Részletes beszámolóban mesélt lapunknak a Merkbau munkatársa arról, milyen szakmai kihívásokkal és váratlan helyzetekkel járt a 150 éves Nádasdy Kastély szerkezetének renoválása Nádasdladányban.

Amit a szem nem lát: exkluzív betekintés a Nádasdy Kastély felújításába
Fotók: magyarepitok.hu

Izgalmas szakmai kihívások, váratlan helyzetek – ezekkel lehetne jellemezni leginkább a Fejér megyei Nádasdy Kastély csaknem két és fél évig tartó felújítási projektjét. Molnár Gábor, a Merkbau Építőipari Zrt. projektvezetője kivitelezői szemszögből számolt be lapunknak arról, milyen feladatokkal néztek szembe, amíg a nádasdladányi projektet sikeresen lezárhatták.

magyarepitok.hu/Erdei Mihály – A képre kattintva óriásgaléria nyílik meg.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az augusztus óta újra látogatható, csaknem 150 éve épült történelmi helyszín egy jelentős fejlesztéssorozat részeként született újjá. A projekt a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 1,723 milliárd forint uniós és 212 millió forint hazai forrás felhasználásával, 1,935 milliárdból jött létre.

A kétezer négyzetméteres kastélyépületben a kivitelező munkájával valósult meg a pince, a földszint és az emelet teljeskörű rekonstrukciója, valamint revitalizálták és újraszigetelték a 29 hektáros kastélykertben található tavat, illetve több kilométeren keresztül tették lehetővé, hogy az újjáépült régi történelmi nyomvonalakon lehessen újra sétálni.

Alagúton keresztül nyílt meg az út a munkavégzéshez

Molnár Gábor elmondta, kiemelt szerepet játszott a pince gépészeti kialakítása. Az épület alá egy teljesen új, elrejtett gépészetet alakítottak ki, amihez szükséges volt a régi, 150 éves burkolatot a mennyezetig felbontani, amibe ezáltal víz-, fűtés- és légtechnikát hálóztak be. Ez a feladat több szempontból is az egyik legnagyobb kihívást jelentette:

„A földszinten sétálva nem is sejtené az ember, hogy a munkagépek lejuttatása a mélybe, micsoda bonyodalmakkal járhat” – ismertette Molnár Gábor. „Ehhez a művelethez az épület régi, elbontott cselédszárnyát kellet igénybe vennünk, amely egy alagúton keresztül összeköttetésben állt a kastélyépülettel. Az épületnél tehát egy gödröt bontottunk, ahol lejuttattuk a gépeket, a betont és felszereléseket.”

Hozzátette, a projekt során a legjobban a pincebeli munkákat szerette, mert ebben volt a legtöbb kihívás.

„Ezen a területen vettünk részt a legnagyobb saját fizikai létszámban is. A helyére visszakerült téglafelületek gyönyörűek lettek, ami alá elrejtettük a teljes új gépészetet. Ezekkel a munkákkal körülbelül egy évet töltöttünk összesen.”

Váratlan helyzeteket kezelt a kivitelező

A kastélyszárny főépülete több helyszínen is jelentős átalakuláson esett át. A földszinten egy addig üzemelő kiállítóterem helyezkedett el, de az épület többi részét nem látogathatták, ugyanis azok a ’80-as évekbeli leromlott állapotban voltak. A felszíni munkálatokat számos szerkezetbontási feladattal kezdték, elsősorban fel kellett tárni és megszüntetni a gombafertőzéseket. A vizsgálatokhoz a régi mennyezetet deszkázatig bontották, majd a mentesítés után gipszkartonból új réteget hoztak létre annak érdekében, hogy a tűzvédelmi előírásoknak is megfeleljen. Molnár Gábor kifejtette, váratlan helyeken is feltűnt a gomba, ami szintén kihívást jelentett:

„Amikor már azt hittük, hogy végeztünk a gombamentesítéssel, kiderült, hogy a földszinti könyvtárban is jelen van, amely az egyik eredeti állapotában megmaradt faszekrényes, illetve faburkolatos helyiség. A mennyezeti lapok bontását restaurátorok bevonásával végeztük úgy, hogy a mentesítést követően azokat a régi állapotában vissza lehessen tenni.”

