra elhunyt

Hétfőn drámai telefonhívást kapott Alexandra édesanyja: a kórházból hívták, hogy búcsúzzon el a lányától. Nem sokkal később azonban Alexandra szervezete nem bírta tovább, hétfőn este feladta a küzdelmet, a kórházban elhunyt.

Ő halt meg a balesetben

Nem tudják kifizetni a temetést

Kisfiát, a hatéves Bencét, most az elhunyt édesanyának a testvére veszi magához. A Vas megyei család szerény körülmények között él, ez a hirtelen és váratlan kiadás rendkívül megterheli a családot, egyelőre még a temetést sem tudják megoldani.

Gyűjtést szerveztek a családnak

Ezért a Barát a Bajban Alapítvány felajánlotta segítségét, gyűjtést szerveznek a félárván maradt kis Bencének és családjának. Az alapítvány munkatársai azt kérik, aki teheti segítsen a családnak!!!

Irányított gyűjtés

A szervezet felhívta az adományozók figyelmét arra, hogy irányított gyűjtésről van szó, ami azt jelenti, hogy a teljes összegyűjtött pénz, a családhoz kerül.

Anyagi támogatást a következő számlaszámra várjuk:

Kedvezményezett neve: BARÁT A BAJBAN Alapítvány. Bankszámlaszám: 11748007 24823386. Nemzetközi bankszámlaszám (IBAN): HU26117480072482338600000000 Közlemény: Bence

Őrizetben van a sofőr

30 éves férfit a rendőrök engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, ellene a forgalomból kivont jármű vezetése miatt szabálysértési eljárás, míg a baleset okozása miatt járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult a Pápai Rendőrkapitányságon.

kekvillogo

Hirmagazin.eu