Home Főhírek Gazdaság Aranyvasárnap meglódult az üzletek forgalma

Aranyvasárnap meglódult az üzletek forgalma

forrás: MTI

Az aranyvasárnap hétvégéjén meglódult a friss fogyasztási cikkeket, élelmiszereket kínáló üzletek forgalma – írja a Magyar Idők keddi számában közölt összeállításában.

Akár a 950 milliárd forintot is meghaladhatja a decemberi forgalom, ami kiváló eredmény a korábbi évekhez viszonyítva – mondta a lapnak, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Rámutatott: az élelmiszer-értékesítés idén eddig 3-4 százalékkal nőtt, az iparcikkek piaca pedig jelentős, 6-8 százalékos bővülést produkált.

Vámos György emlékeztetett rá, hogy az új nyitvatartási rend szerint szenteste napján a korábbi évek 14 órai zárásához képest idén már 12 órakor bezárnak az áruházak, amelyek közül eleve csak a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletek tarthatnak nyitva.

A kiskereskedelem 2013 óta folyamatosan nő, így például tavaly is hat százalék feletti ütemben bővült a piac az ünnep előtti bevásárlási szezonban, az éves növekedési dinamika öt százalék volt. Idén összességében 5-6 százalékos növekedéssel számolnak a hazai kiskereskedelemben működő cégek – írja a Magyar Idők.

Az Auchan áruházlánc egész évben tapasztalta a fogyasztási kedv növekedését, ennek megfelelően a karácsony előtti bevásárlási szezon is jól alakul, beleértve a friss élelmiszerek, szezonális termékek szenteste előtti forgalmát.

A Tesco az éves forgalom ötödét produkálja novembertől az év végéig, ez a korábbi évek adatai alapján azt jelenti, hogy az idén 140-150 milliárd forint körüli bevételt érnek el a karácsonyi szezonban, ami még több lehet az online vásárlások idén tapasztalt, ugrásszerű gyarapodása miatt.

 

Exit mobile version
Megszakítás