A szerkezeti feltárások során továbbá meglepetésként érte a szakembereket, hogy az épületnek több helyen hiányzott az alapja, ami egy adott projektrész kivitelezése során derült ki aláásások alkalmával. Ezeken a szakaszokon a Merkbaunak kellett az utólagos alapozást is elvégeznie. Mindeközben az egyik legfontosabb feladat a megmaradó faszerkezetek megóvása volt. A két ilyen megmaradt faburkolatos helység az Ősök csarnoka, illetve a könyvtár.

Hónapokig pakolgatták a mozaik darabokat

A földszinten továbbá megvalósultak az alábbi munkálatok:

  • felújították az eredeti parkettákat,
  • újratapétázták a helyiségeket,
  • korszerűsítették a fűtést és az elektromos hálózatot,
  • kamerarendszert és tűzjelző hálózatot telepítettek.

A szakipari feladatok elvégzéséhez csak ezeket követően lehetett nekiállni. Molnár Gábor elmondta, a kastély egyes helyszínein kiemelt fontosságú volt a Merkbau részéről összehangolni a szakcégek munkáját is. A megrendelő szakemberei is benne voltak a folyamatokban, így volt példa arra is, hogy menet közben változott a megrendelői igény és kérték egy kandalló visszahelyezést vagy lábazati burkolatok készítését.

Emellett a restaurátorok is jelentős részt vettek az egyes feladatok elvégzésben, akik számos kihívással találkoztak például az épület teraszainak felújításában:

„Az előtér mozaik kőburkolatát is meg kellett újítani, mert teljesen kikopott a bejáratnál. Ez a feladat teljesen a restaurátorokhoz volt kötve, a mozaikmintát egyesével rakták vissza az eredeti helyére, ez egy komoly kihívás volt, ami hónapokig tartott.”

Újraalkották az egykori kastélylakók által bejárt sétányokat

A Nádasdy Kastélyt övező 29 hektáros kastélykert szintén megújult. A Merkbau munkájának köszönhetően megoldást találtak a kertben lévő tó vízének elszivárgására, illetve a rég eltűnt történelmi nyomvonalon vezető sétány több kilométeren is új burkolatot kapott. Molnár Gábor elmondta, nem több, mint 2-3 sétány vezetett eddig a kertben, amelyek eléggé elhanyagolt állapotban voltak már, így a tó revitalizálásával együtt nagyjából 5-8 hektáron végeztek renoválási munkálatokat.

Érdekességként kiemelte, az új sétányokat úgy tudták megvalósítani, hogy a megrendelő szakemberei, a tervezők és az örökségvédelem közös munkával együtt visszakutatták a levéltárból a nyomvonalak eredeti helyét. Ezek alapján épülhetett ki legalább 2 kilométeren keresztül újra az a nyomvonal, amin a kastély lakói is járhattak egykor, és már csak a humuszréteg alatt lehetett nyomokban felfedezni.

„Szép kihívás volt, akadtak nehézségek, de jó eredményt értünk el. Jó érzéssel zártuk le a projektet. Tudtam, hogy nagy feladatot vállalunk, de már az egyetemen is jobban érdekeltek a műemlékek, ezért szeretnék is egyszer egy műemlék szakmérnöki diplomát csinálni, ez a projekt pedig tökéletes tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtott hozzá”

– fejtette ki jövőbeli terveit és összegezte a projektet Molnár Gábor.

Galéria:

magyarepitok.hu

2021.09.28. 18:30 –Füzi Nikolett

Részletes beszámolóban mesélt lapunknak a Merkbau munkatársa arról, milyen szakmai kihívásokkal és váratlan helyzetekkel járt a 150 éves Nádasdy Kastély szerkezetének renoválása Nádasdladányban.

HIRDETÉS

GALÉRIA

ElőzőNAV: nem lesznek elérhetőek a VKAPU-szolgáltatások
KövetkezőSúlyos a helyzet: úgy néz ki, Lukasenka fehérorosz elnök migránsokkal akarja megostromoltatni Európa határát Lengyelországnál – fotók
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza